honvedelem.hu
Retro-mozi: Rambo
„Tévedésben van, seriff. Én nem Rambót jöttem megvédeni maguktól, hanem magukat akarom megvédeni tőle” – a Richard Crenna szájából elhangzó mondat a ’80-as évek egyik leghíresebb, akciófilmből eredő szállóigéje. Ám a Rambo-széria első része még ezzel együtt is jóval több volt sima lövöldözősdinél.
David Morrell irodalmi PhD-hallgatóként kezdte el írni első komoly regényét, a First Bloodot a ’60-as évek végén, nagyjából 25 éves korában. A dühöngő vietnami háború éveiben, egyetemi körökben is rengeteg, a dzsungelt megjárt kortársával találkozott, akik teljesen kifacsart emberként tértek vissza Délkelet-Ázsiából: Morrell agyát ezek a történetek indították be, így könyve középpontjába egy hasonló, jobb sorsra érdemes fiatalembert helyezett, akit részben ugyanakkor a második világháborús hős, Audie Murphy alapján mintázott meg. (Noha bizonyos urbánus legendák szerint a főhős Rimbaud, a költő után kapta a John Rambo nevet, valójában még profánabb volt az elnevezés eredete: Morrell szeme megakadt a felesége által a piacról hazahozott, rambo fajtájú alma címkéjén.)



A regény 1972-ben jelent meg, és egyből rengeteg vitát váltott ki: a Vietnamból hazatért, majd az országnak tett szolgálatai ellenére az amerikai kisvárosi seriff által ártatlanul vegzálni kezdett, végtelenül kiszolgáltatott és súlyos lelki sérült veterán sztorija felszította az indulatokat az Egyesült Államokban. A könyv természetesen megkapta az öncélú erőszakosság bélyegét is, ám sokkal súlyosabbak voltak az általa felkorbácsolt politikai viták azt illetően, miként bánik az amerikai állam a saját katonáival, miután már nincs rájuk szükség. Akárhogyan is, Morrell könyve gyorsan bestseller lett a tengerentúlon, és már a megjelenés évében eladta a jogokat a Columbiának. A filmcég ugyanakkor érezte, hogy ekkor még kissé forró lenne ez a téma egy nagyszabású produkciónak, így továbbpasszolták a Warnernek. Itt gyorsan eldőlt, hogy a projekt Ted Kotcheff rendezőé lesz, ám végül itt sem mertek vele érdemben foglalkozni: noha Steve McQueen jelezte, hogy szívesen eljátszaná a szerepet, a Warner illetékesei is addig tologatták ide-oda a forgatókönyvet, míg végül elaludt a dolog. Kotcheff ugyanakkor megszállottja lett a First Bloodnak, és erőfeszítéseit siker koronázta – igaz, a háttér csupán a ’80-as évek elejére tisztult le, amikor is Mario Kassar és Andrew G. Vajna cége, az Anabasis felvállalta a projektet.

Ekkor még mindig intenzíven folytak a viták Vietnamról, ám Amerika már megkezdte a tragédia feldolgozását, és ez a film is illeszkedett e trendek közé. Steve McQueen azonban már nem élt, így ő természetesen nem merülhetett fel Rambo szerepére. Kotcheff és a producerek több élvonalbeli sztárt is megkerestek, ám ilyen vagy olyan okokból senki sem bizonyult megfelelőnek: Clint Eastwood már idősnek tűnt a sztori szerint huszonéves veterán megformálásához, John Travolta, Dustin Hoffman és az Amerikában teljesen ismeretlen, ám a készítők által mégis megkörnyékezett Terence Hill pedig túl erőszakosnak találta a forgatókönyvet. Al Pacino épp ellenkező okból esett ki a rostán, ő ugyanis szívesen eljátszotta volna Rambót, ám olyan őrült vademberként akarta megformálni a figurát, hogy az már Kotcheffnek is sok volt. Így került a képbe végül Sylvester Stallone, aki Rockyként ekkor már Hollywood legjobban fizetett sztárjai közé tartozott, és boldogan elvállalta Rambo megformálását.



A két másik kulcsfigura megszemélyesítőit szintén elég rögös úton sikerült megtalálni. A negatív főszereplő, Will Teasle seriff szerepét Brian Dennehy kapta, miután Gene Hackman és Robert Duvall nemet mondott, Rambo egykori vietnami parancsnoka, Trautman ezredes alakítója, Kirk Douglas viszont az utolsó pillanatban esett ki a képből. Douglast eleve Lee Marvin és Rock Hudson akadályoztatása után szerződtették, és mindössze hetekkel a forgatás megkezdése után farolt ki a produkcióból, méghozzá azért, mert a forgatókönyv elég radikálisan belenyúlt a sztoriba, és ezzel nem tudott azonosulni. Douglas helyére így tényleg tűzoltásként igazolták le a jóval kevésbé ismert Richard Crennát. Az említett változtatások egyébként tényleg alapvetőnek számítottak, és gyakorlatilag egy az egyben Stallone felelt értük, aki közösen jegyezte a forgatókönyvet Michael Kozoll-lal és William Sackheimmel. A végső szkript ennek köszönhetően lényegesen eltért Morrell regényétől, és nem csak a fináléban. Aki nem olvasta a könyvet, azt például nyilván meglepetésként éri: ott a végén bizony nemcsak Teasle, hanem maga Rambo is meghal… Stallone, aki a film húzóneveként erőpozícióban volt, és szabadon érvényesíthette az akaratát, ezzel szembefordulva „megmentette” a veteránt – minderről egyébként a stábon belül is az utolsó percig folytak a viták, és le is forgattak egy jelenetet, amelyben Rambo végez magával. Végül azonban Sly győzött, és túlélte a vérengzést, hogy aztán Trautman kíséretében, annak ballonkabátjával letakarva elhagyja a végső leszámolás színhelyét.

A filmkészítők egyébként ezen túlmenően is sokkal szerethetőbbé varázsolták a karaktert a regény főhősénél. Rambo Morrellnél is áldozat, sőt, az egész kötet kiindulópontja is ez: adott a fiatal kölyök, akit gyilkológéppé képeztek, majd belöktek egy értelmetlen háborúba, miután pedig fogságból szabadulva visszatért a földi pokolból, lelkiismeret-furdalás nélkül elengedték a kezét. Ám óriási eltérés a filmes figurához képest, hogy miután a kötet lapjain Rambo a rendőrségi kényszerborotválás során „bekattan”, már nem ismer sem istent, sem embert, és hidegvérrel végzi ki egymás után a rendőröket és a Nemzeti Gárda tagjait – pont, mint ahogy arra Vietnamban megtanították. A film ezzel szemben sokkal inkább Rambo ártatlanul üldözött, menekülő oldalát domborította ki, aki direkt módon, támadólag egyetlen rendőr életét sem oltja ki. Tovább erősítette a kontrasztot, hogy a könyvben is igen ellenszenves, ám sok szempontból a főhős idősebb doppelgängereként megformált koreai veterán, Teasle Dennehy remek alakításában még tenyérbemászóbbá, pitiánerré, szűk látókörűvé és öncélúan erőszakossá vált.



Érdekesség, hogy az embert próbáló, kőkemény és rengeteg vitával terhelt forgatás után maga Stallone még a rengeteg általa javasolt módosítás ellenére sem volt elégedett az első verzióval: olyannyira hosszúnak, unalmasnak és rossznak találta a filmet, hogy fel akarta vásárolni az egész projektet, hogy aztán megsemmisíthesse. Végül aztán persze jobb belátásra térítették, és egy másfél órásra vágott változattal már őt is meggyőzték róla, hogy a mozi nemhogy kivégezné a karrierjét, hanem inkább segíteni fogja benne, hogy ne kizárólag Rocky Balboával azonosítsa mindenki.

A First Blood végül 1982 októberében, a lehető legjobb időzítéssel került az amerikai mozikba: Stallone az év tavaszán bemutatott Rocky III-mal a bokszolós széria legnagyobb bevételt fialó darabját szállította le, így nem csoda, hogy a közönség egyből özönlött a filmszínházakba az új alkotásra is. A mozi – amelyet a tengerentúlon Magyarországgal ellentétben ma sem hív senki Rambónak, ez ugyanis eredetiben a második rész hivatalos címe volt, First Blood Part II alcímmel – már nyitóhétvégéjén majdnem 14 millió dolláros gyártási költségének felét hozta a kasszáknál, és három hétig állt a bevételi listák első helyén. Eközben a kritikusok, majd nyomukban a politikusok is egymás torkának estek a látottak nyomán: előbbiek közül sokan kritizálták a film erőszakosságát, ez azonban végső soron eltörpült a film által felvetett morális dilemmák mellett. Kotcheff és Stallone kétségkívül átírta Morrell eredeti koncepcióját, de ettől még az alapkérdés, a vietnami veteránok sorsa és maga Vietnam mint dilemma változatlan maradt, és a filmből ugyanolyan vitaképes felvetésként áradtak a kérdések, mint a regényből. Nem is csoda, hogy miközben az egyik tábor bátor, fontos moziként ünnepelte a filmet, mások elásták és veszélyes, sőt, hazaáruló mételyként fújoltak rá.



Akárhogyan is, a First Blood az év egyik legsikeresebb filmje lett, és csaknem büdzséje tízszeresét termelte vissza a kasszáknál (emellett kimutathatóan fellendítette a késipar forgalmát is). Mai szemmel megnézve, Vietnamtól jóval távolabb természetesen már inkább akciófilmként számít etalonnak, de ebbéli minőségéhez sem férhet kétség – a műfaj egyik alapklasszikusa, amely nagyban hozzájárult a ’80-as évek magányos harci gépeihez fűződő kultuszának kialakulásához. És adjuk meg Stallonének is, ami jár: az évek során Arany Málna-díjak egész hadseregét begyűjtő sztár a színészi játék tekintetében is abszolút méltó partnere volt a fafejű, kisszerű, a szemétdomb kiskakasaként tényleg bicskanyitogatóan fellépő seriffet tökéletesen megformáló Dennehynek.

Ilyen fogadtatás után természetesen nem csoda, hogy 1985-ben a folytatás is megérkezett, és a már említett Rambo: First Blood Part II még elődjénél is zajosabb utóélettel bírt – már csak azért is, mert a Vissza a jövőbe első része után az év második számú kasszasikere lett, és még az első rész eredményeit is messze felülmúlta. Ilyen nyilvánosság mellett természetesen ismét fellángolt a vita Amerikában Vietnamról, pláne, hogy a film olyan értelmezési keretet adott a nagy délkelet-ázsiai fiaskónak, ami tényleg senkit sem hagyott érintetlenül a tengerentúlon. Erről és a további folytatásokról azonban a jövő héten szólunk részletesebben.

Rambo (First Blood)

Amerikai mozibemutató:
1982. október 22.

Gyártó:
Anabasis / Elcajo

Rendezte:
Ted Kotcheff

Producer:
Buzz Feitshans, Mario Kassar, Andrew G. Vajna

Forgatókönyv:
David Morrell regénye alapján Michael Kozoll, William Sackheim, Sylvester Stallone

Fényképezte:
Andrew Laszlo

Zene:
Jerry Goldsmith

Vágó:
Joan E. Chapman

Főszereplők:
Sylvester Stallone (John Rambo), Brian Dennehy (Will Teasle), Richard Crenna (Sam Trautman ezredes), Bill McKinney (Dave Kern), Jack Starrett (Arthur Galt), Michael Talbott (Balford)

Gyártási költség:
14 millió dollár

Mozibevétel:
125 millió dollár




A Retro-mozi rovatunkban megjelent további filmkritikákat ide kattintva olvashatják!

Aktuális videók
2019. február 16. 08:16
„Barátság a sporton keresztül”
2019. február 15. 19:19
Irány Bosznia-Hercegovina!
2019. február 15. 14:30
Lőgyakorlaton a tatai géppuskások
2019. február 15. 07:15
Megmérettetésen a vegyivédelmi katonák
2019. február 14. 07:14
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat