honvedelem.hu
Caporetto hőseire emlékeztek
Centenáriumi emléknapot rendezett október 24-én a caporettói áttörés hőseinek tiszteletére a Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Intézete.


Caporetto hőseire emlékeztek kedden a Károli Gáspár Református Egyetemen. A hagyományőrző statikus bemutatóval, illetve az MH Légierő Zenekar – Veszprém műsorával színesített programban az érdeklődők előadások, kerekasztal-beszélgetések során ismerkedhettek meg a száz éve történt eseményekkel. Az emléknap keretében fotókiállítás is nyílt az egyetem Dózsa György úti létesítményében Mánfai György fotóművész képeiből, amelyet dr. Hóvári János egyetemi docens és dr. Hermann Róbert történész, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese nyitottak meg.



Mint Hóvári János fogalmazott, a caporettói áttörés emléke nem ragyog úgy a magyar emlékezetben, mint kellene, pedig ez volt az utolsó nagy és jelentős katonai győzelmünk, azzal együtt is, hogy az osztrákokkal és a németekkel közösen arattuk – és annak ellenére is, hogy végül nem hozott fordulatot hazánk életében. Erről azonban nem a Caporetto-környéki hegyekben, az Isonzó völgyében vagy a Doberdó kavernáiban harcoló magyar katonák tehettek, hiszen az amerikai hadba lépés olyan erőegyensúly-beli változást hozott a háborúban, amelynek végül mi lettünk a legnagyobb áldozata a térségben.



Hermann Róbert hozzátette: Caporettóról jellemzően még a magyar népesség is elsősorban Ernest Hemingway regénye, a Búcsú a fegyverektől révén, olasz szemszögből hallott. Az itt aratott győzelem valóban nem hozott fordulatot az első világháború menetében, hiszen ennek hatására döntötték el végképp az amerikaiak, hogy beszállnak a harcokba az európai fronton. Az ezt követő tömeges intervencióval szemben már sem a közmondásos, sem a valós magyar vitézségnek sem volt esélye, a vereség azonban nem ok arra, hogy elfelejtsük mindazokat, akik vérüket ontották, ott hagyták fiatalságukat, netán hadifogságba kerültek az olasz fronton.



Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária


magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat