honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Az országot közösségépítéssel kell bővíteni
A magyarság sok tragédián van túl, de mindig volt ereje talpra állni és felemelkedni - jelentette ki dr. Simicskó István honvédelmi miniszter július 15-én, szombaton, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbogáton.


A térség legnagyobb fórumaként működő − Bogáti Forgatag elnevezésű − rendezvénysorozaton a honvédelmi miniszter a Trianon utáni Magyarország egyik emblematikus politikusát, Klebelsberg Kunót idézve az alkotó hazafiság fontosságára hívta fel a figyelmet, ami azt jelenti: az országot tettekkel és közösségépítéssel kell bővíteni, hogy az itt élő emberek méltó körülmények között élhessenek.



A tárcavezető örömét fejezte ki, hogy az elmúlt időszakban a térség és a település az újabb beruházásoknak köszönhetően rohamosan fejlődik. „Ez nem szól másról, mint a jövőről, a közösségről! Önökről, akik itt élnek, akiknek itt tanulnak a gyermekei” – mondta a miniszter, hozzátéve: a közösségépítésben benne van a lelki igényesség, amely arra kötelez, hogy megőrizzük és védelmezzük azokat az értékeket, amelyeket ránk hagytak szüleink, nagyszüleink.



A hagyományosan évente megrendezett kétnapos Bogáti Forgatag idén is több ezer embert vonzott. A gyerekeket vidámpark, vásározás, arcfestés, kézműves-foglalkozások, az idősebb korosztályt futsal- és aerobicbemutató, helyi amatőr csoportok bemutatói, valamint könnyűzenei koncertek várták.



A rendezvényen az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis statikus bemutatóval, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság nyíregyházi irodájának katonái pedig toborzóponttal várták a látogatókat.



Fotó: Dévényi Veronika

Aktuális videók
2018. április 23. 18:56
Nyílt nap a tatai laktanyában
2018. április 21. 08:35
Országos haditorna - döntő
2018. április 21. 07:21
Haza – nemzet  - szülőföld
2018. április 20. 20:20
Polaris MRZR 4: nincs akadály!
2018. április 20. 09:52
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat