honvedelem.hu
„Mire a falevelek lehullanak” – A Nagy Háború első éve
Az első világháború elején a vezető államok abban bíztak, hogy gyors offenzívában képesek végezni ellenfeleikkel, de 1914 végére a nagyra törő tervekből megszületett a lövészárok-háború valósága. A Nagy Háborút feldolgozó sorozatunk következő részében az első évet mutatjuk be.
A balkáni front

A harcok a balkáni fronton kezdődtek, amikor az Osztrák–Magyar Monarchia támadást indított Szerbia ellen 1914. augusztus 12-én. A Monarchiának már az elején meggyűlt a baja a hadi tervezéssel, hiszen egyfrontos háborúra készült, és két hadserege is már a Balkánon volt, míg a harmadik vasúton robogott a szerb határ felé, amikor Oroszország is hadba lépett. A csapatok átszervezéséhez idő kellett, ezalatt Oskar Potiorek tábornok engedélyt kapott Szerbia megtámadására a Drinán át, de az átkelést a szerbek keményen visszaverték.

Eközben a keleti fronton már javában dúltak a harcok, amelyekben a Monarchia 40 hadosztálya vett részt. A Monarchia vezetői a kezdeti sikertelenség ellenére is Szerbia elfoglalását akarták leginkább, ezért Potiorek újra engedélyt kapott az offenzívára, amelyet szeptember 7-én indított meg. Az osztrák−magyar hadseregnek ugyan sikerült elfoglalnia Belgrádot, de a csapatai − kimerültségük miatt − csak rövid ideig tudták megtartani a várost, majd visszavonultak a Száva túlpartjára. Belgrád december közepére ismét a szerbek fennhatósága alá került, így a Monarchia vereséget szenvedett, és Potioreknek mennie kellett, a szerb hadsereg viszont felhasználta minden tartalékát, veszteségeit nem tudta többé pótolni.


A szerb hadsereg visszavonulása Albániába

A keleti front

A franciák sürgetésére az oroszok megindultak keleten, abban bízva, hogy túlerejük eldönti majd a háborút. Az oroszok valójában még nem álltak készen az offenzívára, mégis támadásba lendültek és átkaroló hadműveletet indítottak Kelet-Poroszország ellen. Azonban augusztus 28−30-án a németek már jelentős hadisikert értek el a fronton: a Paul von Hindenburg vezette 8. német hadsereg Tannenbergnél megsemmisítette a 2. orosz hadsereget, majd szeptember 6. és 15. között a Mazuri-tavaknál érzékeny csapást mért az 1. orosz hadseregre.

Az osztrák–magyar haderő Galíciában – a kezdeti sikertelenségek ellenére − feltartóztatta az orosz előrenyomulást. Emlékezetes magyar hadisiker volt az orosz csapatok feltartóztatása a lengyelországi Limanovánál december 4-én kezdődő csatában. A döntően magyar katonák által folytatott küzdelem több mint egy hétig tartott. A jelentős túlerővel szemben küzdő magyarok komoly véráldozattal, de végül a Kárpátok hágói mögé szorították vissza az ellenséget. A háború azonban még nem dőlt el: a frontvonalak a Kárpátok tövében éppúgy megmerevedtek, mint nyugaton.

Az Osztrák−Magyar Monarchia ezen a fronton november végéig mintegy 800 ezer katonát vesztett, ami morálisan megtörte az egész hadsereget. A közvélekedés szerint egyébként az orosz hadsereg felszereltségben elmaradt a német mögött, de ezt a kérdés érdemes kibontani, hiszen a például a tüzérsége megfelelt a kor színvonalának, viszont nem volt elég lőszere. Az orosz hadsereg a háború végéig krónikus lőszerhiánnyal küzdött, ami a katonai potenciálját jelentősen csökkentette. Az osztrák hadsereg is elmaradt fejlettségben a többi államétól, viszont például a 30,5-ös Skoda mozsár világszínvonalúnak számított.


Német utánpótlás a keleti fronton


A nyugati front

A német hadsereg 1904 nyarán akcióba lendült és megindította a támadást Párizs irányába. A régebben kidolgozott, és aztán többször is módosított Schlieffen-terv szerint Belgiumon át érték volna el a francia fővárost. Augusztus 2-án ellenállás nélkül elfoglalták Luxemburgot. A franciák és a britek ellentámadása azonban a Marne folyónál megállította az előrenyomulást és visszaszorította a németeket jóval a folyón túlra. Így a németek gyors nyugati hadisikerrel számoló, valamint a franciák rajnai előrenyomulást remélő haditerve az állóháború kialakulásával összeomlott. Ezt követően mindkét hadsereg az átkarolással próbálkozott, és megkezdődött a versenyfutás a tengerhez, mely szintén kudarcba fúlt: Dunkerque és Oostende között a front északi szakasza is megmerevedett. Az év végén az állóháború nyitányaként lezajlott az első ypres-i csata, amely nem hozott változást a fronthelyzetben.

Az antant államai egyébként nem „fukarkodtak” a hadseregeik felszerelésében: kiváló tüzérségi eszközeik voltak, ráadásul sokkal több gépet, automobilt, harckocsit alkalmaztak, mint a központi hatalmak országai.

 




A nyugati front gyorsan megmerevedett, és megkezdődtek az árokharcok

Törökország hadba lépése

1914. október 28-án a török hadiflotta német követelésre hadüzenet nélkül orosz városokat lövetett. November 3-án és 5-én az antant államai hadat üzentek Törökországnak. November 15-én Oroszország elindította a Bergmann-offenzívát, melyet a 3. török hadsereg november végére sikeresen visszavert.

A Perzsa-öböl közelében fekvő olajlelőhelyeiket féltve a britek november 6-án partra szálltak a Fao-erőd alatt, mely a törökök egyetlen erőssége volt az öbölben, s ezzel megnyílt a mezopotámiai front. November 8-án az erődöt rohammal elfoglalták, de nem érezték olajkútjaikat sokkal nagyobb biztonságban, míg december 10-én Bászrát el nem foglalták. Nem tudtak azonban döntő győzelmet aratni a török erők fölött, melyek Kut városába vonultak vissza – igaz, ez nem is szerepelt céljaik között.

Harcok a gyarmatokon

Az afrikai német gyarmatokat csak kisszámú helyőrség biztosította. Togót néhány nap alatt teljesen elfoglalták a britek. Kamerunt is minden oldalról támadás érte, a német helyőrség katonái a francia gyarmati csapatok elől az őserdőbe menekültek, ahol a világégés végéig folytatták kis háborújukat. 1914 decemberére a namíbiai német helyőrség helyzete tarthatatlanná vált a Dél-Afrikából érkező brit erőkkel szemben, katonái hamarosan letették a fegyvert. Egyedül a mai Tanzániában vették fel sikerrel a németek a harcot.

Lettow-Vorbeck tábornok nagyszerűen kidolgozott gerillataktikájának köszönhetően a németek gyarmatukat 1918 végéig tartani tudták. Októberben ausztrál csapatok szállták meg Új-Guineát, Naurut és a Salamon-szigeteket. Japán a Marshall-szigeteket és Palaut egy ultimátumban követelte. A szigeteket Németország harc nélkül átadta az ázsiai hatalomnak. Japán szintén szemet vetett a kínai szárazföldön fekvő Kiacsu városra, melynek német helyőrsége azonban csak másfél hónapos ellenállás után tette le a fegyvert.

Német gyalogosok a nyugati fronton


Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó hír
Így indult a Nagy Háború Így indult a Nagy Háború
Aktuális videók
2019. február 16. 08:16
„Barátság a sporton keresztül”
2019. február 15. 19:19
Irány Bosznia-Hercegovina!
2019. február 15. 14:30
Lőgyakorlaton a tatai géppuskások
2019. február 15. 07:15
Megmérettetésen a vegyivédelmi katonák
2019. február 14. 07:14
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat