honvedelem.hu
Tíz katonai vezető, aki meghatározta a 20. századi magyar történelmet
Szeptember végén hunyt el Kárpáti Ferenc egykori honvédelmi miniszter, aki utoljára vezette katonaként a tárcát. Heti 10-es összeállításunkban ennek kapcsán tíz olyan katonai vezetőt mutatunk be röviden, akik jelentősen meghatározták a 20. századi magyar történelmet - szokásunkhoz híven, szigorúan szubjektív szempontok szerint.
A stratéga: Stromfeld Aurél (1878-1927)

A 20. századi magyar hadtörténet a nagyközönség számára egyik legkevésbé ismert katonai vezetője a Ludovikán kezdte katonai pályafutását, majd vezérkari tisztként végigharcolta az első világháborút. 1918 novemberében előterjesztett reformjai alapján kezdték meg a Ludovika Akadémia és a hadsereg-szervezés átalakítását. Katonaként talán ő tette a legtöbbet Magyarország területi épségének megvédéséért: a proletárhatalom vezérkari főnökeként indított hadjáratot az északi iparvidék visszaszerzésére. Bár Stromfeld a Clemenceau-jegyzék elleni tiltakozásul lemondott, nem menekülhetett az igazoló eljárások alól: 1919 őszén katonai bíróság ítélte börtönbüntetésre, rangjától és nyugdíjától megfosztották. Szabadulásától 1927-es haláláig csalódottan, visszavonulva élt. Tette ezt annak ellenére, hogy 1919-es katonai munkásságát és haditerveit a két világháború közötti vezérkari tisztképző iskolában kötelező tananyagként oktatták. 1945-ben rehabilitálták.



Az államférfi: Horthy Miklós (1868-1957)


Horthy Miklós politikusi és államférfiúi erényeinek bemutatása és megítélése helyett katonai munkására fókuszálva elmondható: bár pályafutása kezdetén a Monarchia tengerészeként bejárta a világot, 1909 és 1914 között I. Ferenc József király szárnysegédje is volt. Az első világháborúban a Novara gyorscirkáló kapitányaként állt helyt, majd 1918 októberében a császári és királyi flotta parancsnokaként ő adta át a flotta hajóit a Szerb-Horvát-Szlovén Nemzeti Tanácsnak. Horthy tengerésztisztként elévülhetetlen érdemeket szerzett: mind kortársai mind pedig ellenfelei dicsérték. Később a szegedi ellenforradalmi kormány hadügyminisztere, majd a Nemzeti Hadsereg fővezére lett, 1920-tól pedig 1944-es lemondatásáig kormányzóként irányította az országot. Katonai szempontból a két világháború közti fegyverkezés, az ehhez kapcsolható programok és botrányok, illetve Magyarország második világháborús tevékenysége, szerepvállalása fűződik a nevéhez. A 20. században katonai vezetőként ő határozta meg a legtovább a politikát és a közéletet.



A politikus: Gömbös Gyula (1886-1936)


A katonából lett kormányzó mellett 1932-től egy katonából lett miniszterelnök irányította az országot. Gömbös Gyula vezérkari tiszti képzése után az első világháborúban előbb a szerb fronton harcolt, majd sebesülése után a Honvédelmi Minisztérium hadműveleti osztályára helyezték. A szegedi ellenkormányban hadügyi államtitkári pozíciót töltött be, majd a proletárdiktatúra után a Magyar Országos Véderő Egyesület (MOVE) szervezésével foglalkozott. 1929. november 10-től hadügyminiszterként dolgozott, nevéhez többek közt a katonai büntetőjog megreformálása és a rokkanttörvény megszavaztatása fűződött. 1932-től 1936-os haláláig miniszterelnökként irányította a kabinetet, ám a hadügyminiszteri pozíciót is megtartotta, és a hadseregben is támogatóit nevezte ki a fontosabb pozíciókba.



Az elvek embere: Jány Gusztáv (1883-1947)


A 20. századi magyar történelem egyik legellentmondásosabb megítélésű katonai vezetője az első világháborúban előbb a keleti fronton, 1918-tól pedig a Székely Hadosztálynál szolgált. 1920 után a Ludovikán oktatott harcászatot, és 1931-től vezette is az intézményt. 1941 augusztusában vezérezredesnek nevezték ki, ám ő nyugdíjazását kérvényezte, mert a vezérkari főnöki pozíciót Szombathelyi Ferenc kapta meg helyette. A kormányzó nem mentette fel, így ő vezette a keleti frontra vezényelt 2. magyar hadsereget. Bár 1942 őszén a német hadvezetés által követelt, általa teljesíthetetlennek vélt feladatok miatt újbóli felmentését, ez nem teljesülhetett. A szovjet csapatok doni áttörését követően adta ki „A 2. magyar hds. elvesztette becsületét…” kezdetű hadparancsát, amely bár katonailag érthető szabályokat és szankciókat helyezett kilátásba, a helyzet realitásait látva inkább volt embertelen. A frontról való hazatérését követően nem vállalt további katonai szolgálatot. 1946-ban önként tért haza Németországból, a Népbíróság megfosztotta rendfokozatától és halálra ítélte, amit 1947-ben végre is hajtottak. A vádak alól 1993-ban jogilag felmentették, és bár többször kérvényezték posztumusz vezérezredessé történő kinevezését, erre nem került sor.



A reálpolitikus: Szombathelyi Ferenc (1887-1946)

Vitéz Szombathelyi Ferenc az első világháború idején már vezérkari századosként szolgált. 1919-ben a Vörös Hadsereg főparancsnokságának hírszerző és kémelhárító osztályán a Délszláv nyilvántartást vezette, később pedig a Honvédség vezérkarában szolgált. 1939 után előbb a megszállt szovjet területek katonai közigazgatásának vezetése köthető a nevéhez, majd 1941-ben vezérkari főnökké nevezték ki. Szombathelyi egyrészt a minél kisebb szövetségesi szerepvállalás politikáját követte, másrészt az ő nevéhez köthető az újvidéki vérengzés tettesei ellen indított vizsgálat is. Jó kapcsolatot próbált kiépíteni az angolszász szövetségesekkel. Német nyomásra mentették fel 1944 áprilisában. 1946-ban a Népbíróság életfogytiglani tartó fegyházbüntetésre ítélte, amelyet a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága helyezett hatályon kívül 1994-ben. 1946-ban kiadták Jugoszláviának, ahol halálra ítélték és kivégezték.



Az áldozat: Sólyom László (1908-1950)

Kortársaihoz hasonlóan szintén a Ludovikán tanult, ám 1941-ben megromlott egészségi állapotára hivatkozva kérvényezte nyugdíjazását. A német megszálláskor megtagadta a katonai szolgálatot, és az ellenállási mozgalmakat támogatta. 1945-ben előbb a Budapesti Rendőr-főkapitányságot vezette, majd 1946-ban visszatért a honvédségbe, ahol 1948-ban kinevezték vezérkari főnöknek. Komoly szerepe volt a második világháború utáni magyar hadsereg újjászervezésében. 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatták, a korábbi rendszer katonai vezetőit eltávolítani hivatott, úgynevezett tábornokok perében gyorsított eljárásban halálra ítélték, majd kivégezték. 1956-ban a nyilvánosság kizárásával temették újra, rehabilitációjára 1990-ben került sor.



Aki egy napig volt miniszter: Maléter Pál (1917-1958)


Az eleinte orvosnak készülő Malétert 1940-ben vették fel a Ludovikára, majd a keleti fronton és Erdélyben harcolt. 1945 januárjától az Ideiglenes Kormányt szolgálta, majd folyamatosan haladt előre a ranglétrán. Az 1956-os forradalomban ügyeletesként ő indult harckocsikkal a Honvédelmi Minisztériumból a Kilián laktanya megsegítésére, ahol később békét kötött a forradalmárokkal. Több tárgyalás után november 3-án Nagy Imre kinevezte honvédelmi miniszternek, ám a tököli bázison, ahová a szovjetekkel való tárgyalásra érkezett, még aznap este letartóztatták. 1958-ban koncepciós perben halálra ítélték, majd kivégezték. 1989. június 16-án temették újra, majd a vádak alól is felmentették. 1990. július 5-én vezérezredessé léptették elő.



A mindenható: Czinege Lajos (1924-1998)

A későbbi miniszter a második világháborúban nem vett részt, egy tanyán rejtőzött el. Katonai pályafutása 1946-ban kezdődött, amikor jelentkezett önkéntes műszaki katonának. Politikai kitérők után legközelebb 1952-ben került közvetlen kapcsolatba a katonai pályával, amikor a Honvédelmi Minisztériumban alezredesként vezette a HM tüzércsapatok politikai osztályát. Aktívan részt vett az 1956-os forradalom leverésében, majd a munkásőrség megalapításában is. A honvédelmi miniszteri posztot 1960 májusától töltötte be, vezetői ideje alatt vonultak be a magyar csapatok 1968-ban Csehszlovákiába. A Magyar Néphadsereg ekkor élte fénykorát, ám több botrány is fűződik az egykori hadseregtábornok nevéhez, amik miatt 1984-ben „feljebb buktatták”. A rendszerváltás után lemondott rendfokozatáról, nyugdíjas éveit Leányfalun töltötte, ám a sajtó a délszláv háborúk fegyverkereskedelme miatt többször foglalkozott vele.



A reformer: Oláh István (1926-1985)

Az egykori honvédelmi miniszter 1945-ben, tanulmányait megszakítva jelentkezett önként az új magyar hadseregbe, majd képzését 1964-ben vezérkari képesítéssel fejezte be a Vorosilov Akadémián. Folyamatosan haladt előre a ranglétrán: 1973-84 között vezérkari főnök volt, honvédelmi miniszterré pedig 1984-ben nevezték ki. Pozícióját alig egy évig töltötte be, ám számos javaslatot tett és folyamatot indított el a Néphadsereg kiképzési és szervezési színvonalának emelésére, korszerűsítésére, hatékonyabbá tételére. 1985 decemberében szívinfarktusban hunyt el.



A rendszerváltó: Kárpáti Ferenc (1926-2013)

Kárpáti Ferenc legfőbb érdemének a legtöbben azt tekintik, hogy a rendszerváltás békésen, mindenféle katonai beavatkozástól mentesen történt, ami miatt később Göncz Árpád volt köztársasági elnök tüntette ki. Kárpáti 1970-1985 között a Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnöke volt, ám Oláh István halála után 1985. december 30-án honvédelmi miniszterré - és egyben vezérezredessé - nevezték ki. 1989. december 15-ével katonai tartalékállományba helyezték, így ekkortól civilként vezette a tárcát. Ő volt az utolsó katona Magyarországon a honvédelmi miniszteri székben.



(További Top 10-es összeállításainkat ide kattintva olvashatják!)

Aktuális videók
2019. február 16. 08:16
„Barátság a sporton keresztül”
2019. február 15. 19:19
Irány Bosznia-Hercegovina!
2019. február 15. 14:30
Lőgyakorlaton a tatai géppuskások
2019. február 15. 07:15
Megmérettetésen a vegyivédelmi katonák
2019. február 14. 07:14
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat