honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Az év utolsó sportbajnoksága
Huszonhárom alakulat százkilencvenhét versenyzője vett részt az idei, kétnapos Magyar Honvédség-szintű háromtusa-bajnokságon a püspökszilágyi kiképzőbázis és lőtéren október 10−11-én. A rendezvényt Szabó László dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség csoportfőnöke nyitotta meg.


A tábornok szerint a háromtusa nagyon közel áll a katonához és a feladatteljesítéséhez, hiszen olyan számokban kell versenyezni, amelyek a katonai szakmához tartoznak. 

A bajnokság első napján a férfiak, másnap pedig a hölgyek álltak a rajtvonalhoz − szerencsére az időjárás is kedvezően alakult a sportoláshoz.



A megmérettetést hagyományosan gépkarabélyos lövészettel kezdték, ahol fekvő, térdelő, illetve álló testhelyzetekből kellett a kihelyezett célokat eltalálni. Ezt a versenyszámot követte a kézigránátdobás. A távhajítás az erősség, a körkörös célokba történő dobás pedig az ügyesség fokmérője volt. Az utolsó „tusa” a háromezer méteres futás volt. 




Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó galéria
Az év utolsó sportbajnoksága
Az év utolsó sportbajnoksága / 01. Az év utolsó sportbajnoksága / 02. Az év utolsó sportbajnoksága / 03. Az év utolsó sportbajnoksága / 04.
Az év utolsó sportbajnoksága / 05. Az év utolsó sportbajnoksága / 06. Az év utolsó sportbajnoksága / 07.
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat