honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
A szultáni sereg negyede veszett oda Szigetvár alatt
445 évvel ezelőtt, 1566. augusztus 6-án vette kezdetét Szigetvár török ostroma, amely Zrínyi Miklós és a védők híres kitörésével végződött. Habár a vár végül elesett a hatalmas túlerővel szemben, az ostrom során nemcsak számos prominens török vezető vesztette életét, de az erőd alatt halt meg I. Szulejmán szultán is.
I. Szulejmán életének egyik legnagyobb álma volt, hogy kitűzhesse a lófarkas zászlót Bécs falaira. Először 1529-ben, majd 1532-ben indított hadjáratot a császári főváros ellen, majd némi szünetet követően 1566-ban ismét nekiindult. A szultán nem tulajdonított különösebb jelentőséget a hatalmas oszmán sereg útjában álló Szigetvárnak: a vár még annak ellenére is könnyű falatnak tűnt, hogy a korábbi évtizedekben a törökök hasztalanul próbálták megszerezni.

A folyamatos török fenyegetettség árnyékában a vár védműveit már korábban erősíteni kezdték: a körülötte elterülő tavat az 1540-es évek végén kiszélesítették, sáncait masszívabbá tették, az erődítmény sarkain pedig bástyákat emeltek. A falak már ekkoriban mintegy 6-7 méter magasba nyúltak. Az újításoknak köszönhetően 1556-ban Hamed Ali budai pasa nem is tudta bevenni az erődítményt, pedig kísérletet tett rá: habár a kapitány Horvát Stancsics Márknak mindössze 1800 embere volt a 25 ezres török sereggel szemben, Alinak végül mintegy tízezer harcosa veszett oda a várnál, és vesztesként volt kénytelen hazatérni. A védők felhasználták az ostrom során szerzett tapasztalatokat, és még tovább erősítették a létesítményt. A munkálatok a korábban több sikeres török elleni haditettéről elhíresült, már életében is legendás Zrínyi Miklós (a képen jobbra) 1561-es várkapitányi kinevezése után is tovább folytatódtak.

Az 1566-ban három részből, a külső-, középső- és belsővárosból, illetve az Óvárosból, a jelentős részben Zrínyi által építtetett Újvárosból és a Várból álló Szigetvárt mintegy 2300 katona védte, amikor megérkeztek az első hírek Szulejmán újabb hadjáratáról. Habár Zrínyi az év tavaszán többször is kérelmezte a létszám 6000 fősre növelését, óhaja süket fülekre talált a bécsi udvarban. Szigetvárt alapvetően fekvése tette nehezen támadhatóvá: a három szigetre épült várost körülvevő Almás-patak mocsarán egyáltalán nem volt könnyű átvágni, különösen azután nem, hogy a közeli tavat a védők elrekesztették, a közeli magaslatokon pedig maguk is ágyúállásokat létesítettek. A szultán Bécs ellen vonuló hatalmas, mintegy százezer főt számláló, háromszáz ágyúval felszerelt hadserege láttán a 2300 védő egy pillanatig sem dédelgethetett illúziókat az ostrom végkimenetelét illetően. Zrínyi ugyanakkor megeskette katonáit, hogy ennek ellenére a végsőkig kitartanak, és nemcsak a vörös lobogót húzta fel a falakra, de kereszteket is állított a bástyákra.

Kemény ellenállás

Szulejmán főparancsnoka, a horvát származású Szokoli Mohamed vezér 1566. augusztus 6-án vette ostrom alá az erődítményt. A csillagok nem álltak túl kedvezően Zrínyiék számára: az aszály következtében nemcsak a mocsarat lepő víz apadt sekélyre, de a vár körüli vizesárok is kiszáradt, ami megkönnyítette a törökök támadásait. Az ostromlók három töltést húztak fel, amin átkelhettek, de Szulejmán és Szokoli ekkor már látták, hogy a harc jóval keményebb lesz, mint amire számítottak: mire sikerült elfoglalniuk a legkisebb szigetet, közel háromezer katonát veszítettek, a védők vesztesége pedig ennek mindössze a tizedére rúgott. Zrínyiék eközben folyamatosan ágyúzták az oszmánokat a magaslati tüzelőállásokból.

Szulejmán ezután szép szóval és ígéretekkel próbálta lekenyerezni Zrínyit: egész Horvátországot és Szlovéniát neki ígérte, amennyiben a kapitány hajlandó feladni a várat, ám hiába. A hasztalan próbálkozások után a törökök éjjel-nappal lőtték a várat és a sáncokat is aláaknázták, de nem tudtak érdemi eredményt elérni: hiába okoztak hatalmas emberveszteséget a védőknek, Zrínyi csapatai továbbra is kitartottak. Szulejmán már az óváros elleni harmadik sikertelen támadás után is fejvesztéssel fenyegette katonai vezetőit, majd ezt követően személyesen állt seregei élére, ám hiába: katonái továbbra is ezrével estek el a rohamok során. Szulejmán dühét csak fokozta, amikor az ostrom kellős közepén több ezer lovas katonát kellett hazaküldenie a perzsákkal otthon kirobbant konfliktus elsimítására. A magyarok eközben többször is kitörtek a kapukon, és komoly emberveszteséget okoztak az ellenségnek.

A harc ekkorra már a végsőkig elmérgesedett, maguk a törökök is kezdték elveszíteni a fejüket. Mindkét fél kíméletlenül végzett a kezére került ellenséges foglyokkal, az agg szultán pedig a korabeli források szerint sírt és tajtékzott a dühtől a kudarcok láttán, hiszen siettetni akarta a győzelmet. Ebben az is közrejátszott, hogy nem tudta, bekapcsolódik-e a harcokba az a Mosonmagyaróvár térségében gyülekező császári sereg, amely közel 100 ezer képzett katonát számlált, és arra volt hivatott, hogy Szigetvár elestét követően feltartóztassa az oszmán hadak Bécs elleni rohamát. A magyar főrendek a török elakadásának hírére folyamatosan győzködték Ekhard Sámuel főkapitányt Zrínyi megsegítésének szükségességéről, a hadvezér azonban – különböző okokból – semmit sem tett. Az ostrom végkimenetele így nem lehetett kérdéses, főleg, miután augusztus 20-át követően után a város török kézre került. Zrínyi és néhány száz katonája beszorult a belső várba, ám a védők továbbra is hihetetlen elszántsággal védekeztek. A hónap végén a szultán parancsára már Isztambulban is rendkívüli imákat rendeltek el a harcoló seregek megsegítésére. Öt nap szünet után szeptember 5-én hatalmas robbanások rázták meg a környéket: a törökök megsemmisítették a magyar ágyúállásokat és berobbantották a falak egy részét. Mindenki tudta, hogy már csak napok kérdése az elodázhatatlan vég.

Mindkét hadvezér elesett

A 72 éves Szulejmán szeptember 6-án elhunyt. Máig nem egyértelmű, mi okozta a halálát: egyes vélekedések szerint járvány tört ki a táborban, mások szerint idős, köszvénytől is gyötört szervezete nem bírta tovább az ostrom okozta hatalmas fizikai és lelki megterhelést. Az azonban bizonyos, hogy az uralkodó vezérkara még három napon át úgy tett, mintha uralkodójuk élne, nehogy a seregek demoralizálódjanak. Főleg annak fényében rettegtek a katonák elszántságának csökkenésétől, hogy ekkor már tényleg csak karnyújtásnyira volt a győzelem. Szulejmán haláláról így mindössze néhányan tudtak.

Szeptember 7-én Zrínyi úgy döntött, elérkezett a végső pillanat. A védők ünnepi öltözetet vettek, majd a kapitány kinyittatta a belső vár kapuját, leeresztették a felvonóhidat, közvetlen közelről a törökök közé lőttek az utolsó megmaradt ágyúval, és kardot rántva, a hídon át kirontottak az ostromlók közé. Mindössze alig néhányan élték túl közülük a kitörést, maga Zrínyi két golyótól esett el. Miután azonban a törökök diadalittasan benyomultak a várba, még mindig nem örülhettek a győzelemnek: a lőportoronyban tárolt puskapor tüzet fogott, a torony pedig felrobbant, további oszmán harcosok százaival - egyes korabeli források szerint ezrekkel - végezve. Zrínyi holttestét Vilics Musztafa banjalukai bég temettette el, levágott fejét Szokoli Budára küldette.

Az egész korszak egyik legvéresebb ostromában majdnem az összes védő mellett közel 25 ezer török, vagyis a szultáni had negyede veszett oda. Nem Szigetvár volt az egyedüli oka annak, hogy Szulejmán halálát követően a törökök érdeklődése inkább a keleti területek felé fordult, hiszen maga az új szultán, II. Szelim sem örökölte apja természetét. Az azonban kétségtelen, hogy a Szigetvárnál szerzett tapasztalatok még sokáig kísértették az oszmán seregeket. Magát Szelimet egyébként is kevésbé foglalkoztatták a birodalom dolgai, mint az élet apró örömei, és inkább a vezírekre bízta az államügyeket: 1568-ban Szokoli és I. Miksa Drinápolynál békét kötöttek, és az osztrákok évi 30 ezer arany fejében egy időre megváltották viszonylagos nyugalmukat a töröktől.

 



magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat