|
|
|
A hagyományoknak megfelelően a Stefánia Palotában került megrendezésre a Honvédelmi Minisztérium 2010. évi központi ünnepsége március 15. alkalmából. A rendezvényen a nemzeti ünnep és a szabad sajtó napja alkalmából elismerések átadására is sor került.
|
A Vezérkari Nap keretein belül adták át csütörtökön a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen a Felsővezetői Tanfolyam új, Bethlen Gáborról elnevezett tantermét. A felsővezetői tanfolyam célja, hogy magas szintű ismeretekkel,
széles látókörrel és gyakorlattal rendelkező főtiszteket bocsásson ki,
akik nemzeti és nemzetközi beosztások ellátására egyaránt alkalmasak.
|
A Honvédelem ügyét támogató társadalmi szervezetek országos találkozója címmel tartottak tanácskozást Budapesten, a Maléter Pál laktanyában. A rendezvényre azon társadalmi szervezetek képviselői kaptak meghívást, melyek évek óta részt vesznek a honvédelem népszerűsítésében, a honvédelmi nevelőmunkában.
|
|
|
|
Debrecenben, a Bocskai István Lövészdandárnál tartotta soros ülését a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum március 10-én. A tanácskozáson a munkaadói és a munkavállalói oldal tagjai egyebek mellett tájékoztatót hallgattak meg az alakulat személyi állományának élet- és munkakörülményeiről.
|
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen huszonkét írásanalitika szakon végzett hallgató vehette át egyetemi, illetve főiskolai diplomáját a világon első ízben először. A szakemberek e képzettséggel számos területen elhelyezkedhetnek, a honvédségben vagy a civil életben egyaránt. Farkas László írásanalitikust, a szak alapítóját faggattuk.
|
A kilencedik héten, azaz március 1–7-e között huszonhárom bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül öt esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.
|
|
|
|
|
|
A MH Központi Kiképző Bázis éves értékelő és feladatszabó értekezletére került sor március 9-én, amelyen részt vett Juhász István vezérőrnagy, a HM Hadműveleti és Kiképzési Főosztály vezetője.
Isaszegi János mk. vezérőrnagy, a kiképzőbázis parancsnoka áttekintette a 2009. évben végrehajtott hazai és nemzetközi vonatkozású feladatokat.
|
|
Március 15-e alkalmából a Honvédelmi Minisztérium ünnepséget rendezett a Stefánia Palotában, mely során a honvédséggel együttműködő társadalmi szervezetek, egyesületek tisztségviselői és tagjai vehetek át kitüntetéseket és elismeréseket. A rendezvényen részt vett Dr. Vadai Ágnes, a tárca államtitkára is.
|
|
Idén március 9-én került sor az 5. Bocskai István Lövészdandárnál az éves értékelő és feladatszabó értekezletre. Az értekezleten Dr. Böröndi Gábor dandártábornok, dandárparancsnok értékelte a tavalyi évben az alegységek által végzett munkát, illetve megszabta számukra az idei évben végrehajtandó feladatokat.
|
|
Lengyel László századost és Kovács Árpád Ferenc szerződéses tizedest február elején RPG-s támadás érte Afganisztánban. Egyikük könnyebben, másikuk súlyosabban sérült, ám Lengyel László úgy véli, egyikük lelkében sem maradt negatív nyoma az esetnek. A százados a honvedelem.hu-nak beszélt a történtekről.
|
|
Tömböl László mk. vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke történelmi zászlók másolatait adta át Székesfehérváron az 50. születésnapját ünneplő Vasvári Pál Általános iskola tanulóinak. A zászlókat az általános iskola pincéjében kialakított múzeumban helyezték el, ahol a kiállítók Székesfehérvár középkori történelmének egy-egy eseményét elevenítették fel.
|
|
Debrecenbe, az MH 5. Bocskai István Lövészdandárhoz látogatott el március 10-én Dr. Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára. A látogatás során tájékoztatót tartott a honvédelem elmúlt nyolc évéről, majd találkozott az alakulatnál szolgáló katonanőkkel és a dandár nyugdíjasaival is.
|
|
Az elmúlt napokban anulmányi és vizsgakötelezettségüknek eleget téve befejezte a szentendrei MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola által szervezett tanfolyamot 47 szakaszvezető és 1 tizedes hallgató, megszerezve a jogosultságot az őrmesteri rendfokozatba való előléptetéshez.
|
|
A Stefánia Palotában rendezték meg Nőnap alkalmából a Katonaözvegyek VII. Országos Találkozóját. A rendezvényen Hazuga Károly altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnökének helyettese is részt vett, aki elismeréseket adott át a katonaözvegyeknek.
|
|
A Haditechnikai Fejlesztők és Kutatók Napja alkalmából rendeztek ünnepi állománygyűlést március 8-án a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség Technológiai Igazgatóságán, a magyar katonai kutatás-fejlesztés központjában. A megemlékezést egész napos tudományos konferencia követte.
|
|
Sebesülési Szolgálati Érdemjelet adományozott Szekeres Imre honvédelmi miniszter az Afganisztánban nemrégiben megsérült két katonának, Lengyel László századosnak, valamint Kovács Árpád Ferenc szerződéses tizedesnek a Honvédelmi Minisztériumban.
|
|
Nőnap alkalmából Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Tömböl László mk. vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke fogadta a Honvédelmi Minisztérium dolgozóit hétfő reggel a bejáratnál, méghozzá ahogy illik, egy-egy szál virággal.
|
|
„86-os erőpróba” névvel rendetek járőrbajnokság-szerű versenyt március 4-én, az MH 86. Szolnok Helikopterbázison. A jó hangulatú megmérettetésen tizenegy csapat vágott neki a közel hat kilométeres távnak, amelyet akár két és fél óra alatt is „bele lehetett tenni” a surranóba.
|
|
Az elmúlt években a Bevetési Irány gyakorlat számított a Magyar Honvédség legfontosabb kiképzési rendezvényének. Idén azonban a Clever Ferret 2010 gyakorlatot illetik ezzel a jelzővel, amelyet néhány hónap múlva rendeznek meg Magyarországon. A részletekről Kovács József vezérőrnagy, a gyakorlat igazgatója tájékoztatta a honvedelem.hu-t.
|
|
A Honvédelmi Minisztérium, valamint a honvédségi szakszervezetek vezetői a mai napon kézjegyükkel látták el a hivatásos és szerződéses katonák, illetve a honvédségi köztisztviselők és közalkalmazottak 2010. évi illetményére és egyes béren kívüli juttatásaira vonatkozó megállapodást.
|
|
Február utolsó vasárnapján két győri fiú csúszkált az adyvárosi tó olvadó jegén. Mintegy tíz méterre a parttól a két gyerek alatt beszakadt a jég, de szerencsére néhány közelben sétáló járókelő látta, hogy mi történt, és azonnal a segítségükre siettek. A három megmentő: egy katona, egy biztonsági őr és egy üzletkötő.
|
Nemzeti Katonai Stratégia - Kormányhatározat...
75 éves a Polgári Védelem...
„A missziókban félévekben mérik az idő múlását”... 
Oklevelet és zászlószalagot is kapott a HEK... 
Pápai bázisrepülőtér: új beruházás, biztonságosabb üzemeltetés... 
|
|
|
|
|
|