2013. június 15. 09:47 Kovács Dániel:

Magyar katonák az amerikai polgárháborúban

Fredericksburg, Richmond, Gettysburg - e városnevekről az amerikai polgárháború jut eszünkbe, azok a csataterek, ahol több mint 150 évvel ezelőtt az Egyesült Államok történetének legvéresebb háborúja zajlott. Ám ha a hadisírok feliratait böngésszük, vagy a történelemkönyveket lapozgatjuk, magyar nevekkel is találkozhatunk. Kik voltak ők, és miként kerültek az akkori Magyarországtól földrajzilag és politikailag is távol eső ország konfliktusába? Ezekről és más, polgárháborúval kapcsolatos témában hangzottak el előadások a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara által rendezett, „1863 Gettysburg – Az amerikai polgárháború fordulópontja” című nemzetközi tudományos konferencián.
Az Egyesült Államok történetének legvéresebb háborúja volt ez a konfliktus, mely az Unió és a Konföderáció kettészakadásával indult 1861-ben. Az 1865-ig elhúzódó harcokat az itt alkalmazott fegyverek, eszközök és harceljárások miatt a világtörténelem első modernnek tekinthető háborújának, míg a hadviselés etikájának szempontjából az utolsó lovagias harcnak tekintik a történészek. Kevesen tudják azonban, hogy az Unió győzelmével végződő küzdelemben magyar katonák is részt vettek, nem egy közülük tiszti beosztásban jutott kiemelkedő szerephez. Észak győzelme után a különböző külföldi történészek - köztük a magyarok is - hajlamosakká váltak arra, hogy eltúlozzák honfitársaik szerepét a harcokban. Ám legfrissebb kutatások szerint a háború idejében 2700 magyar élt az Egyesült Államok területén, és közülük legalább 100-120 fő harcolt a polgárháborúban. Mivel igen sokan akadtak köztük '48-as veteránok, nem csoda, hogy 75 százalékuk a belépésnél tiszti rangot kapott. Négyen később elérték a dandártábornoki rangot is. Hogyan jutottak oda a magyarok? Mi motiválta őket? Egyáltalán hogyan döntötték el, hogy melyik oldalon kapcsolódnak be a harcba? Mindez kiderült Prof. Dr. Bona Gábor előadásából. A ’48-as forradalom és szabadságharc leverése után több egykori honvéd katona- és tiszt választotta emigrációs úti céljának Amerikát. Ezt az amerikai kormány is támogatta, a Kossuth-emigráció tagjai egy kongresszusi határozat segítségével tudtak Törökországból áttelepülni, sőt Iowa államban rendkívül kedvező feltételek mellett tudtak földhöz jutni. A katonáskodáshoz szokott emigránsok a polgárháború kitörésekor örömmel tértek vissza egykori hivatásukhoz, az unionista seregben pedig elkelt a segítségük, hiszen az amerikai tisztek közül igencsak kevesen rendelkeztek éles katonai tapasztalattal. Két alakulat is volt az északi hadseregben, amelyben az átlagosnál jóval több magyar szolgált: a Lincoln Puskások és a Garibaldi Gárda. Elsőként a Lincoln Puskások alakultak meg Chicagóban, 1861-ben. Az alakulatban a magyarokon kívül csehek és németek is szerepet szép számban voltak jelen. Parancsnokuk Mihalótzy Géza egykori honvédtiszt, aki előbb alezredesi, majd ezredesi rangban lett parancsnoka ennek az ezrednek, mely leginkább Kentucky, Tennessee és Alabama államokban vette fel a harcot a konföderáció csapataival. Mozgékony harcmodorával Mihalótzy gyakran meglepte az ellenséget, nem hagyva időt az erők összevonására. A nevét övező tiszteletet mi sem bizonyítja jobban, mint hogy halála után egy erődöt neveztek el róla, amely mind a mai napig a Fort Mihalotzi nevet viseli. A Garibaldi Gárda a későbbi 39. New York-i önkéntes gyalogezred magvát alkotta. A háború vége felé parancsnoka Wékey Antal őrnagy volt, aki Virginiában, a Winchester melletti csatában 1862-ben súlyosan megsebesült. 1864-ben hunyt el, sírja az arlingtoni nemzeti temetőben van, amely számos magyar katona végső nyughelye. A szintén New York-i, 45. önkéntes gyalogezrednél is több magyar szolgált. Közülük is kiemelkedik Kozlay Jenő, a honvédsereg volt élelmezési tisztje, az egység egyik szervezője. Érdemei elismeréseként 1864-ben az ezred parancsnokává, 1865-ben pedig tiszteletbeli dandártábornokká léptették elő. Ugyancsak New York-i alakulatban, az 5. lovasezredben szolgált eleinte őrmesterként, majd hadnagyként a valószínűleg erdélyi születésű Gáll Sándor. 1863. június 30-án a pennsylvaniai Hannover mellett halt hősi halált. Komárom kapitulációja után került Amerikába Pomutz György százados, ahol az Iowai magyar kolónia egyik alapító tagja lett. Fényes karriert futott be: 1863-ban még őrnagyként szolgált, 1864 augusztusában alezredessé, novemberben pedig ezredessé léptették elő. Ezrede a polgárháború végére olyan nagy veszteségeket szenvedett, hogy a 37 tisztjéből már csak hárman, az 1113 fős legénységből pedig 207-en éltek. A polgárháborúban szolgáló magyar katonák közül is sokan ebben az ezredben szolgáltak, és vesztették életüket az elhúzódó háborúban. Az alakulat különleges elnöki kitüntetésben is részesült hősies helytállásáért, Pomutz György nevét pedig egy második világháborús hadihajó, a USS George Pomutz őrizte meg. Komárom kapcsán egy érdekes történet is elhangzott, miszerint a szabadságharc után világhírű Klapka Györgyöt megkeresték a Kongresszus követei, felajánlva neki a vezérkari főnöki pozíciót. A tervek azonban hamar füstbe mentek, mivel Klapka olyan nagy összegű honoráriumért vállalta volna el a feladatot, amelyet nem tudtak elfogadni. Szintén tábornoki rangig jutott Asbóth Sándor, aki a szabadságharc bukása után Kossuthot szárnysegédként követte előbb Törökországba, majd az Egyesült Államokba, ahol megmaradt a katonai pályán: 1863-ban Nyugat-Florida katonai parancsnokává nevezték ki, tábornoki rangban. 1864-ben a déliekkel vívott csatában súlyos fejsérülést szenvedett, ezért mint vezérőrnagyot nyugdíjazták. Fotó: a szerző felvételei