honvedelem.hu
Jordán tiszteletbeli konzul a miniszternél
Dr. Hende Csaba, a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere 2010. július 27-én, hivatalában fogadta Zaid Naffa urat, a Jordán Hasemita Királyság budapesti tiszteletbeli konzulját. A megbeszélésen, egyebek mellett, áttekintették a magyar-jordán kapcsolatokat.

A konzul értékelése szerint a magyar–jordán kapcsolatok kiválóak, Jordánia nagyra értékeli Magyarország kiegyensúlyozott közel-keleti politikáját. A két védelmi tárca között – elsősorban haditechnikai területen – együttműködésre lát lehetőséget. Átadta a King Abdullah II Tervezési és Fejlesztési Iroda – a védelmi kutatás-fejlesztés területén kiemelkedő képességekkel rendelkező kormányzati ügynökség – tájékoztató anyagát jelezve, hogy az iroda és a jordán fél kész a kölcsönös előnyök mentén együttműködni a magyar honvédelmi tárcával.

Dr. Hende Csaba válaszában megerősítette, Magyarország is fontosnak tartja a kiegyensúlyozott kapcsolattartást a közel-keleti térség országaival és üdvözli a Jordánia által a térségben betöltött mérséklő, közvetítő szerepet. A további együttműködés vonatkozásában elmondta, hogy a Honvédelmi Minisztérium szakértői megvizsgálják az irodával történő együttműködés lehetőségeit.

 

Szöveg: Németh Zoltán őrnagy
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária



magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat