honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Merényletre készültek
A férfiak egy terrorista sejt tagjai az Iszlám Állam dzsihadista szervezet hívei, akik merényleteket készültek elkövetni egy helyi vallási intézményben és nagy tömegek által látogatott helyszíneken – jelentette be az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) pénteken.
Az FSZB információi szerint az egyik gyanúsított öngyilkos merényletet készült elkövetni egy vallási intézményben december 16-án, a többiek pedig házilagos készítésű robbanószerkezetekkel akartak terrortámadásokat végrehajtani olyan helyszíneken, ahol sok ember gyűlik össze. „A Szövetségi Biztonsági Szolgálat Szentpéterváron folytatott operatív nyomozati műveleteinek eredményeképpen azonosította és felszámolta egy, az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet híveiből álló terroristasejt illegális tevékenységét (…) A sejtet az Iszlám Állam vezetői irányították külföldről a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson keresztül” – áll az FSZB közleményében.

Az FSZB videófelvételt tett közzé, amelyen a gyanúsítottak őrizetbe vétele látható. A videó tanúsága szerint az egyik feltételezett terrorista beismerte a terrortevékenységet. „Terrorcselekményt készültem elkövetni Szentpéterváron. Robbanószert kellett csinálnom, üvegekbe tölteni azt (…), és hozzáerősíteni a pusztítást fokozó elemeket” – mondta a gyanúsított. A terrorista sejt tagjait egy december 13-14-én tartott különleges művelet során vették őrizetbe. A biztonsági szolgálat emberei jelentős mennyiségű robbanószert, házilagos készítésű robbanószerkezetekhez szükséges elemeket, automata fegyvereket, lőszereket és szélsőséges tartalmú szakirodalmat foglaltak le tőlük. A robbanószerkezetek előállításához működtetett laboratóriumot felszámolták az FSZB tájékoztatása szerint.

magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat