2009. november 18. 09:24 Kecskeméti József:

Három hónapig tartotta magát Vukovár

1991. november 18-án bukott el nyolcvanhét napos ostrom után Vukovár. A várost alig pár ezer horvát katona védte a jugoszláv néphadsereg és különféle félkatonai szervezetek közel 36 ezer fős seregével szemben. Bár csak 1998-ban került újra horvát kézre, mégis egyes elemzők szerint komoly szerepe volt a független Horvátország kialakulásában.
Vukovár a szerb és a horvát határ között fekvő meglehetősen fontos regionális központ. A soknemzetiségű városban a háború előtti, 1991-es népszámlálás szerint mintegy 85 ezer ember élt. Közülük 37 ezer horvát, míg 31,5 ezer szerb származású volt. A városban és a környező falvakban közel 1700 magyar származású ember is élt. Horvátország 1991. június 25-én kikiáltotta Jugoszláviától való függetlenségét. A szerb kisebbség mindezt ellenezte, és Szlobodan Milosevics aktív támogatása mellett fegyvert ragadott a horvátok ellen. Milosevics célja az volt, hogy a szerbek kiszakadjanak a horvát közösségből. A jugoszláv néphadsereg (JNA) vezetése viszont tovább ment: az ő céljuk egyértelműen a frissen megalakult állam vezetésének megdöntése és totális legyőzése volt. 1991. tavaszán a JNA támogatása mellett félkatonai erők telepedtek meg Vukovár közelében. Ez a lépés végképp kiélezte a Zágráb és Belgrád közötti feszültséget.KezdetekA városban a konfliktus már május elején áldozatokat követelt. Igaz ekkor még „csak” két horvát rendőr kerül fogságba. A belügyminisztérium mentőcsapatot küldött megsegítésükre, ám a kialakuló erős tűzharc további áldozatokat követelt. Az ütközetben újabb tizenkét ember halt meg, 20 megsebesült. A vérengzés a Borovo Seloi gyilkosságok néven vonult be a történelembe, melynek során a szerb félkatonai erők gyakran haláluk után csonkították meg áldozataikat. A horvát vezetés és számos külföldi megfigyelő már akkor úgy vélekedett, hogy az előre kitervelt akció célja, hogy tovább szítsák az etnikai gyűlöletet. Ezt akár alá is támaszthatja, hogy Slavko Dokmanovics, Vukovár polgármestere már április 9-én levelet írt a horvát elnöknek, melyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a városban uralkodó állapotok eszkalálódással fenyegetnek, s állandósulhatnak az etnikai konfliktusok. A polgármestert később a genfi bíróság elé állították a később bekövetkezett vukovári vérengzés során elkövetett emberiesség elleni bűntettek, valamint a genfi egyezmény megsértésének vádjával. Nyárra a horvát kormány elveszítette a hatalmát Kelet-Szlavóniában, s az ellenőrzést a félkatonai szervezetek által is támogatott JNA vette át. Vukovárt már ekkor, júliusban szórványos támadások érték, míg az első jelentősebb tüzérségi támadást augusztus elején hajtották végre a város ellen. Az ostromló erőket főként a JNA alakulatai adták. Ez összesen mintegy 50 ezer főt számlált, melyből a harcok során mintegy 36 ezren küzdöttek a térségben. Ugyan mind haderejében, mind felszereltségében jóval felülmúlta a horvátokat a JNA, azonban az alacsony morál és a vezetési hiányosságok miatt csak nehezen tudta érvényesíteni túlerejét. A nem megfelelő vezetés okán a katonák körében szinte mindennapossá vált a szükségtelen brutalitás. A város védői különféle becslések szerint 1800-2200 főből álltak, melyek nagy részét a Horvát Nemzeti Gárda (ZNG) adta. A ZNG meglehetősen rosszul felszerelt egységekkel rendelkezett, ám később a harcok során sikeresen zsákmányoltak akár nehézfegyvereket is a JNA laktanyáiból.HarcokA csata augusztus 25-én az állandósult tüzérségi és rakétatámadásokkal kezdődött meg. Annak érdekében, hogy a horvát erők új és modern fegyverekhez jussanak, szeptember 14-én összehangolt támadást indítottak jóformán az ország egész területén a horvát laktanyák ellen. A szeptember 19-ig tartó harcokban a horvátok 36 laktanyát és 26 egyéb katonai raktárat foglaltak el, s ennek során 200-250 tankot, több száz nehéztüzérségi eszközt, valamint közel negyedmillió kézifegyvert, zömükben AK-47-est zsákmányoltak. Az összehangolt támadás során egy Vukovár elővárosában található JNA-laktanyát is megtámadtak a horvátok, ám az akció kudarcba fulladt. Az ezt követő szerb megtorlás elől kétezren menekültek el a városból. A JNA ekkor egy összehangolt támadás mellett döntött, melynek fő célja a szerbek lakta kelet-szlavóniai városok elfoglalása volt. Szeptember 19-én egy mintegy tíz kilométer hosszú szerb menetoszlop lépte át a horvát határt, amiben – egyebek mellett – mintegy száz tank, nehéztüzérségi eszközök, páncélozott szállítójárművek vonultak fel. A Vukovár elleni egyik legnagyobb tank-, és gyalogsági támadás is a csata első szakaszára esett, amikor is 30 tank és ugyanennyi páncélozott jármű ostromolta a várost, melyet október közepére zártak körül a JNA egységei. A lakosság a bombázások és a tüzérségi támadások elől a pincékben keresett menedéket. A mindennapos támadásokban napi 16-80 ember sebesült, illetve halt meg. A kórházat október 4-én érte bombatámadás, melynek során megsemmisült a műtő. Hiába volt azonban számszaki és technikai fölényben a szerb hadsereg, nem tudta megtörni a védők ellenállását. Egyrészt a városi harcokban nem jelentett előnyt a harckocsik alkalmazása, másrészt pedig a jóformán porig rombolt utcák ideális terepet nyújtottak a védőknek a sztálingrádi modell, vagyis a házról-házra zajló csatározásnak. Október 16-án újabb három harckocsi zászlóalj támadta a várost. A támadás során halt meg a védelmi erők parancsnoka, Blago Zardo. A JNA vezetése elégedetlen volt az alacsony harci morállal, s ezért a sorozott hadsereget szerb nacionalista önkéntesekkel töltötték fel. Panics tábornok pedig egységes vezetési láncot alakított ki, melynek csúcsán ő maga állt.Október végére Panics ráébredt arra, hogy a hiábavaló harcok fő oka a szervezetlenségben rejlik. Harmincadikán éppen ezért egy összehangolt, végső támadást indított a horvát erők ellen. Ezt már a nehezen használható tankok helyett jól képzett gyalogsági erők hajtották végre, melynek élén félkatonai alakulatok voltak. Északról és délről egyaránt támadták Vukovár, s ezzel megosztották a horvát erőket, melyek már nem voltak képesek hatékonyan felvenni ellenük a küzdelmet. November harmadikán a JNA erői egy újabb sikeres támadás során egyesültek a szerb félkatonai gárda, a Tigrisek erőivel, melyet a hírhedt Zselko Razsnatovics, vagyis ismertebb nevén Arkan vezetett. Délen a JNA erői igyekeztek megtisztítani a várost, november 9-re el is foglalták az egyik legfontosabb magaslatot. Ennek következtében egyre inkább elszigetelték egymástól a védőket, akik november 15-re csupán néhány izolált körzetben fejtettek ki jelentősebb ellenállást, ám ez hiábavalónak bizonyult, s november 18-án megadták magukat.MegtorlásA szerbek a város megadása után november 18-a és 21-e között büntetőhadjáratot folytattak a megmaradt vukovári lakosság ellen. (A háború végére egyébként alig 15 ezer lakosa maradt a városnak.) A győzők a várostól mintegy 5 kilométerre található egykori szarvasmarha-telepen állítottak fel fogolytábort, ahol mintegy 3000-4000 embert tartottak fogva. Ide került a vukovári kórházból átszállított mintegy 300 sebesült is. A fogolytáborban mindennaposak voltak a kínzások és gyilkosságok. Előfordult, hogy a szerb katonák alkotta sorfal között kellett a raboknak átszaladniuk, miközben puskatussal, vagy egyéb más tompa tárggyal verték őket. A kínzások következtében 264 ember halt meg. 2007-ben a nemzetközi bíróság két jugoszláv katonai vezető ellen emelt vádat a vukovári vérengzés okán, közülük az egyiket 20 év börtönbüntetésre ítélték, miközben a másikat szabadon engedték, mivel az ítélet kihirdetésekor letöltöttnek minősítették a büntetését - öt évet ült előzetesben. Vojiszlav Seselj ellen 2007. októberében emeltek vádat – egyebek mellett – a vukovári vérengzés okán. A vádirat immár „csak” 255 áldozatot tartalmazott, melyeket azonban név szerint olvastak a politikus fejére. A per 2009. februárjában zárult le, miután 71 tanút meghallgattak. Az eljáró ügyész szerint több tanút megfélemlítettek, míg Vojiszlav Seselj azt állította, hogy minderre azért hivatkozik az ügyészség, mert nem bírják igazolni az ellen felhozott vádakat. A szerb politikust 15 hónap börtönbüntetésre ítélték.