honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
A Béke Hete Bosznia-Hercegovinában
A bosznia-hercegovinai „Béke Hete” rendezvénysorozat keretén belül az egyik szarajevói óvoda igazgatója azzal a különleges kéréssel fordult Szpisják József dandártábornokhoz, az EUFOR Műveleti Parancsnokság törzsfőnökéhez, tegye lehetővé, hogy az intézményükbe járó óvodások találkozhassanak az EUFOR-beosztásokban szolgálatot teljesítő békefenntartó katonákkal.
Szpisják József dandártábornok a látogatócsoportot a szarajevói Butmir táborban szolgáló 19 nemzet zászlajával díszített parancsnoki épület előtti téren fogadta. Mint elmondta: nagyon örül annak, hogy érdeklődnek az EUFOR tevékenysége iránt. „Jó érzés azt tudni, hogy a helyi lakosság is érzi, értük vagyunk és érdeklődnek utánunk. Fontos ez azért, mert nekünk, akik itt szolgálunk Bosznia-Hercegovinában, szükségünk van visszajelzésre, hogy a tevékenység, amit végzünk, fontos mások boldogulása érdekében” - mondta.



A tábornok hangsúlyozta: az itt szolgáló katonáknak is vannak szeretteik, gyerekeik, unokáik, családtagjaik, barátaik, akiket otthon hagytak azért, hogy Bosznia-Hercegovinában biztosítsák a békét, hogy a gyerekeknek boldog jövőjük lehessen.



A program részeként az óvodások megnézhették a magyar kontingens által használt haditechnikai eszközöket - például a tűzszerész robotot, a harctéri sebesültszállító gépjárművet és a személyi felszereléseket.



Bosznia-Hercegovinában jelenleg közel félszáz magyar katona teljesít szolgálatot az EUFOR- és NATO-parancsnokságok egyéni beosztásaiban, valamint az MH EUFOR Kontingens 20. váltásának állományában, ezenfelül több mint száz fő lát el hazai készenléti szolgálatot Magyarországon.



Fotó: Réz Levente alezredes

Aktuális videók
2018. április 23. 18:56
Nyílt nap a tatai laktanyában
2018. április 21. 08:35
Országos haditorna - döntő
2018. április 21. 07:21
Haza – nemzet  - szülőföld
2018. április 20. 20:20
Polaris MRZR 4: nincs akadály!
2018. április 20. 09:52
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat