honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Székesfehérvári városi nyári tábor - katonásan
Az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj, valamint az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred technikai eszközeivel ismerkedhettek meg az érdeklődő gyerekek július 12-én, a városi nyári táborban, amit a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala szervez évek óta.


A tanítási szünetben - július 5. és augusztus 9. között - hat héten keresztül tart a városi nyári tábor. A szerdai napokon, a délelőtti órákban az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj rendszeresített hadi eszközeivel találkozhatnak a kicsik és nagyok. Mindig nagy sikert arat a Mercedes G-270 terepjáró, valamint ki lehet próbálni a kézi mentesítő és felderítő eszközöket is.

Délután pedig az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred katonái mutatják be a Magyar Honvédségben rendszeresített - természetesen hatástalanított - kézifegyvereket az érdeklődőknek. Emellett pedig egy PK4 rádióállomást és MRR típusú makett rádiókat is visznek magukkal a katonák. 

Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó galéria
Székesfehérvári városi nyári tábor - katonásan
Székesfehérvári városi nyári tábor - katonásan / 1 Székesfehérvári városi nyári tábor - katonásan / 2 Székesfehérvári városi nyári tábor - katonásan / 3 Székesfehérvári városi nyári tábor - katonásan / 4
Székesfehérvári városi nyári tábor - katonásan / 5 Székesfehérvári városi nyári tábor - katonásan / 6 Székesfehérvári városi nyári tábor - katonásan / 7
Aktuális videók
2018. április 23. 18:56
Nyílt nap a tatai laktanyában
2018. április 21. 08:35
Országos haditorna - döntő
2018. április 21. 07:21
Haza – nemzet  - szülőföld
2018. április 20. 20:20
Polaris MRZR 4: nincs akadály!
2018. április 20. 09:52
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat