honvedelem.hu
Így indult a Nagy Háború
Mindmáig élénk vita zajlik a történészek között az első világháború kitörésének okairól, illetve arról, hogy kit terhel a felelősség a négy évig elhúzódó és mintegy 15 millió halottat követelő harcokért. Most induló, hétrészes sorozatunkban a Nagy Háborút mutatjuk be dr. Pollmann Ferenc történész segítségével.
A történelemkönyvekben nagyjából az áll, hogy az első világháború legfőbb oka a gyarmatok újrafelosztása volt. Nagyon leegyszerűsítve: az egyik oldalon azon – egyébként gazdaságilag és katonailag fejlettnek számító − országok (központi hatalmak) álltak, amelyek csak nagyon kevés gyarmattal rendelkeztek, a másikon pedig azok (antant), amelyek azt szerették volna, hogy ez így is maradjon. A győztesek ugyan írásba foglalták a háború végén a vesztesek, vagyis Németország és az Osztrák−Magyar Monarchia kizárólagos felelősségét a kérdésben, manapság azonban már ez az álláspont aligha számít tarthatónak, és a történészek az antantállamok (különösen Oroszország) szerepét is egyre fontosabbnak tekintik a háború kirobbantásában – mondta a szakértő.

Az impériumok kora

A XIX. század végére az ipari termelés robbanásszerű növekedése – az új piacok és a még több nyersanyag miatt − a gyarmatbirodalmak bővülését eredményezte. A legtöbb gyarmata Angliának volt, amely a századfordulóra elérte a 30 millió négyzetkilométert. Az angolok mellett Franciaország, Belgium, Hollandia, Dánia és Spanyolország is kivette a részét a „világ felosztásából”. Eközben olyan – egyébként jelentős iparral és haderővel rendelkező – államok, mint Németország, Olaszország és a Monarchia egyáltalán nem vagy csak alig szereztek határaikon túli földeket.


I. Ferenc József osztrák császár és magyar király

A feszültséggócok kialakulását elősegítette, hogy Oroszország a török tengerszorosok megszerzését, az Osztrák−Magyar Monarchia pedig az albán tengerpart feletti ellenőrzés kérdését alapvető fontosságú stratégiai célnak tekintette, mivel így akarták biztosítani flottáik kijutását a Földközi-tengerre – mondta Pollmann Ferenc.

A lassan testet öltő feszültséget jól jelzi, hogy már a századforduló előtt elkezdett kialakulni az a két hatalmi tömb, amely végül a Nagy Háborúban esett egymásnak. Már 1882-ben létrejött a hármasszövetség Németország, Olaszország és az Osztrák−Magyar Monarchia részvételével. A másik fél, a nagy gyarmattartók szerződéseiből érdemes kiemelni az 1904-es angol−francia megállapodást − amelyet „Entente cordiale”-nek, vagyis antantnak neveztek − és az 1907-es angol−orosz paktumot.

Az annexiós válság

Oroszországnak már Nagy Péter óta hagyományos külpolitikai célja volt a Boszporusz és a Dardanellák, illetve Konstantinápoly feletti uralom megszerzése. A Buchlauban, 1908. szeptember 15-én megkötött egyezmény szerint Ausztria−Magyarország hozzájárult ahhoz, hogy a Boszporuszt és a Dardanellákat megnyissák az orosz hadihajók előtt, Oroszország pedig elfogadta Bosznia-Hercegovina annektálásának tervét. Még egy hónap sem telt, amikor Izvolszkij, az orosz külügyminiszter rájött, hogy rossz boltot csinált, hiszen a csereügylet két fele között jelentős különbség mutatkozott: a Monarchia „birtokon belül” volt, azaz bármikor kimondhatta az annexiót, míg neki előbb még meg kellett volna szereznie a berlini kongresszus szignatárius hatalmainak jóváhagyását Konstantinápoly és a tengerszorosok kérdésében.


Ferenc Ferdinánd és felesége, Zsófia

A történész szerint ez mindenképpen Aehrenthal osztrák−magyar külügyminiszter sikerét bizonyítja, és nem kizárt, hogy az oroszokat egyszerűen csőbe húzták.

Az osztrák−magyar kormánydöntés nyomban kiváltotta Szerbia, Törökország, Oroszország és más államok tiltakozását, még fegyveres készülődésre is sor került. A feszültség, amit annexiós válságnak hívnak, végül oda vezetett, hogy 1909 tavaszán majdnem kitört a háború Ausztria és Oroszország, illetve szövetségeseik között. „Mivel Oroszország még nem volt felkészülve egy kontinentális háborúra, végül is engedni kényszerült, és a Monarchia diplomáciai értelemben győzelmet aratott” – mutatott rá Pollmann Ferenc.

A viszony ettől a pillanattól kezdve tartósan elmérgesedett a két állam között, és többé nem volt arra lehetőség, hogy a köztük lévő vitás kérdéseket békés úton rendezzék.

Casus belli

A történész szerint ebben a hangulatban az a bizonyos szikra, amely végül lángra lobbantotta a világot Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös és felesége szarajevói meggyilkolása volt. 1914. június 26−27-én Ferenc Ferdinánd egy boszniai hadgyakorlatot tekintett meg Szarajevóban, amikor merényletet kíséreltek meg ellene. A támadást ugyan ő maga sértetlenül túlélte, ám kíséretének több tagja is megsebesült.

Június 28-án a trónörökös úgy döntött, hogy meglátogatja a kórházban a legsúlyosabb sebesültet, egy katonatisztet, ám útközben Gavrilo Princip a Fekete Kéz nevű, titkos szerb szervezet segítségével, pisztollyal halálosan megsebesítette őt és feleségét, Zsófiát.

A Ferenc Ferdinánd elleni merénylet sikerére semmi esély nem volt, nagyon amatőr módon készítették azt elő és hajtották végre – mondta a történész. Az egyik merénylő például a trónörökös útvonalát biztosító rendőrtől kérdezte meg, hogy melyik autóban ül a célpont, a rendőr pedig készségesen elmondta neki: a harmadikban. Princip és társai nem voltak profik, ezért nagyon valószínű, hogy maguk a szerbek is a sikertelenségre számítottak; a merénylet hátterében pedig leginkább belpolitikai csatározás állhatott.


A szarajevói merénylet korabeli sajtóillusztrációja

Dragutin Dimitrijevic ezredes, a szerb katonai elhárítás vezetője (fedőnevén „Ápisz”), aki a Fekete Kéznek is egyik vezetője volt, arra számíthatott, hogy a sikertelen merénylet mindenképpen a kormányfő pozícióját gyengíti majd, aki az ő riválisa volt.

„Most, vagy soha!”

A merénylet hatalmas felzúdulást váltott ki Ausztriában, Ferenc József császár levélben fordult II. Vilmos német császárhoz, voltaképpen támogatást kérve arra az esetre, ha Szerbiával és Oroszországgal háborúba keveredne. A válasz rövid volt és velős: „Most, vagy soha!”.

Pontosan egy hónappal a merénylet után a Monarchia hadba lépett, és csapatai megindultak Szerbia felé, augusztus 1-jén Németország hadat üzent Oroszországnak, néhány nappal később (augusztus 3-án) pedig Franciaországnak.

A vezető európai államok ezután sorra beléptek a háborúba, és megkezdődött a világtörténelem első totális háborúja. Az egészben az volt a legszörnyűbb, hogy a harcok kezdetén minden résztvevő meg volt győződve arról: a háborút gyorsan le tudják zárni. Senki nem sejtette, hogy négy évig tart majd a konfliktus, amelyet végül még 15 millió áldozat árán sem sikerült megnyugtatóan rendezni – mondta Pollmann Ferenc.

Aktuális videók
2019. február 16. 08:16
„Barátság a sporton keresztül”
2019. február 15. 19:19
Irány Bosznia-Hercegovina!
2019. február 15. 14:30
Lőgyakorlaton a tatai géppuskások
2019. február 15. 07:15
Megmérettetésen a vegyivédelmi katonák
2019. február 14. 07:14
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat