honvedelem.hu
Tíz tévhit az első világháborúról
Bár a száz évvel ezelőtti események döntő többségét a történészek már feldolgozták, a mai napig számos tévhit él az első világháborúval kapcsolatban. Szokásos, szubjektív szempontok alapján összeállított tízes listánkban néhány ilyen hiedelemről próbáljuk meg lefejteni a rárakódott mítoszt. (Cikkünkhöz a BBC által korábban végzett kutatás eredményeit használtuk fel.)
Az addigi legvéresebb háború?

A szakirodalom előszeretettel nevezi a Nagy Háborút „az addigi történelem legvéresebb háborújának”. E jelzőnek van is némi alapja, hiszen a valamivel több, mint négy éven keresztül tomboló öldöklésben az antanthatalmak 5.696.056 katonája halt meg. Mellettük 4.655.757 civil vesztette életét, a hadi sebesültek száma pedig 12 millió 809 ezer 280 volt. A központi hatalmak részéről is közel hasonló volt a veszteség: 4.024.397 katona halt meg, a polgári áldozatok száma 5.391.000 volt, míg a háborúval összefüggő sebesültek számát 8.419.533-ra teszik. Vagyis a harcokban mintegy 19 millióan vesztették életüket. Azonban mintegy ötven évvel az első világháború kitörése előtt véres fegyveres konfliktus dúlt az akkori Dél-Kínában. A legújabb kutatások szerint a Tajping-felkelésben 20 millióan, de a pesszimistább becslések szerint akár 30 milliónál is többen haltak meg.



A legtöbb brit halott?

Ugyancsak makacsul tartotta magát a tény, hogy az első világháborúban vesztette életét a legtöbb brit katona. Természetesen ennek a tévhitnek is van valóságalapja, elég csak a somme-i offenzíva első napjára gondolni, amikor is 19 ezer brit maradt ott a csatatéren. A háború négy éve alatt az Egyesült Királyságból összesen hatmillió embert mozgósítottak, közülük 700 ezren vesztették életüket, ami 11,5 százaléknak felel meg. A BBC szakértői azonban utánajártak és kiderítették, hogy az 1853 és 1856 közötti krími háborúban jóval magasabb volt az elesett brit katonák száma. Igaz itt nemcsak az orosz fegyverek, hanem a pusztító járványok – például a tífusz – is tizedelték a brit katonákat. Sőt: az első világháborúban a szigetország akkori lakosságának két százaléka veszett oda, míg a 17. században vívott polgárháborúban az akkori népesség négy százaléka halt meg.



Éveken át a lövészárokban?

Sok helyen leírták, ezért az utóbbi időben már mindenki kész tényként kezelte: a brit katonák éveken keresztül éltek a nyugati front lövészárok-rendszerében. Persze a valóságban ez nem így volt. Mivel a lövészárokban nemcsak az állandó életveszéllyel kellett szembenézniük a katonáknak, hanem kényelmetlenek, nedvesek és hidegek is voltak, ezért a frontvonalban a bakák nagyon hamar elvesztették motiváltságukat és jelentősen csökkent a harci moráljuk is. Ezt megelőzendő a brit hadvezetés egy folyamatos rotációs rendszert dolgozott ki és állandóan mozgatták a katonákat. Egy egység egy hónapból legfeljebb tíz napot töltött a lövészárokban, ám a parancsnokok még arra is vigyáztak, hogy egyszerre három napnál többet senki ne legyen a tűzvonalban. Az sem számított ritka esetnek, ha egy brit katona egyszerre egy hónapot töltött a frontvonal mögött. Ez alól csak a nagy offenzívák jelentettek kivételt, de ekkor is törekedtek arra, hogy maximum egy hét után leváltsák a lövészárkokban lévő katonákat.



Patkányokon éltek?

Ha már szóba kerültek a lövészárkok… Egy újabb tévhit szerint, a nyugati fronton annyira rossz volt a brit katonák ellátása, hogy a lövészárkokban megfogott – az elesettek testén kövérre hízott – patkányokon éltek. A közelmúltban azonban kiderült, mindez nem felel meg a valóságnak, a királyi hadsereg egyenruhásai szinte „fejedelmi” ellátást kaptak a harcok szünetében. Marhahús, tea, krumplis pite, fügével készült puding – általában ez volt a menü, s az ételekből bőséges készletek álltak rendelkezésre a nyugati fronton. A Royal Logistic Corps Museum kurátora levéltári anyagokat és a katonák visszaemlékezéseit átfésülve bukkant ezekre az adatokra, s a dokumentumok között több, mára már szinte teljesen elfeledett ételleírást is talált. A kurátor szerint a katonák élelmezésével megbízott szervezet hatalmas feladatot vitt véghez – volt úgy, hogy ötmilliónál is több brit katona harcolt egyszerre a fronton –, és a hadsereg tagjai jóval jobb ellátást kaptak, mint a hátországban maradottak. Ugyancsak a fennmaradt dokumentumokból lehet tudni, hogy egy átlagos háromfős család másfél kilogramm birkahúst, alig 10 kilogramm kenyeret és alig több mint 12 kilogramm krumplit fogyasztott hetente. Összehasonlításként: egy közkatona fejadagja 4 kilogramm kenyér, fél kilogramm angolszalonna és másfél kilogramm zöldség volt – ez napi 4600 kalóriát jelent, szemben az otthoni 3400-zal.



Az uralkodó osztály vesztesége elenyésző?


Vitathatatlan tény, hogy az első világháborúban harcoló és hősi halált halt katonák nagy része a munkásosztályból került ki. Viszont tévedés azt hinni, hogy a politikai elitből származó katonák között minimális volt a veszteség. A felmérések szerint a brit legénység 12, a tisztikarnak pedig 17 százaléka vesztette életét 1914 és 1918 között. E magas arány annak köszönhető, hogy az uralkodó osztályból kikerülő fiatal tisztek csapatának jó példával kellett elöl járniuk a katonák között. Például a miniszterelnök és a hadügyminiszter is elveszítette a fiát és a testvéreiket is. Egy másik felmérésből kiderül: 200 brit parancsnok (tábornok) is elesett a Nagy Háborúban. Ezekben a csatákban ugyanis jóval közelebb voltak az ellenséghez mint a későbbi háborúk során, a legtöbbjük naponta megjárta a frontvonalat.



Csak ausztrálok és új-zélandiak harcoltak Gallipolinál?

A modern hadviselés első összehangolt tengeri és szárazföldi művelete – a gallipoli csata – 9 hónapig tartott és véres kudarcba fulladt. Az öldöklésben több mint 300 ezer katona vesztette életét: 250 ezer török és 55 ezren az antant csapatok közül. Tévedés azonban az a több helyen is megtalálható állítás, miszerint csak ausztrál és új-zélandi katonák vettek részt a gallipoli csatában. Valójában a jóval több brit harcolt a Dardanelláknál és a veszteségeik is magasabbak voltak, mint az Ausztráliából és Új-Zélandról érkezett ANZAC-egységeknél. A félreértés abból fakadhat – vélik a BBC által végzett kutatásban –, hogy a lakosság arányához képest tényleg jóval többen érkeztek a két déli féltekén található országból, mint a brit birodalom más területeiről.



Változott a taktika és a technika?


Sokáig az volt benn a köztudatban, hogy nem. Pedig igenis változott! Mégpedig nem is keveset. A kezdeti, géppuskák ellen vezetett lovas-, és szuronyrohamok helyett a háború végére megjelentek a rohamcsapatok, amelyek már jóval kisebb veszteséggel tudták végrehajtani feladataikat. És a haditechnikai eszközök is jelentős fejlődésen estek át az öldöklés négy éve alatt. A katonák sapkája kezdetben textilből volt, ami nem nagyon védett a tüzérségi támadások során, így hamarosan megjelentek a fém sisakok. De a repülőgépek és a harckocsik is nagyon sokat fejlődtek 1914-1918 között.



Kegyetlen béke?

„Ez nem béke, csak fegyverszünet húsz évre” – így nyilatkozott Ferdinand Foch, a franciák leghíresebb első világháborús hadvezére nem sokkal a háborút lezáró békeszerződések aláírása után. Nem sokat tévedett…Ugyanakkor a versailles-i béke különösen kegyetlen volt – legalábbis ez volt a vélekedés a két világháború közti Németországban. Kétségtelen, hogy a Nagy Háborút követően Németország elveszítette korábbi területének 10 százalékát, de még így is Európa egyik leggazdagabb és legnagyobb országa maradt. És ha a szigorú tényeket nézzük, akkor a versailles-i béke jóval kevésbé volt fájdalmas a németek számára, mint az 1870-1871-es francia-német háborút vagy éppen a második világháborút lezáró békekötések. Az első világégést lezáró békére aggatott „kegyetlen” jelző valószínűleg Hitler későbbi propagandájának köszönhetően került be a köztudatba.



Mindenki gyűlölte a háborút?


Az első világháborúban az emberi sorsok alakulása nagymértékben a szerencsén múlott – vélik a BBC által végzett kutatásban, amiből kiderült az is: nem mindenki gyűlölte a háborút. Sok katona ugyanis élvezte az életet a seregben. Ha szerencséjük volt és elkerülték a nagyobb támadásokat, akkor idejük nagy részét gyakran jobb körülmények között töltötték, mint otthon. Az élelmezésükről már írtunk, de emellett a rendszeres jövedelem, azaz a zsold is olyan tényező volt, amivel besorozásuk előtt nemigen találkoztak. És ne feledkezzünk el arról sem, hogy a seregben életre szóló barátságok kötődtek.



Végül is ki nyert?


Az első világháborúban állítólag senki sem győzött, hiszen Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia gyakorlatilag kivérzett, ugyanakkor az antant hatalmak is teljesítőképességük határára értek 1918-ra – tartja a hiedelem. Valójában azonban az antant meggyőző sikerével ért véget a háború. A németek a totális vereséget csak azzal kerülték el, hogy elfogadták a fegyverszünetet.



(Korábbi Top 10-es összeállításainkat ide kattintva olvashatják!)

magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat