honvedelem.hu
Kivonási tünetek (3.)
1989 decemberében a magyar parlament honvédelmi, valamint külügyi bizottságának ülésén az akkori tapolcai rakétadandár országgyűlési képviselő parancsnoka javaslatára került napirendre immár a teljes csapatkivonás ügye, nemkülönben a Varsói Szerződés megszüntetésében való magyar közreműködés. A bizottsági ülések nyomására a magyar kormány felvette a kapcsolatot szovjet partnerével.

Az eredmény egy parlamentbeli miniszterelnöki bejelentés: „… A kivonás menetrendjének a kidolgozása és az üggyel kapcsolatos további kérdések rendezése céljából a közeli napokban szakértői szintű magyar–szovjet tárgyalások kezdődnek Budapesten. Tegnap kaptam meg a szovjet miniszterelnök üzenetét, amelyben már a tárgyaló delegáció összetételét is kijelölte…”

A Moszkvában aláírandó megállapodás időpontjául március 10-ét jelölték meg. A mátyásföldi parancsnokság tábornokaival úgyszólván az aláírás előtti pillanatokig tárgyaltak a részletekről. 1990. március 10-én Moszkvában Horn Gyula és Eduard Sevardnadze, a két ország külügyminiszterei írták alá a teljes szovjet csapatkivonás kormányközi egyezményét. Az előző napi parafálási eseményen ott volt a választásokra készülő, országos listát állító pártok képviseletében Demszky Gábor, Kósa Lajos és Raffay Ernő is. Az egyezmény értelmében 1990. március 12-én 13 órakor futott ki a hajmáskéri vasútállomásról az első 40 vagonos szerelvény. A Veszprémben állomásozó gépesített lövészhadosztály harckocsiezredének lövészzászlóalja távozott el.

Érdemes elidőznünk történetünk más érdekes részleténél is. Talán elsőként a magyarországi atomtöltetű rakétafejek tárolásáénál. A tapolcai rakétaalakulattól néhány tíz kilométerre, Nagyvázsony, illetve Tótvázsony térségében valóban atomtöltetű rakétafejeket tároltak a Déli Hadseregcsoport úgynevezett mozgó rakétabázisán. Hétpecsétes titok volt persze, hogy adott helyzetben szovjet útba indító parancsra a tapolcai alakulat Scud–A és Scud–B hordozórakétáit ellátják atomtöltetű rakétafejjel. Talán épp a közvélemény nyomására volt hirtelenjében sietős felvetés: a mozgó rakétabázisról mielőbb vigyék el az atomtölteteket. Meg is tették, a részleges csapatkivonások során, még 1989 őszén.

A szovjet csapatok végleges kivonásának magyarországi történetéhez dukál egy kis statisztika. 1989 áprilisáig, az egyoldalú (részleges) kivonás kezdetéig, 110 ezer fős szovjet jelenlétről lehetett számot adni. Az első kivonási szakaszban mintegy 10 ezer katona, polgári alkalmazott, és családtag, összesen egy hadosztálynyi erő hagyta el hazánk területét. A Déli Hadseregcsoport 100 helyőrségben települt, mintegy 6000 – köztük 2000 magyar állami tulajdont képező – objektumot használt.

A diszlokáció szerint a négy hadosztályukból a két gépesített lövészhadosztály parancsnoksága Székesfehérváron és Kecskeméten volt, a két harckocsizó hadosztályé pedig Esztergomban, illetve Szentkirályszabadján. A hadműveleti-harcászati rakétadandár Dombóvár körzetében, a harcászati rakétaosztály alapvetően Baj térségében helyezkedett el. A légierő alakulatai gyakorlatilag az ország középső részén, a Debrecen–Kunmadaras–Kiskunlacháza–Tököl–Sármellék-vonalon települtek. A helikopteregységek repülőtere Kalocsán, a nagyobb szállító-repülőgépek fogadására, az állományváltások végrehajtására kialakított bázisrepülőtér Mezőkövesden volt.

Íme a kivonási menetrend: atom-robbanófejek hordozóeszközei – 1990. március–április harckocsi-hadosztályok – 1990. március–szeptember gépesített lövészhadosztályok – Székesfehérvár, 1990. szeptember–december; Kecskemét, 1991. január–március légierő – 1990. május–június biztosítóegységek, anyagi készletek – 1991. június 30. Érdekességként említsük meg, hogy a légierő Debrecenből távozott legelőször, mert akkor és ott a helyi MDF-vezetők voltak a legrámenősebbek…

A szovjet csapatok 27 146 különféle harcjárművel és gépjárművel rendelkeztek. A mintegy 560 ezer tonna különféle anyagból 230 ezer tonnát tett ki a lőszer, 100 ezer tonnát pedig az üzemanyag. Az irdatlan mennyiségű hadianyagot és harci eszközt csak vasúton szállíthatták el. A haditechnikai eszközök kiszállításához 950, az anyag szállításához 652, a személy¬szállításhoz 117 szerelvény volt szükséges.

Elsőként, 1990 márciusában, a Veszprémben állomásozó gépesített lövészhadosztály harckocsiezredének lövészzászlóalja vagonírozott be Hajmáskéren. S mint cikkünk elején írtuk, 1991. június 16-án indult el az utolsó katonavonat, az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport kivonását levezénylő parancsnok pedig 1991. június 19-én 15 óra 01 perckor a záhony–csapi hídnál lépte át a magyar határt. Hátramaradtak viszont az elhagyott objektumok elszámolásával, őrzés-védelmével, a felek megegyezéseként magyar részről kezdettől javasolt null-szaldós megoldás kicsikarásával kapcsolatos gondok. Eleinte ugyanis a magyar haderő egyes időszakokban 4000 sorkatonával őrizte és védte az elhagyott laktanyákat, lakótelepeket és sorolhatnánk.

Ezen a helyzeten a pénzügyminisztériumi irányítással létrehozott, zárolt állami vagyont kezelő szervezet jobbított; többségében volt egyenruhásokból, leszerelt vagy nyugdíjba ment katonákból, rendőrökből álló szakembereik vették át 1990 nyarától a szóban forgó létesítményeket, ők gondoskodtak biztonságukról, állaguk megóvásáról.

A null-szaldós megoldást – azaz hogy minden további szovjet követelés nélkül záruljon le végre a kivonás gazdasági története is – 1992 végén érhettük el. Akkor ugyanis – szól az anekdota – a Magyarországra látogató Jelcin elnök a megoldatlan helyzet hallatán „erősen” ránézett Gracsov védelmi miniszterre, aki csak annyit mondott: kérése parancs számomra… Ettől a megkésett „nemes” gesztustól a függetlenné vált Magyarországon persze senkinek sem lábadt könnybe a szeme…

Fotó: Archív



Kapcsolódó tartalom
Aktuális videók
2019. február 16. 08:16
„Barátság a sporton keresztül”
2019. február 15. 19:19
Irány Bosznia-Hercegovina!
2019. február 15. 14:30
Lőgyakorlaton a tatai géppuskások
2019. február 15. 07:15
Megmérettetésen a vegyivédelmi katonák
2019. február 14. 07:14
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat