honvedelem.hu
Inter arma caritas - száztizenharmadik adás
„Mindenható Isten, kinek parancsa mindenhol érvényesül és akinek szeretete örökkévaló, add meg nekem, hogy mindig érezhessem a jelenlétedet, és teljesíthessem akaratodat. Segíts hozzá, hogy erős szívvel és derűs lélekkel elfogadjam a rám mért felelősséget. Add, hogy egységben legyek azokkal, akikkel együtt élek és dolgozom és eleget tehessek a feladatnak, amit a hazám bízott rám. A naponta viselt egyenruhám emlékeztessen a hadseregre, amelyet régi katonahagyományokhoz hűen szolgálok. Ha megkísért a bűn, segíts meg, hogy ellent tudjak állni; ha vétkezem, adj bátorságot az újrakezdéshez. Vezess engem igazságod fényével és legyen előttem mindig Krisztus példája, akinek nevében imádkozom. Ámen!” Ismeretlen katona imájával köszönti a hallgatókat a mai adás szerkesztője.
Az Inter arma caritas mai adásában a honvédelem napjára emlékezünk. Emellett folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat