honvedelem.hu
Katonai tiszteletadással búcsúztatták a néhai szárazföldi parancsnokot
Életének hatvanhetedik évében, 2017. április 7-én elhunyt Győrössy Ferenc nyugállományú altábornagy. Az MH Szárazföldi Parancsnokság egykori parancsnokát április 28-án helyezték örök nyugalomra Székesfehérváron. 


Katonai tiszteletadás mellett kísérték el utolsó útjára pénteken, a székesfehérvári Béla úti köztemetőben Győrössy Ferenc nyugállományú altábornagyot. Felesége, két gyermeke és négy unokája búcsúztatta, egykori bajtársaival, barátaival együtt.

Korábbi helyettese, egykori bajtársa és barátja, dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök búcsúztatójában úgy fogalmazott: „A halál híre mindig fájdalmas, hiszen azt az embert veszi el tőlünk, aki fontos számunkra, és akihez kötődünk, szeretünk. Nehéz tudomásul vennünk, hogy akit szerettünk, tiszteltünk és becsültünk, nincs többé már közöttünk. Tisztelt Altábornagy Úr, egykori elöljáróm, kedves barátom, Feri! Búcsúznunk kell. Csendben, tisztelettel, néma főhajtással. A csenddel itt marad velünk a tegnap öröme, a ma fájdalma és holnap reménysége. Az a remény, hogy emberi értékeid és a közösen átélt szép élmények öröme soha nem halványul el szívünkben. Hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettelek. Isten áldjon kedves barátom, nyugodj békében! Emléked kegyelettel őrizzük” – zárta gyászbeszédét Benkő vezérezredes.



Győrössy Ferenc 1968-ban kezdte meg tisztjelölti tanulmányait a szentendrei Kossuth Lajos Főiskola gépesített lövész szakán. Az 1972-es tisztté avatását követően első beosztását Baján kezdte meg, mint gépesített lövész szakaszparancsnok, majd századparancsnok. Később ugyanitt zászlóalj-törzsfőnökként teljesített szolgálatot. Varsói katonai akadémiai tanulmányait követően Pécsett folytatta pályafutását, lövészezred-törzsfőnökként. Újabb költözés után Kaposváron előbb hadosztály-, majd hadtesttörzsben töltött be különböző hadműveleti tiszti beosztásokat 1991-ig. Négy évig a második katonai kerület parancsnokság törzsfőnökhelyetteseként dolgozott. Vezérkari tanfolyamot végzett 1995-ben, s ezután Székesfehérváron, a 4. Gépesített Hadtest törzsfőnökeként és parancsnokhelyetteseként szolgált.

Karrierje később az MH Szárazföldi Vezérkar felé vezette, ahol előbb törzsigazgatóként és vezérkari főnökhelyettesként, majd 1999 szeptemberétől a vezérkarfőnök első helyetteseként szolgálta Magyarországot. Jelen volt a Honvéd Vezérkarban is, ahol 2000 júniusától hadműveleti csoportfőnök volt, majd decembertől a szárazföldi vezérkar főnöke. A 2001-es évben bekövetkezett szervezeti változások miatt a vezérkar ekkor már mint MH Szárazföldi Parancsnokság működött tovább. E szervezet parancsnoka volt egészen 2006-os nyugállományba vonulásáig. A honvédelemért végzett kiemelkedő munkájáért több alkalommal is elismerésben részesítették. Ezek közül is kiemelkedő a Magyar Köztársaság Érdemkereszt Kiskeresztje, valamint Tisztikeresztje, és a Honvédelemért Kitüntető Cím első osztályú kitüntetése.

Emlékét kegyelettel megőrizzük!



Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária


Aktuális videók
2019. február 16. 08:16
„Barátság a sporton keresztül”
2019. február 15. 19:19
Irány Bosznia-Hercegovina!
2019. február 15. 14:30
Lőgyakorlaton a tatai géppuskások
2019. február 15. 07:15
Megmérettetésen a vegyivédelmi katonák
2019. február 14. 07:14
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat