honvedelem.hu
Augsburgi csata - 955. augusztus 10.
Ezerötvenhat esztendővel ezelőtt, 955. augusztus 10-én zajlott le a magyar kalandozások egyik legvéresebb csatája, a Lech-mezei csata, Augsburg mellett. A történelmi eseményre a Zrínyi Média által kiadott, és a Digitális Könyvtárban elérhető A hazáért mindhalálig - 1100 éve című kiadvány részleteit idézve emlékezünk.

A magyar kalandozások egyik legvéresebb csatája, a Lech-mezei csata, Augsburg mellett 955-ben zajlott le. A magyarok szempontjából vesztes csata részleteit igen hűen jegyezte fel a hadtörténetírás. A magyarok nem számoltak a német királyi hatalom megerősödésével, a német tartományok és fejedelemségek közötti megegyezésekkel. Ennek révén a korábban egymás ellen küzdő német dinasztiák egy sok ezer fős nehézlovasságból álló közös hadsereget állítottak ki.

955. augusztus elején a magyarok körülzárták Augsburg városát, amelyet nem túl jelentős katonai erő védett. A magyarok nem értettek a várak ostromlásához, ezért megpróbálták kiéheztetni a védőket. A később szentté avatott Ulrik püspök vezetésével Augsburg ellenállt. Közben megérkezett a felmentő német sereg.

Az augsburgi csata augusztus 10-én a magyarok számára kedvezően indult. Csapataik egy része ugyanis az éjszaka átkelt a Lech folyón, és a német sereg háta mögött sikeresen támadta meg a velük szövetséges cseh légiókat, illetve a svábokból álló további német csapatokat, szétszórva és megfutamítva azokat.

A magyarok csapatai ekkor szokás szerint zsákmányolni kezdtek, és nem számoltak azzal, hogy Ottó király és a vele szövetkezett Konrád herceg egyesített erői taktikai és technikai fölénybe kerülhetnek. Lebecsülve az ellenfelet, a magyar fősereg nem indított frontális támadást a német főerőkkel szemben.

Miután a németek elhárították a magyarok bekerítő hadműveletét, nehézlovasságuk révén általános támadásba kezdtek. A magyarok, látva, hogy e rohamnak nem tudnak, és nem akarnak ellenállni, a szokásos taktikát választották, megfordították lovaikat és menekülést színleltek. A harcok közben meghalt Konrád herceg. A magyarok színlelt meneküléséből azonban végül katonai tragédia lett, mert nem tudták újra összevonni erőiket. Sőt, a németek azt is elérték, hogy megakadályozzák a magyar csapatok rendezett visszavonulását. Különböző helyeken, a réveknél és a folyópartokon feltartóztatták és lemészárolták a szétszórtan menekülő magyar egységeket. A magyarok súlyos veszteségeket szenvedtek. Mivel az egész német birodalom erejét az ő legyőzésükre koncentrálták a seregnek véglegesen vissza kellett vonulnia, mert nem volt ellenszere a nehézfegyverzetekkel szemben.

A 955. évi csata magyar vezéreit, Lélt, Bulcsút és Súrt Regensburgban kegyetlenül kivégezték. Ottó király elzárkózott a foglyok kiváltásának lehetőségétől is, véres leszámolást hajtott végre. Az augsburgi csatában részt vett három magyar törzs harcosai a nyugat-magyarországi területekről érkeztek. E törzseket a vereség megrázta ugyan, de a Kárpát-medence egészében hont talált magyar seregek erejére nem volt különösebb hatása.

Az augsburgi csata azonban megerősítette Németországban a szász uralkodói dinasztiát, olyannyira, hogy a többi fejedelem elismerte annak legitim vezető szerepét. Éppen ez a győzelem tette oly erőssé Ottó királyt, hogy 962-ben császárrá koronáztassa magát, és ezzel megalakult a Német–római Birodalom. Az augsburgi csatában a németek a Szent Kereszt-ereklye alatt vonultak harcba, és ez az ereklye 962 után a birodalmi lándzsa részeként koronázási jelvény lett.

A magyarok az augsburgi csata után nem indítottak többé nagy hadjáratot Nyugat-Európa ellen (Nyugaton az ezredforduló előtti utolsó magyar támadásra a bécsi erdőnél került sor 991-ben), sőt, 973-ban külön megállapodásban normalizálták a német–magyar kapcsolatokat. A X. század második felében ezután már csak a Balkánra, Bizánc irányában vezettek hadjáratokat. A magyar történelmi emlékezet szeretettel őrzi Botond vezér hadjáratát, amellyel egészen Bizáncig jutott el. A hagyomány szerint Botond legyőzte a bizánciak legbátrabb vitézét, majd buzogányával olyan csapást mért a bizánci vár kapujára, hogy az így keletkezett lyukon egy gyerek ki-be járhatott. Ez a hadjárat végül a görög félsziget egésze ellen is győztesen ért véget.

Bizánci Bölcs Leó és az arab al-Maszúdi feljegyezték, milyen is volt az egész Európát rettegésben tartó könnyűlovas harcmodor. Bölcs Leó így fogalmaz: „A főseregen kívül van tartalék erejük, melyet kiküldenek tőrbe csalni azokat, akik elővigyázatlanul állnak fel velük szemben, vagy pedig a szorongatott csapatrészek megsegítésére tartogatnak. […] Jobbára a távolharcban, a lesben állásban, az ellenség bekerítésében, a színlelt meghátrálásban és visszafordulásban és a szétszóródott harci alakzatokban lelik kedvüket. Hogyha pedig megfutamították ellenfelüket, minden egyebet félretesznek, és kíméletlenül utána vetik magukat, másra nem gondolnak, mint az üldözésre.”

Azaz a magyar lovasezredek a harci felvonulásban szorosan követték egymást, folyamatosan nyilaztak, és eközben az egyes lovas szakaszok malomkerékhez hasonló forgásban váltották egymást. Mindig hatalmas számú tartalék lovat vonultattak fel, és ezzel az ellenség szemében a valóságosnál is sokkal félelmetesebbé tették a sereg látványát. Fő erősségük az ellenség bekerítésében, a színlelt meghátrálásban és visszafordulásban, a hátrafelé nyilazásban nyilvánult meg.



Aktuális videók
2019. február 16. 08:16
„Barátság a sporton keresztül”
2019. február 15. 19:19
Irány Bosznia-Hercegovina!
2019. február 15. 14:30
Lőgyakorlaton a tatai géppuskások
2019. február 15. 07:15
Megmérettetésen a vegyivédelmi katonák
2019. február 14. 07:14
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat