honvedelem.hu
Sikeresen leszállt a kísérleti amerikai katonai űrrepülő Dél-Kaliforniában
Csaknem két évvel ezelőtt történt felbocsátása után október 17-én, pénteken sikeresen leszállt az amerikai légierő X-37B típusú kísérleti űrrepülőgépe a dél-kaliforniai Vandenberg légitámaszponton - közölték tisztviselők.
Az űrsiklókra emlékeztető, de annál kisebb, pilóta nélküli járművet 2012. december 11-én indították a floridai Cape Canaveralből. A légierő közleményében szűkszavú azt írta, hogy a gép Föld körüli pályáján kísérleteket hajtott végre. A sajtóban korábban megjelent találgatások szerint az X-37B-n új kémműhold-technikát és űrfegyvert is kipróbálhattak. Egyes vélemények szerint az űrjármű képes lehet más nemzetek űrhajóinak elfogására vagy a Föld körül keringő kínai űrlaboratórium követésére.

Az űrrepülő előző, 2012. június 11-én véget ért küldetése 469 napig tartott. Az amerikai légerőnek két ilyen típusú űrrepülője van. Ennek a programnak ez volt a harmadik küldetése, amely 674 napig tartott. A program keretében jövőre negyedszer indul majd X-37B típusú űrrepülőgép a floridai Cape Canaveralből.

A Boeing repülőgépgyártó Phantom Works cége által megépített X-37B típusú űrrepülő csaknem 8,9 méter hosszú és 2,9 méter magas, szárnyainak fesztávolsága kevéssel több, mint 4,5 méter. Az 5,5 tonnás szerkezetet Atlas V-ös rakéta állítja pályára.

Aktuális videók
2019. február 16. 08:16
„Barátság a sporton keresztül”
2019. február 15. 19:19
Irány Bosznia-Hercegovina!
2019. február 15. 14:30
Lőgyakorlaton a tatai géppuskások
2019. február 15. 07:15
Megmérettetésen a vegyivédelmi katonák
2019. február 14. 07:14
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat