honvedelem.hu
Szentmise a lövészek védőszentje tiszteletére
Szent László, a lövészek védőszentjének napja alkalmából tartott ünnepi szentmisét Bíró László katolikus tábori püspök június 20-án, hétfőn este Tatán, a Kossuth téri Szent Kereszt-plébániatemplomban.


„Imádkozzunk a katonáinkért, az itthon lévőkért, a határon szolgálatot teljesítőkért vagy éppen külföldi missziót teljesítőkért. Kemény munkát végeznek, tudjuk jól, hogy ők a békét akarják” – mondta a Szent László király tiszteletére tartott szentmisén Bíró László.



A katolikus tábori püspök hozzátette: „Szent László nemcsak termetével magasodott ki az emberek közül, hanem komoly erkölcseivel, nemes emberségével, azzal, hogy megszervezte a határőrséget, vigyázta az értékeinket. Amit Szent István megalapított, azt Szent László szilárdította meg.”



Bíró László hangsúlyozta: Szent László – aki a legenda szerint a sziklából tudott vizet fakasztani −  emberségével is kiemelkedett az emberek közül, erőskezű, hatalmas termetű férfi volt. Ő volt a lovagkirály, aki a harcban való jártassága, a csatákban mutatott személyes bátorsága miatt már a középkorban népszerűvé vált.



Az ünnepi szentmise – amelyen részt vett Michl József, Tata polgármestere is – zenei szolgálatát az MH 25. Klapka György Lövészdandár katonazenekara biztosította Balázs Attila őrnagy, karmester és Román Géza százados, karmesterhelyettes vezetésével.



Fotó: a szerző felvételei

Aktuális videók
2019. február 16. 08:16
„Barátság a sporton keresztül”
2019. február 15. 19:19
Irány Bosznia-Hercegovina!
2019. február 15. 14:30
Lőgyakorlaton a tatai géppuskások
2019. február 15. 07:15
Megmérettetésen a vegyivédelmi katonák
2019. február 14. 07:14
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat