honvedelem.hu
A morvamezei ütközet - 1278. augusztus 26.
Hétszázharminchárom esztendővel ezelőtt, 1278. augusztus 26-án zajlott le a morvamezei ütközet, amely során Habsburg Rudolf német király és IV. (Kun) László magyar király seregei döntő győzelmet arattak a német-római birodalom akkor leghatalmasabb fejedelme, II. (Przemysl) Ottokár (Otakár) cseh király ellen. A történelmi eseményre a Zrínyi Média által kiadott, és a Digitális Könyvtárban elérhető A hazáért mindhalálig – 1100 éve című kiadvány részleteit idézve emlékezünk.

1273-ban Frankfurtban a német fejedelmek Habsburg Rudolfot választották királyukká, nem pedig a jelentős hatalommal bíró Otakárt. Kettőjük konfliktusát leginkább az mélyítette el, hogy a német birodalmi gyűlés kötelezte Otakárt, hogy Ausztriát, Stájerországot, Karintiát és Krajnát adja át Rudolfnak, egyedül Cseh- és Morvaországot tarthatta meg. Otakár persze nem szívesen vált volna meg nemritkán kemény harcok árán megszerzett birtokaitól és Rudolf is tisztában volt vele, hogy katonai erő nélkül nem tud érvényt szerezni a számára kedvező döntésnek. Ebben a helyzetben a magyar király álláspontja jelentette a mérleg nyelvét. Otakár kedvező feltételekkel kínált békét IV. László királynak, azonban az udvarban a csehekkel szemben engesztelhetetlen főurak befolyásolták az ifjú király döntéseit. Meglátták a kedvező alkalmat, hogy Rudolffal szövetségben győzzék le a veszélyes ellenfelet. 1277-ben azután megkötötték a szövetséget a cseh király ellen.

Rudolf uralkodásának első öt éve alatt nem volt képes megszilárdítani a hatalmát a német fejedelmek között, akik inkább riválist, mint vezetőt láttak benne. Népszerűtlenségét jelzi, hogy a lengyelek mellett bajorok, stájerek és a bécsi polgárok is Otakár zászlói alá álltak, aki június 27-én indult el Prágából a Morva felé. Lassú vonulása közben gyűjtötte össze seregét. Rudolf eközben Bécsben várakozott, mivel a hadak gyülekezésére szeptember 8-át tűzte ki. Otakár tudott arról, hogy sokan megtagadták Rudolf parancsát, ezért nem sietett, mert bízott abban, hogy ellenfele csak kis létszámú sereget tud majd egybegyűjteni. A cseh sereg július végén lépett osztrák földre. Először Drossendorfot ostromolta 16 napig, majd Laa ellen vonult.

A szorult helyzetben Rudolf csak a magyar segítségre számíthatott. Először a Csák Máté nádorispán vezette előhadak vonultak az osztrák határra, majd egy hónappal később megérkezett IV. László király mintegy 2000-2500 nehéz és félnehéz lovasból és 5000 kunból álló serege, mely augusztus 6-án már Pozsonynál táborozott. Augusztus 17-én az elővédből 8000 harcos Baksa Simonfia György vezetésével portyára indult, és Laa környékén két napon keresztül folyamatosan támadásokkal nyugtalanította az ellenség még gyülekező erőit. Rudolf, amikor értesült arról, hogy számíthat a magyar csapatokra, nem várakozott tovább, hanem elindult az addig összegyűlt megközelítőleg 2500 vitézével. A két sereg augusztus 23-án egyesült Marcheggnél. Innen vonultak Dürnkruthoz, ahol a magyar sereg a Weidenbach pataktól délre húzódó dombok nyugati, az osztrákok pedig a Morva felé eső keleti részén táboroztak le. Tőlük északkeletre, Dürnkrut közelében táborozott Otakár hada. A következő napokban a magyar és kun könnyűlovasság harcfelderítést folytatott, melynek során alaposan felderítették a leendő csatateret és összecsaptak az ellenség táborát biztosító lengyelekkel és brandenburgiakkal. Az egyik jelentősebb összecsapás után a kunok 100 megölt ellenség fejét hordták halomba a vezérek előtt.

A magyar és német sereg, bár szövetséges volt, mégsem került egy vezér irányítása alá. A döntések közös haditanácson születtek, ahol a két sereg harcrendjéről is határoztak. Ennek értelmében a magyar és német sereg két különálló csatarendben állt fel. A magyarok a bal szárnyon álltak három csatarendben. Az első parancsnoka Csák Máté nádor, a másodiké Gutkeled István országbíró volt. A harmadik csoport, mint tartalék, hátrébb helyezkedett el egy domb körül, s ezt László király vezette. A magyar vitézek fegyverzete kevésbé volt csillogó, mint nyugati társaiké, de soraikban ott volt az északi és nyugati vármegyék nemességének színe virága, kemény harcokban edzett lovagok. Az első sorokban állt Csák Péter, Máté bátyja, Gutkeled István országbíró és Aba Amádé. A jobb szárnyon álló németek szintén három rendet alkottak. Az első sorban osztrákok, a másodikban pedig, Rudolf vezetése alatt, sváb, stájer, karantán vitézek álltak. Mögöttük helyezkedett el az ellenség elől rejtetten egy 50 lovagból álló csapat Kapeller Ulrik vezetése alatt, mint tartalék. Mindkét szárnyon az első két csatasor 1000-1000 nehézfegyverzetű lovasból állt. A csatarend szárnyait a kunok fedezték, akik az előző napok kémszemléi során alaposan bejárták a lelendő csatateret, és megállapították, hogy a két sereget elválasztó mocsaras patak kiszáradt és így nem jelent majd akadályt a lovasroham útjában.

Otakár a seregét jobb és bal szárnyra osztotta, melyek három sorból álltak. A magyarokkal szemben álló jobb szárny parancsnoka Milota Dedics, Otakár egykori stájer helytartója volt. Itt az első sorban csehek, a másodikban morvák, a harmadikban lengyelek álltak. Otakár nem tartotta sokra a magyar nehézlovasságot, ezért a magasabb harcértékű csapatait saját parancsnoksága alatt a bal szárnyon állította fel. Az első sorban meisseni és thüringiai zsoldosok álltak, a másodikban válogatott lengyelek, a harmadikban bajorok és brandenburgiak.

A csata napját Rudolf kérésére augusztus 26-ra tűzték ki. A német sereg késlekedése miatt csaknem válságos helyzetbe került a szövetséges haderő. Az utolsó haditanácson ugyanis megállapodtak, hogy a cseheket megelőzve indítják meg a támadást, azonban a német sereg a reggeli órákban misét hallgatott, majd a vezérek meggyóntak, végül Rudolf intézett lelkesítő szavakat vitézeihez. Eközben a magyar csatarend már elfoglalta a helyét a bal szárnyon. Szemben Otakár serege is harckészen várakozott. Félő volt, hogy előbb-utóbb felismerik a jobb szárny sebezhetőségét. A kritikus helyzetben a kunok előreküldése jelentette a megoldást. Kilenc óra után a merészen támadó könnyűlovasok körülrajzották Otakár csatarendjét és nyílzáport zúdítottak rájuk. A kavargó lovasok és a fölvert por jótékonyan elrejtette az éppen kivonuló németeket. A magyar csatarend látva, hogy Rudolf első csatasorai fölálltak, késedelem nélkül a szemben álló jobb szárnyra vetette magát, akik a kunok miatt nem tudtak felkészülni a támadás elhárítására. Kis késéssel a jobb szárnyon álló osztrákok is csatlakoztak a rohamhoz. A könnyűlovasság ebben az időszakban kihúzódott a szárnyakra, ahol rendezte sorait és megkezdte az ellenség szárnyakon és hátul álló csapatainak támadását. Ez főleg a cseh jobb szárny ellen hozott sikert, ahol a magyar nehézlovasság kemény tusában verte szét az első két csatasort, miközben a könnyűlovasság megakadályozta a harmadik sorban álló lengyelek bevetését. A cseh jobb szárny hátrálása lassan menekülésbe csapott át, miközben az üldöző magyarok az ellenség táborát is elfoglalták. A magyar harcosok vitézsége még a szövetséges németeket is meglepte. „Soha cséplő úgy nem csépelt – írta egy későbbi német krónika –, mint Mátyus nádor és vitézei, akik vele a két csatarendben állottak; a magyarok úgy vívtak, mintha Franciaországban tanultak volna.” A harc hevességét jelzi, hogy az ádáz küzdelemben az első csatarendet vezető Csák Máté nádor is életveszélyes helyzetbe került, amikor lesodródott lováról és csak az Osl nemzetségbe tartozó Péterfia Dénesnek köszönhette megmenekülését, aki visszasegítette lovára.

A másik szárnyon kezdetben kedvezőtlenebb helyzet alakult ki. Rudolf támadását Otakár első csatasora megállította, majd a második harcbavetésével vissza is szorította. Az üldöző csehek ellen Rudolf a második csatasort vetette be, így a Weidenbachnál sikerült megállítani az ellenséget. A szerencse a németek oldalára állt, de ezért majdnem Rudolfnak kellett az életével fizetni. A Weidenbach medrén való átkelés során a lova megbotlott és a német uralkodó a vágtató lovak patái alatt találta magát. Ő azonban nem esett pánikba, hanem a pajzsát magára borítva feküdt, míg a svájci Walter Ramswag lovag ki nem szabadította a szorult helyzetből. A Rudolf balesete miatt keletkezett zavart Otakár a harmadik csatasorának harcbavetése fokozta. A csehek lendületesen szorították vissza a németeket, akik menekülés közben egyre inkább a Morva felé húzódtak. Ekkor jutott szerephez a Kapeller Ulrik által vezetett csapat, mely a Morva árterét kísérő dombok egyik bevágásában várakozott. Látván a sajátjaik visszavonulását, kivárták, míg a harcolók túlhaladnak rajtuk, majd lendületes rohammal zúdultak a csehek oldalába. Az üldözők rendezetlen tömegét alaposan összezavarta a váratlan támadás és a zavart kihasználva Rudolf csapatai ismét rohamra indultak. Ekkor jelent meg a csehek hátában az üldözésből visszafordult magyar nehézlovasság. Otakár látva, hogy a csata elveszett, egy kis csapattal megpróbált elmenekülni, de az osztrákok gyűrűjéből nem tudott kitörni. Lova felbukott és a kétségbeejtő helyzetben a megadást választotta. Nevét hangosan kiáltva jelezte, hogy nem folytatja tovább a harcot. Támadóit azonban a bosszúvágy vezérelte. Miután felismerték, még kegyetlenebbül támadták, szúrták és vágták. Végül 17 sebből vérezve feküdt a földön. Legyőzői még ekkor sem ismertek kegyelmet, hanem lovagiatlan módon a ruháitól is megfosztották.

Otakár serege végzetes vereséget szenvedett. Mértékadó becslések szerint legalább tízezer vitéz maradt holtan a csatatéren. A menekülőket a kunok fosztották ki, sokan a Morva habjaiban lelték halálukat. A győzteseknek hatalmas zsákmány jutott. Főleg a kunok jeleskedtek az értékek összegyűjtésében. A rossz nyelvek szerint még azt is fontolóra vették, hogy megtámadják az osztrák szövetséges sereg táborát is a zsákmányért.

Néhány nappal később a győztesek elhagyták a csatateret. Rudolf északra, Csehország felé indult. A magyar sereg egyenesen Székesfehérvárra vonult, ahol hálát adtak az Úrnak a győzelemért.



Aktuális videók
2019. február 16. 08:16
„Barátság a sporton keresztül”
2019. február 15. 19:19
Irány Bosznia-Hercegovina!
2019. február 15. 14:30
Lőgyakorlaton a tatai géppuskások
2019. február 15. 07:15
Megmérettetésen a vegyivédelmi katonák
2019. február 14. 07:14
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat