honvedelem.hu
31 év - 16 beosztás - 2040 repült óra
Új törzsfőnöke lesz az MH Összhaderőnemi Parancsnokságnak
Április elsejétől Huszár János dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) szárazföldi haderőnem főnöke veszi át a törzsfőnöki beosztást Varga Csaba dandártábornoktól. A beosztás ünnepélyes átadás-átvételét március 28-án tartották Székesfehérváron.
„Jól éreztem magam Székesfehérváron, a munka ebben a közösségben nem volt számomra teher. Irigylésre méltó közösség kovácsolódott itt össze” – búcsúzott az állománytól rövid beszédében Varga Csaba dandártábornok, aki 31 éves katonai pályafutás után a civil szférában helyezkedik majd el.



Domján László vezérőrnagy, az MH ÖHP parancsnoka kiemelte: a parancsnokság leköszönő törzsfőnöke szolgálati ideje alatt tizenhat beosztást látott el, 2040 repült órával rendelkezik és összesen 6698 repülési feladatot hajtott végre. Mint mondta: Varga Csaba dandártábornok „megfontoltsága és türelme” sok nehéz helyzetben segítette az állomány munkáját.

„Mindent megtett annak érdekében, hogy a parancsnok első számú helyetteseként gondoskodjon a feladatok zökkenőmentes végrehajtásáról” – fűzte hozzá a parancsnok.

A vezérőrnagy bejelentette: a törzsfőnöki beosztást április elsejétől Huszár János dandártábornok, a parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke veszi át, aki egyben, megbízással, régi beosztását is ellátja.



Az állománygyűlésen szintén elköszöntek a parancsnokság törzsfőnökhelyettesétől, Szabó István mérnök dandártábornoktól, akit idén februárban neveztek ki az MH Egészségügyi Központ parancsnokává.

„Négy év nápolyi külszolgálat után az ember kicsit idegenül érzi magát itthon. A székesfehérvári katonák sokat segítettek a visszailleszkedésben” – búcsúzott az egykori törzsfőnökhelyettes.

Domján László vezérőrnagy Varga Csaba dandártábornoknak és Szabó István mérnök dandártábornoknak is emléktárgyakat adott át.



Fotó: a szerző felvételei

Aktuális videók
2019. február 16. 08:16
„Barátság a sporton keresztül”
2019. február 15. 19:19
Irány Bosznia-Hercegovina!
2019. február 15. 14:30
Lőgyakorlaton a tatai géppuskások
2019. február 15. 07:15
Megmérettetésen a vegyivédelmi katonák
2019. február 14. 07:14
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat