honvedelem.hu
Hazáért Érdemjel a debreceni középiskolásnak
A Hazáért Érdemjel a honvédelmi miniszter által adományozható legmagasabb kitüntetés. Dr. Simicskó István egy tizenkilenc éves debreceni diáknak nyújtotta át az elismerést kiemelkedő helytállásáért és bátorságáért április 19-én a Honvédelmi Minisztériumban. 
Lángok csaptak fel 2016. április 4-én éjjel a debreceni Gulyás Pál Kollégiumban. A hivatalos vizsgálat később megállapította, hogy a tüzet egy földszinti irodában keletkezett elektromos zárlat okozta. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, és mintegy ötszáz diákot mentettek ki az épületből. A mentők füstmérgezés gyanújával 36 diákot és két felnőttet szállítottak kórházba, komolyabb sérülés azonban nem történt. Ez nagyban köszönhető Fodor Eleknek, aki azon az éjszakán az elsők között volt, akik észlelték a tüzet és részt vettek a mentésben.



A tizenkilenc éves fiatalember 2011 óta a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium diákja. 2015-ben érettségizett az első olyan osztályban, amely a Honvédelmi Minisztérium és Debrecen városa között létrejött megállapodás értelmében speciális, honvédelmi nevelési programot alkalmazott oktatási struktúrájában. Az intézményt nem hagyta el, tanulmányait az iskola érettségire épülő elektronikai technikus szakán folytatta. Kollégiumi elhelyezését a Gulyás Pál Kollégium biztosította.

A tűz éjszakáján Fodor Elek arra figyelt fel, hogy az épületben áramszünet van. Miután elektronikai szakra jár, zseblámpával a földszintre sietett, hátha tud segíteni a hiba elhárításában. A portással és az ügyeletes nevelőtanárral együtt kinyitották az igazgatói irodát, ahonnan azonnal sűrű füst áramlott ki, s kezdte ellepni a kollégium épületét. Fodor Elek – miután értesítették a tűzoltókat – valamennyi fiúszintet elkezdte kiüríteni, hangosan jelezve: „Tűz van! Hagyja el mindenki az épületet!” A felsőbb emeleteken elhelyezkedő, lányoknak helyet biztosító szinteken nagyobb volt a probléma. A lépcsőházat elöntő füst miatt a diákok nem tudták elhagyni az emeleteket. Fodor Elek és az ügyeletes nevelő ebben a füstben kezdték el kimenekíteni a tanulókat. Volt olyan, akit a fiú ölében vitt le a földszintig, ám egy idő után a lépcsőt már egyáltalán nem lehetett használni. Ekkor az egyik ablakot kinyitva zseblámpájával jelzett a tűzoltóknak, akik emelőkosárral menekítették ki a magasból a csapdába esett diákokat.

A fiatalember is azok között volt, akiket füstmérgezés gyanújával kórházba kellett szállítani, ennek ellenére másnap reggel már megjelent iskolájában. Bátorsága és helytállása óriási szerepet játszott abban, hogy a tűz éjszakáján nem történt tragédia a kollégiumban. Mint utólag kiderült, mintegy ötven diák kimenekítésében segített.



Tettéért, önfeláldozó bátorságáért dr. Simicskó István honvédelmi miniszter az általa adható legmagasabb elismeréssel, a Hazáért Érdemjellel tüntette ki Fodor Eleket. Az érdemjelet a hivatalos indoklás szerint a szolgálat vagy a honvédelem ügye érdekében kifejtett kiemelkedő, különleges tevékenység, bátor helytállás, hősies magatartás elismeréseként adományozzák. A Honvédelmi Minisztériumban tartott eseményen a tárca vezetője és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök mondott köszönetet a debreceni diáknak hősies helytállásáért. „Nem szégyen meghajolni a fiatalok előtt. Nagyon fontos, hogy fel tudjunk mutatni pozitívumokat a jövő nemzedéknek, s a leghitelesebb példa erre éppen egy fiatal bátorsága és helytállása” – hangsúlyozta Simicskó István az elismerés átadásakor.

Fodor Elek elmondta: a honvéd középiskolában eltöltött évek során beleivódott a szervező- és segítőkészség, s az ott szerzett tapasztalatai segítették a tanulók mentésében. A fiatalember a sikeres szakmai vizsga után természetesen katonai pályára készül.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

Aktuális videók
2019. február 16. 08:16
„Barátság a sporton keresztül”
2019. február 15. 19:19
Irány Bosznia-Hercegovina!
2019. február 15. 14:30
Lőgyakorlaton a tatai géppuskások
2019. február 15. 07:15
Megmérettetésen a vegyivédelmi katonák
2019. február 14. 07:14
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat