|
|
|
Január elején értesülhettünk arról a szomorú hírről, hogy egészségi állapota megromlott. Mindvégig bíztunk felépülésében, a Teremtő azonban másképpen rendelkezett, és magához szólította. Olyan személyt ismerhettünk meg benne, aki minden élethelyzetben rendkívüli emberi tartásról tett tanúbizonyságot.
|
Szabó Pál nyá. mérnök ezredes 35 éves katonai szolgálatából 34-et a radar fegyvernemnél töltött. A katonai szolgálatot a pápai kisegítő ezredőrsön kezdte, és évek munkája után jutott el a magasabb vezetői beosztásig. A Magyar Honvédség NATO-hoz való csatlakozását ezredparancsnokként élte meg a radarezrednél.
|
Tavaly októberben adódott a lehetőség, hogy egy fő magyar tiszthelyettes utazhatott a franciaországi Saint Maixentbe egy továbbképzésre. Az oktatáson Teleki Viktor őrmester, az 5. Bocskai István Lövészdandár 1. lövészzászlóaljának katonája vett részt, akinek ezáltal minden francia fegyvernem katonáival alkalma nyílt együtt dolgozni.
|
|
|
|
Az önkéntes haderőre való átállás egyik mérföldköve volt Debrecenben az ezredik szerződéses katona bevonulása 2009 májusában. Biás Tibor őrvezető akkor ünnepélyes keretek között vált a katonai szervezet tagjává. Az elmúlt évről, illetve jövőbeli terveiről és elképzeléseiről faggattuk.
|
Első helyezést ért el Kurucz Árpád a Pictures of the Year nevű nemzetközi fotópályázaton. A Népszabadság fotósa a Magyar Sajtófotó Pályázaton is több kategóriában kapott díjat: mindkét pályázaton Angyalbőrben minden kicsit más című képsorozata győzött, melyet a Mogyoródi Katonai Hagyományőrző Egyesület által szervezett Military táborban készített.
|
Még a tavalyi év folyamán mutatták be Lőrincz Kálmán ny. vezérezredes Menetben - Egy katona gondolatai című kötetét. A Magyar Honvédség rendszerváltáskor kinevezett parancsoka filozófiai művében a hadtörténet, a katonai etika mellett nagy szerepet kapott az irodalom is. A szerzővel beszélgettünk.
|
|
|
|
|
|
Százharmincan kezdték, a „kibocsátó ünnepségig” azonban csak 113-an jutottak el; Hódmezővásárhelyen január 22-én ért véget a szerződéses katonai szolgálatra tavaly októberben bevonultak alapkiképzése. Az újoncok között ott volt Borsodiné Hódi Anett honvéd is.
|
|
A Kongói Demokratikus Köztársaságban immár ötödik mandátumát tölti az EUSEC-RDC, az Európai Unió biztonsági szektor átalakítását segítő missziója. A hadsereg reformját célul kitűző programban eddig összesen hat magyar katona vett részt, köztük Nagy Sándor ezredes, aki szerint a feladat nagyon nehéz. Vele beszélgettünk.
|
|
Veress D. Csaba történész élete 77 évéből 35-öt fordított a II. világháború magyarországi történéseinek hiteles megismerésére. Kutatómunkájának eredményeként 37 könyve jelent meg, számtalan publikációt írt a Honvédségi Szemlébe és más országos, valamint megyei napilapokba. Életéről és munkásságáról beszélgettünk.
|
|
Három sportágban lett világbajnok, de már a negyedik világelsőség felé is kacsingat. Emellett színészkedik, a közeljövőben indítja be sportakadémiáját, és nem utolsósorban többször tanított már katonákat is a küzdelem fortélyaira. Növényi Norberttel sportról, katonaélményeiről, színházi és filmes szerepeiről, valamint a celebvilágról beszélgettünk.
|
|
Kovács Gabriella alezredes három és fél hónapot töltött Afganisztánban, az MH PRT pszichológusaként, de a rengeteg szakmai tapasztalat mellett emberileg is sokat tanult kint. Az MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ Preventív Igazgatósága Alkalmasság-vizsgáló Intézetének osztályvezetőjével beszélgettünk.
|
|
Ismerősként utazott ki Afganisztánba idén februárban Soucz Ferenc főhadnagy, az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ CIMIC műveleti csoportjának beosztott tisztje. Hiszen a magyar tartományi újjáépítési csoport második váltásának tagjaként korábban már fél évig szolgált az ázsiai országban.
|
|
A múlt megismerése, kapcsolat az elődökkel, átvenni tapasztalataikat, mindig fontos szempont egy alakulat, a katonák életében. Ezt szem előtt tartva a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj, közművelődési délután rendezvényei keretén belül, új témasorozatot indított "Találkozás volt parancsnokainkkal" címmel.
|
|
A Magyar Honvédség idei sportbajnokságán a legeredményesebb női versenyző Kárász Erika őrmester, a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár tiszthelyettese lett. Az eredményért járó oklevelet és kupát az ifjú hölgy a közelmúltban vehette át Budapesten.
|
|
Kolonics Tamás főtörzsőrmester a Magyar Honvédség sportbajnokságain mutatott teljesítménye alapján, 2009-ben a harmincöt év feletti férfiak kategóriájában elnyerte az év sportolója címet. A Magyar Honvédség sportbajnokságain évek óta ott van a legjobbak között, és mára már sokszoros egyéni és csapat MH bajnok.
|
|
Húsz évvel ezelőtt, néhány hónap alatt Magyarország legnépszerűbb színésze lett Mészáros Zoltán. Az Angyalbőrben című filmsorozat „Karádi-szakaszának” Urbán András honvédjét alakító színművész ma már Németországban él, csak ritkán látogat haza. Az egyik ilyen alkalommal adott interjút a honvedelem.hu-nak.
|
|
Hét hónapot töltött Afganisztánban, a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport hatodik váltásának parancsnokaként Korom Ferenc ezredes, a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettese. E hét hónap több szempontból is örök emlék marad az eddig már hat missziót megjárt katonatiszt számára.
|
|
Mátyás Zoltán zászlós ötlete volt, hogy a horvátországi béke emlékére rendezzenek minden évben futást Taszár és Okucáni között. Így emlékeznek meg azokról az ártatlan polgári lakosokról, akik egy népirtás áldozatai lettek: a katonák a sport nyelvén fejezik ki együttérzésüket az elhunytak hozzátartozóinak és barátainak. Idén tizenegyedszerre indult el a csapat.
|
Civilben szakács az Ecset Díj nyertese...
Higgadtsága és erős karja a titka...
„A terrorizmus és az atomháború a biztonságpolitika pornográfiája”...
Katonaszökevényből sztárpszichiáter...
Édesanyjától kapott kedvet a katonasághoz a fiú...
|
|
|
|
|
|