2008. október 04. 10:02 Kecskeméti József:

A piszkos huszonhárom

 A 24 vádlott közül 22 áll bíróság elé, közülük 12-őt halálra ítéltek. Az eljárás számos jogi aggályt vetett fel, hiszen a vádlottak hatályos, bár erkölcstelen törvények szerint jártak el, amikor1949. október elsején ítéletet hirdettek a nürnbergi perben. A per tanulságát az ENSZ is levonta, amikor 1950-ben megfogalmazta a hét nürnbergi alapelvet.
Jóformán még alig ért véget a II. világháború, amikor a győztes hatalmak 1945. augusztus 8-án megindították a nürnbergi pert. A 23 vádlottat felsorakoztató monstre eljárás során négy vádpont alapján vonták felelősségre a náci Németország prominenseit. Az eljárás alá vontakat béke elleni bűncselekmények, agresszív háború előkészítése, megindítása és folytatása nemzetközi egyezmények és megállapodások megsértésével, emberiség elleni bűncselekmények elkövetésével (kivégzés, deportálás és népirtás), háborús bűncselekmények, a háborús szabályok megsértésével vádolták. A 4. vádpont pedig a közös terv vagy összeesküvés az előző három vádpontban felsorolt bűncselekmények elkövetésére volt.Õszintén ellenzemAz eljárás szálai egészen 1943-ig nyúlnak vissza. Az USA, a Szovjetunió, Nagy-Britannia és – némiképpen meglepő módon – Kína közös nyilatkozatot adott ki Moszkvában. A november 30-án keletkezett dokumentumban arra vállaltak kötelezettséget az országok, hogy a Németországgal kötendő fegyverszünettel egyidőben azokat a katonákat, valamint a nemzetiszocialista párt azon tagjait, akik felelősek a II. világháborúban elkövetett háborús bűncselekményekért, kegyetlenkedésekért és deportálásokért, azokat visszaküldik azokba az államokba, ahol ezeket elkövették, hogy ott ítélkezhessenek felettük. a Moszkvai Egyezmény adta az alapot ahhoz, hogy egy újabb, 1945. augusztus 8-án keletkezett szerződésben létrehozzanak egy olyan törvényszéket, ami azok ellen folytatja le az eljárást, akiknek tettei nem köthetőek egyetlen államhoz sem. A Londoni Egyezményhez a négy nagyhatalom mellett később még 19 állam csatlakozott.A nürnbergi törvényszéket a négy győztes nagyhatalom emberei alkották. Õket segítették a szintén a győztesek által delegált helyettesek. az eljáró ügyészek is a győztesek köréből kerültek ki. Kardos Gábor nemzetközi jogász egy korábbi interjújában utalt arra, hogy a győztesek szándéka egyértelműen a vesztesek felelősségre vonása volt. Ezt jelzi, hogy egyetlen semleges országot sem vontak be a perbe. Ugyancsak erre utal, hogy még csak jelképesen sem indultak olyan eljárások, melyeket az érintett ország területén folytattak volna le. Egyesek szerint szintén ezt a nézetet erősíti, hogy a katyini vérengzés miatt sem vontak felelősségre egyetlen szovjet katonai vezetőt se, valamint, hogy a – később túlzottnak tartott – hamburgi és drezdai bombázásokat sem követte felelősségre vonás, holott az angolszász légierő szembe ment a nürnbergi per egyik vádpontjával: a háború szokásainak és törvényeinek megsértésével.Nem véletlen, hogy amerikai részről később számos ellenérzést szült az eljárás. George S. Patton magánlevelezésében például komolyan felszólalt a per ellen. Feleségének a következőket írta: „őszintén ellenzem ezt a háborús bűnösdi dolgot. Sportszerűtlen és a szemita népekre jellemző. Azt is ellenzem, hogy hadifoglyokat rabszolgamunkára küldjenek idegen országokba, ahol sokukat halálra éheztetik majd.” Az USA 27. elnökének fia, Robert A. Taft pedig a következőképpen fogalmazott egy beszédében: „ha a győzők törvény előtt ítélik el a legyőzöttet, az soha nem történhet elfogulatlanul, mindegy, mennyire körítjük az egészet az igazságosság formáival.” A kesztyűs kézzel egyáltalán nem vádolható hírhedt John McCarthy szenátor pedig már 1949. május 20-án arról beszélt, hogy számos esetben kínzásokkal csikartak ki vallomásokat a perben.Katonák és közemberekMaga az eljárás előkészítése egy 1945. október 18-ai ülésen történt meg, Berlinben. Az első, immár Nürnbergben tartott tárgyalás pedig még ugyanabban az évben, november 20-án volt. A testületet Lord Geoffrey Lawrence elnökölte. az ítélethirdetés pedig 1946. október elsején volt. Az eljárásba 24 náci vezetőt vontak be: a katonatisztek mellett akár újságírókat is. A vádlottak padjára azonban csak huszonketten ültek. Adolf Hitler legközelebbi munkatársa Martin Bormann a háború végén eltűnt. Õt egyébként távollétében ítélték halálra. A német szakszervezeteket felváltó Deutsche Arbeitsfront elnöke, Robert Ley pedig még a per kezdete előtt öngyilkos lett. Adolf Hitler és Eva Braun szintén elkerülte a felelősségre vonást, hiszen a végső összeomlás előtt mind a ketten öngyilkosak lettek.A 23 személy közül 12-őt halálra ítéltek, heten kaptak hosszabb-rövidebb szabadságvesztést, míg 3-at (Hjalmar Schacht bankárt, Franz von Papen volt alkancellárt és Hans Fritzsche újságírót, a Goebbels-féle propagandaminisztérium vezető munkatársát) felmentettek. Az eljárásba mellettük jóformán a teljes német katonai felsővezetést bevonták. A vádlottak padjára ültették Karl Dönitz tengernagyot, aki a tengeralattjárók úgynevezett falka-taktikáját dolgozta ki, s mellyel kezdetben sikeresen pusztították el a szövetséges kereskedelmi konvojok hajóit. A perben gyakorlatilag mellette tanúskodott Chester Nimitz admirális, amikor úgy fogalmazott, hogy ha elítélik Karl Dönitzet, akkor zárják őt is mellé, mert ő is kiadta ugyanezt a parancsot a japánok ellen. Adolf Hitler kijelölt utódját 10 év szabadságvesztésre ítélték.Halálra ítéltekUgyancsak bíróság elé állították Hermann Göring birodalmi légimarsallt, akinek a nevéhez köthető minden idők egyik leghosszabb terrorbombázása, az angliai csata. Ennek kudarca után leáldozott csillaga. A rangkórságban és a háború vége felé már kábítószerfüggésben is szenvedő egykori hadurat halálra ítélték, ám cellájában öngyilkos lett. Szintén halálra ítélték, és október 16-án ki is végezték Wilhelm Keitel német tábornagyot, a német véderő-főparancsnokaság (OKW) főnökét, aki a Lakateil (lakáj) gúnynévre hallgatott, mert szolgaian hajtotta végre Adolf Hitler parancsait. Erich Raeder tengernagyot életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, ám 1955-ben szabadlábra helyezték. Õ szervezte egyébként újjá a német felszíni flottát. Albert Speer hadianyagügyi minisztert 20 évnyi börtönbüntetésre ítélték - 1966-ban szabadult. Adolf Hitler kedvence nem válogatott az eszközökben: a termelés fokozása érdekében kényszermunkásokat és foglyokat is alkalmazott.A közemberek között elsősorban politikusok, újságírók voltak. Zömüket egyébként halálra is ítélték. Ezt az ítéletet kapta Julius Streicher, aki a Der Stürmer című napilapjában terjesztette az antiszemita nézeteket. Arthur Seyss-Inquart osztrák jogászt szintén kivégezték. A politikus egyebek mellett előkészítette az Anschlusst, Hollandia helytartójaként pedig részese volt 117 ezer zsidó deportálásának és ötmillió állampolgár kényszermunkára fogásának. Ugyancsak ezt az ítéletet kapta Fritz Saukel. A munkaügyi főmegbízott rovására azt rótták, hogy a megszállt területekről ötmillió embert hurcolt el kényszermunkára, akik közül nagyon sokan meghaltak az embertelen körülmények miatt. Szintén kivégezték Joachim von Ribbentropot, a Lengyelország lerohanását lehetővé tevő, hírhedt Molotov-Ribbentrop paktum atyját. Adolf Hitler személyi titkárát Rudolf Hesst pedig életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1987-ben spandaui börtönében lett öngyilkos.Jog és erkölcsBár a győztesek a törvény vasszigorával sújtottak le az elítéltekre, számos kérdést vetett fel a nürnbergi per. Gustav Radbruch német jogtudós, aki 1923-ban igazságügyi miniszter is, volt a következőket fogalmazta meg a per kapcsán: az erkölcs a jog alapvető eleme, s ha egy törvény ezt alapjaiban sérti, akkor az nem alkalmazható, mivel nem rendelkezik a törvényesség kritériumával. Ezt az állásfoglalást az tette szükségessé, mert az eljárás alá vont személyek a hatályos, bár erkölcstelen német törvényeknek megfelelően cselekedtek. A per tanulságait az ENSZ-ben is levonták. 1950-ben fektették le a hét nürnbergi alapelvet. Ezekben lefektették a háborús és emberiesség elleni bűncselekmény fogalmát, a személyes felelősség elvét. Ugyancsak hitet tettek mindekit megillető törvényes eljárás, a nemzetközi jog nemzeti jog elé helyezése mellett. Azt is rögzítették, hogy a felsőbb parancs nem biztosít mentességet az elkövetőknek.