honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Vezérkarfőnöki szinten ülésezett a NATO Katonai Bizottság
Január 16-17-én Brüsszelben rendezték meg az év első vezérkarfőnöki szintű NATO Katonai Bizottsági ülését, amelyen Magyarországot dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök képviselte.


Az értekezletet Petr Pavel vezérezredes, a NATO Katonai Bizottság elnöke vezette. A tanácskozáson részt vett Curtis M. Scaparrotti vezérezredes, a Szövetséges Erők Európai (SACEUR) és Denis Mercier vezérezredes, a Szövetséges Erők Transzformációs főparancsnoka (SACT); továbbá jelen voltak a NATO békeműveleti hadszíntereinek műveleti parancsnokai is.

A rendezvény megnyitójaként Jens Stoltenberg NATO-főtitkár mondott beszédet, hangsúlyozva a szövetség előtt álló kihívásokat és felvázolva a 2018. júliusi NATO-csúcstalálkozó főbb témáit. Ezt követően, stratégiai vita keretében a vezérkarfőnökök megtárgyalták az Európa déli területének biztonságához és stabilitásához való katonai hozzájárulás további lehetőségeit, a NATO parancsnoki struktúra átalakításának feladatait.



Dr. Benkő Tibor vezérezredes hozzászólásában támogatta a javasolt opciót, kifejezve, hogy Magyarország elkötelezett a szövetség átalakításában, a költségekhez való hozzájárulásában, illetve a szükséges szakértői állomány biztosításában.

A stratégiai és műveleti parancsnokok beszámoltak a NATO afganisztáni kiképzési és tanácsadási missziójának aktuális helyzetéről és a jövőbeni kihívásairól, a NATO iraki képességépítési tevékenység (NTCB-I) aktuális kérdéseiről, valamint annak misszióvá történő átalakításának lehetőségeiről. Az NTCB-I misszióként, műveletként való elismerése megkönnyítené a tag-, és partnerországok törvényhozási tevékenységét és jobban tervezhetővé tenné a jövőbeni tevékenységet (NATO Defence Planning Process).



A második nap a NATO kiemelt partnerekkel kibővített üléssel kezdődött, amelyen a partnerországok vezérkarfőnökei tájékoztatást adtak az országukban lévő biztonsági kihívásokról, a fegyveres erők átalakításának helyzetéről és a NATO-val történő katonai együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről. Ezt követően vitatták meg a szövetség stratégiai dokumentumainak teljes koherenciájával kapcsolatos feladatokat.

Az ülés margóján a magyar, az olasz, és a szlovén vezérkarfőnökök aláírták az affiliációs szándéknyilatkozatot, melynek megfelelően a 2000 áprilisában megalakított Többnemzeti Szárazföldi Erők (MLF) az NRDC IT alárendeltségébe kerülnek. Az elmúlt években az MLF erői számos olyan tevékenységben vettek részt, mint a Joint Guardian és a Joint Enterprise művelet Koszovóban. A 2017 őszén megtartott Clever Ferret gyakorlat során, a várpalotai gyakorlótéren bizonyították kiképzettségüket és műveleti alkalmasságukat.



Fotó: Honvéd Vezérkar

Aktuális videók
2018. június 21. 19:04
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat