Hírek Háttér Missziók alakulatok Kiadványok galériák videók Zrínyi webáruház
2010-09-01 06:08, Kecskeméti József
II. Világháború: 50-70 millió, zömében civil áldozat
Az 1939. szeptember 1-én kitört II. Világháború szinte napra pontosan hat évig tartott: a végsőkig kitartó japán hadsereg 1945. szeptember 2-án adta meg magát. Európában a harcok már jóval korábban véget értek: a német hadvezetés május 8-án kapitulált.

Az első világháborút lezáró versailles-i béke, illetve az 1929–1933 között lezajlott nagy gazdasági világválság egyaránt hozzájárultak a II. Világháború kitöréséhez. Adolf Hitler, illetve pártja a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt 1933-ban került hatalomra. A későbbi Führer külpolitikájának legfőbb jellemzője a németek lakta területek újraegyesítése volt. Ennek első elemeként a locarnoi egyezményt megszegve 1936-ban a csapatai bevonultak a Rajna-vidékre, majd ezt követően 1938-ban bekövetkezett az Anschluss, azaz Ausztria Németországhoz csatolása. Olaszországban Benito Mussolini már 1922-ben hatalomra került, s annak ellenére, hogy Itália a győztesek közé tartozott, az ország vezetése elégedetlen volt a békeszerződéssel. S bár – a német puccsot követően – 1934-ben még megakadályozta Ausztria bekebelezését, 1936-ban a Duce bejelentette a Berlin-Róma tengely megalakulását. 1939. közepére kézzelfogható közelségbe került Lengyelország lerohanása. Ekkor Nagy-Britannia és Franciaország katonai segítséget ígért a lengyeleknek egy német agresszió esetére. 1939. augusztusában a német és a szovjet külügyminiszter között létrejött a Ribbentrop–Molotov paktum, melynek titkos záradéka különböző érdekszférákat határozott meg Európában.

 

Német, szovjet két jóbarát

Ilyen előzmények közepette 1939. szeptember 1-én a német haderő megtámadta Lengyelországot. Az agresszió közvetlen előzménye a gliwicei rádióállomás elleni provokáció volt. A Fehér Hadművelet során a németek három irányból támadtak Lengyelországra: a nyugati határvidéken a Déli Hadseregcsoport, Poroszország északi területeiről az északi Hadseregcsoport, míg Szlovákia felől a Déli Hadseregcsoporthoz tartozó szlovák alakulatok támadtak. A háború korai szakaszában a németek számos provokatív, megrendezett lengyel támadást szimuláltak, hogy a harcokat önvédelemnek tüntessék fel. Szeptember elsején a hajnali órákban a Luftvaffe kezdte a nyílt támadást, majd egy csatahajó – mely Danzigban állomásozott – nyitott tüzet egy vasútállomásra. Szeptember 3-án – ígéretüknek híven – Franciaország és Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak, ám konkrét hadi cselekményeket ekkor még nem hajtottak végre: ez volt a furcsa háború. Szeptember közepén – a Ribbentrop–Molotov paktumban foglaltaknak eleget téve – a Szovjetunió is rárontott Lengyelországra. Bár a lengyel katonák hősiesen védekeztek, az ország október 6-án elveszett.

 

Mindeközben északon is harci cselekmények kezdődtek. Ebben azonban a Szovjetunió játszotta a főszerepet: 1939. novemberében megkezdődött a téli hadjárat, amelynek során a szovjet csapatok Finnországot támadták. Közvetlen előzménye pedig az volt, hogy a már említett külügyminiszteri megállapodás értelmében a Balti térség szovjet érdekszférának számított: Litvánia, Lettország és Észtország elfogadta a szovjet segítségnyújtási ajánlatot, amit hamarosan az országok megszállása követett. Finnországnak ugyanezt október 5-én ajánlotta fel a Szovjetunió, s ezzel együtt kisebb területi igényeket is bejelentettek. A finn delegáció nem vette komolyan a fenyegetést, s bármiféle haladást nélkülözve,a tárgyalások november közepén megszakadtak. November 29-én először finn határőröket ért kisebb provokáció, majd másnap megkezdődtek a tényleges hadműveletek: a Vörös Hadsereg repülőgépei Helsinkit kezdték bombázni. A szovjetek öt irányból támadtak, s bár végül győzedelmeskedtek, nagy árat fizettek érte: veszteségeik megközelítették a 130 ezer főt, s a technikai eszközeik körül is számos odaveszett: csak harckocsijaik közül körülbelül 2000 semmisült meg, vagy került a finnek kezére. A finn katonatisztek abban az időben keserűen jegyezték meg: minden csatát megnyertünk, de a háborút elvesztettük.

Európa elbukik

A németek érdeklődése is északra tevődött át: Dánia és Norvégia került a német katonai gépezet célkeresztjébe. Míg Dánia elfoglalása „csupán” azt a célt szolgálta, hogy könnyebben lehessen Norvégiát lerohanni, utóbbi elfoglalásának már fontos stratégiai céljai voltak. Egyrészt a norvég kikötőkben akartak haditengerészeti bázisokat létrehozni, másrészt pedig szabad utat akartak biztosítani a Narvikon keresztül érkező svéd acélnak. A német hadvezetés abbéli aggodalma, hogy a szövetségesek a norvég kikötő ellehetetlenítésével megakadályozzák a vasérc utánpótlását már csak azért is megalapozott volt, mert a szállítmányok 90 százaléka Narvikon ment keresztül. Dánia a támadást követően szinte azonnal megadta magát. Ennek köszönhetően még évekig „enyhe bánásmódban” részesült a megszállt ország lakossága. Norvégia ellen április elején fordultak a németek. A támadásban – az expedíciós erőkkel együtt – mintegy 33 ezer fő vett részt. Június 7-én a koronaherceg emigrált, Márta koronahercegnő pedig az USA-ba távozott. Három nappal később Norvégia megadta magát. A két ország lerohanását célzó Weserübung hadművelet nem célozta meg Svédország elfoglalását, hiszen a sikeres dán-norvég hadműveleteket követően az országot gyakorlatilag körbezárták a német csapatok.

 

Északon még szinte véget sem értek a hadműveletek, a német hadvezetés már a Franciaország és Nagy-Britannia elleni támadást fontolgatta. Előbbi ellen Luxemburgon, Hollandián és Belgiumon keresztül vezetett az út. A Fall Gelb keretei között öt nap alatt elfoglalták Hollandiát, a stratégiailag fontos belga területeket pedig ejtőernyős alakulatok szállták meg. Páncélos alakulatok törtek át az áthatolhatatlannak hitt Ardenneken, majd egymás után foglalták el a kikötőket. Dunkerque-nél azonban egy napra felfüggesztették a támadást. A britek ezt kihasználva a Dinamó Művelet keretében több mint 300 ezer katonát mentettek ki. A németek június elején Somme térségében nagyszabású támadást indítottak, s alig tíz nap múlva elfoglalták Párizst. Franciaország közel 60 százaléka német befolyás alá került, a viszonylagos függetlenséget élvező, Vichy kormányzat vezette részeket csak jóval később, 1943. novemberében szállta meg a német hadsereg. A franciaországi hadjárat egy mellékszála, hogy az Oránban és egy másik arab kikötőben állomásozó francia flottát az angolok felszólították, hogy csatlakozzanak hozzájuk, majd mikor ezt megtagadták tüzet nyitottak rájuk.

 

A brit miniszterelnök Winston Churchill, a Dinamo Művelet idején megjósolta, hogy a németek záros határidőn belül támadást indítanak Nagy-Britannia ellen. Az agresszió nem is váratott sokáig magára: július 10-én kezdetét vette az angliai csata. Az október végéig tartó légi csatában addig sosem látott számú repülőgép vett részt. A németek közel 1600 bombázót, 800 vadászrepülőt és 300 csatarepülőt vetettek be, míg a britek ezzel szemben 500 bombázót, alig száz csatarepülőt és 700 vadászgépet sorakoztattak fel. A kezdeti szakaszban a Le Manche csatorna konvojai ellen indítottak támadást a németek, akik akkora veszteséget okoztak a szövetségeseknek, hogy egy időre fel is kellett annak forgalmát függeszteni. A második szakasz kezdetén dél-angliai célpontokat támadott a Luftwaffe, melynek során egy pilóta véletlenül London egy lakónegyedére dobta le a bombáját. Válaszul a RAF Berlint bombázta, amit követően Adolf Hitler elrendelte London terrorbombázását, ami tíz napig szinte éjjel-nappal tartott. A briteket azonban nem sikerült legyőzni, s így a Führer végül letett az angliai partraszállásról is.

Első német kudarcok

1941-ben Adolf Hitler a korábbi „szövetséges” Szovjetunió ellen fordult. A Barbarossa Hadművelet már februárban jóváhagyta a német hadvezetés. Ennek értelmében májusban kellett volna támadniuk a német csapatoknak, ám végül is júniusra halasztották a hadműveleteket. A terv értelmében három oldalról támadtak a Szovjetunióra: a fő célpontok Moszkva, Leningrád és Ukrajna voltak. Adolf Hitler a gyors győzelemben bízott, mint mondta: „nekünk csak a kaput kell betörnünk, s az egész korhadt épület összeomlik majd”.

Nem így történt. Bár a németek kezdetben gyors sikereket értek el: a szovjet légierőt például még a földön szinte teljesen megsemmisítették, s alig két hónap alatt elfoglalták a balti államokat, a támadás megakadt. Ennek oka, hogy Zsukov Kijev térségében sikeresen stabilizálta a frontvonalat. Sőt. A háború során talán először két, megrázó vereséget is szenvedett a német hadsereg. A Moszkva elleni végső roham 1941. október 2-án indult meg: egymillió körüli német katona támadta, az 1,2 millió főből álló védőket. A támadás a nagy hideg miatt decemberre alig néhány kilométernyire a Kremltől leállt. A Vörös Hadsereg december 5-én indított ellentámadást, s 1941. végére már mintegy 200 kilométernyire vetette vissza a náci hadigépezetet. Leningrád védői is ellenálltak.

A város esetében a német hadvezetés a kiéheztetés eszközét vetette be. Ennek oka az volt, hogy a csapataik jelentős része Moszkvát ostromolta. A város lakói végül majdnem sikerült is megtörniük, ám a Ladoga rendkívüli hidegben olyan vastagon befagyott, hogy napi több száz teherautónyi utánpótlás tudtak a szovjetek a városba juttatni. A tó mélyén húzódó vezetékeken pedig az üzemanyag utánpótlását is meg tudták oldani. Az invázió során a következő súlyos vereséget Sztálingrádnál szenvedték el a németek. Hiába lőtték totálisan rommá a várost, minden egyes házért elkeserítő ütközet folyt. S bár Paulus tábornok csapatai a város nagy részét elfoglalták, komoly sikert nem tudtak elérni. Ennek ellenére hatalmas árat fizettek az ostromért: 200 ezer katona mellett 1500 tankot is veszítettek. A szovjet hadvezetés viszont – mindezt felismerve – ellentámadásba ment át. A Sztálingrád térégében megindult offenzíva a kurszki csatában teljesedett ki, ami a mai napig a világ hadtörténelmének legnagyobb páncélos ütközete volt. A Vörös Hadsereg közel kétmillió főt és kilencezer tankot mozgósított, míg a németek rendelkezésére mintegy 800 ezer katona és 2500 harckocsi állt. A harcok a szovjetek győzelmével értek véget: a német veszteségek 30 ezer fő körül alakultak.

 

Európai végjáték

A keleti fronton elszenvedett súlyos német kudarcok előrevetítették a szövetségesek végső győzelmét. az utolsó felvonás nyitánya a normandiai partraszállás volt. A D–nap 1944. június 6-án kezdődött, s közel két hónapig tartott. A németek azt gondolták, hogy a partraszállás Sommétól északra lesz, így ezt a vonalat erősítették meg a legjobban. Ennek ellenére a híres-hírhedt Atlanti falnál kilométerenként csupán egy löveg állt annak a német haderőnek a rendelkezésére, ami június környékén a régióban körülbelül egymillió főből állt. Az eredeti tervek szerint a szövetségesek három szakaszon támadtak volna, ám később – hogy jobban széthúzzák a frontvonalat – öt partszakaszon indítottak támadást. Június 11-re a térségbe közel 330 ezer katonát vontak össze a szövetségesek. A tervek szerint az első nap 175 ezer embert kellett volna a partra juttatni. Õket 1500 tank támogatta volna. Június 6-án hajnalban elsőként végül 50 ezer embert szállt partra. A partraszállás során hatalmas veszteségeket szenvedtek el az expedíciós erők: mintegy 60 ezren maradtak holtan a partokon. Ennek ellenére a művelet sikeres volt: július elejére elfoglalták Caent, s augusztus közepén már szinte ellenállás nélkül szabadították fel Párizst.

 

A háború utolsó szakaszában a szövetségesek egy nagyobb vereséget szenvedtek el: a Hollandia felszabadítását célzó Market Garden hadművelet (ami a világ legnagyobb deszant akciója volt) súlyos kudarcba fulladt: a bevetett mintegy 10 ezer fő ejtőernyősből alig 2000 tért haza. A németek mindeközben az Ardennekben indítottak ellentámadást. A kezdetben sikeres páncélos műveletek azonban – az ellátás nehézségei és az állandósuló légitámadások miatt – elakadt. 1945. márciusában a szövetségesek átlépték a Rajnát és benyomultak Németországba. A Vörös Hadsereg április 16-án kezdte meg Berlin ostromát. Addigra a német nép már túl volt két hatalmas megrázkódtatáson: Hamburg és Drezda bombázásán. Utóbbi ráadásul semmilyen katonai jelentőséggel nem bírt.

Az akcióban – a Hamburgnál már kipróbált – gyújtóbombákat használták, s néhány nap alatt Drezda teljes belvárosa romhalmazzá vált. A támadásban, eltérő becslések szerint, 20–80 ezer ember halt meg. Hamburgban – amit két évvel korábban ért terrorbombázás – pedig 40 ezer ember halt meg, s az épületek alig 20 százaléka maradt sértetlen. Az akció méltán kapta a Gomorra fedőnevet. A Vörös Hadsereg április 30-ra megközelítette a Reichstagot, s a Führer bunkerét. Adolf Hitler ezt látva feleségével, Eva Braunnak együtt öngyilkos lett. Az elhúzódó utcai harcok május 2-án értek véget. Május 8-án Németország megadta magát. A háború európai szakasza véget ért.

Japán megtörik

Az USA a háború kezdeti szakaszában főként fegyverzettel segítette a szövetségeseket. Tényleges hadba lépése a Pearl Harbor ellen indított japán támadás után következett be. A japánok 1941. december 7-én támadták meg az amerikai flottát a kikötőben. Az akcióban nyolc amerikai csatahajó süllyedt el, igaz többségüket kiemelték és kijavították. Ugyanakkor a csendes-óceáni flotta számos egyéb hajója – így például négy repülőgép-hordozó sértetlen maradt. A japánoknak egyébként ezek lettek volna a fő célpontjaik. A támadásban mintegy 4000 amerikai halt meg. Az akció során három hullámban támadta a kikötőt a japán hadsereg, ugyanakkor a károk 90 százaléka az első tíz percben következett be. A japánok a sikeres akciót követően gyors terjeszkedésbe fogtak, s egymás után foglaltak el különböző csendes-óceáni szigeteket. A fordulópont a midway-i csata volt. Az ütközetben az amerikaiak döntő győzelmet arattak, ráadásul úgy, hogy minimálisak voltak a veszteségeik. Iwo Jimánál már sokkal rosszabbul jártak.

 

A szigetnek jelentős stratégiai szerepe volt a térségben. Az egy hónapig tartó támadásban összesen mintegy 110 ezer amerikai katona vett részt, közülük mintegy hétezren haltak meg. A végsőkig kitartó japánok viszont jóformán összes katonájukat elveszítették: 22 ezer emberük közül körülbelül 20 ezer halt meg. Az amerikaiak ezt követően Okinavát és Tokiót támadták. Előbbi a második világháború egyik legvéresebb ütközete volt, míg az utóbbi várost ért terrorbombázásban (melyben szintén gyújtóbombákat vetettek be) két nap alatt becslések szerint 100 ezren haltak meg. A végsőkig megtört japánokra a végső csapást a Hirosimára és Nagaszakira ledobott két atombomba jelentette. Előbbi várost augusztus 6-án, míg utóbbit augusztus 9-én érte támadás. A két akcióban több tízezren – zömében civilek – azonnal meghaltak. A két atombomba azonban később is – a kialakuló betegségek következtében – szedte áldozatait. 1945. szeptember 2-án Japán megadta magát. Az erről szóló dokumentumot a Missouri fedélzetén írták alá. Hat évvel a kitörése után a II. világháború véget ért.

 

Száraz tények

A II. Világháború az emberiség legvéresebb, totális háborúja volt. A résztvevő országok a becslések szerint mintegy 100 millió katonát mozgósítottak a háború hat éve alatt. Az áldozatok számát a becslések szerint 50-70 millió fő, a katonai áldozatok számát pedig 22-25 millió fő közé teszik a kutatók. Közülük hadifogságban mintegy ötmillióan pusztultak el. A civil áldozatokat a legfrissebb kutatások 40 és 52 millió közé valószínűsítik. Ez az adta tartalmazza azt a körülbelül 13-20 millió főt, aki éhínségben, vagy különféle járványokban pusztult el. Számos országban – méretéhez viszonyítva – aránytalanul sok áldozatot követelt a világégés. Ez különösen a polgári halottakra igaz. Az 1939-es népességi adatokat figyelembe véve a II. Világháborúban a Föld lakosságának 3,17-4 százaléka halt meg. Németország 1939-es lakóinak 8-10 százalékát veszítette el, míg a Szovjetunió esetében ugyanez az adat 13,5 százalék. Utóbbi országban a hat év alatt mintegy 24, míg előbbiben 6,5-8,8 millióan haltak meg. Az 1923-ban született szovjet férfiak 80 százaléka pedig nem érte meg a háború végét. A legkisebb veszteségeket az USA szenvedte el: az ottani áldozatok számát 420 ezer körülire teszik. Magyarország lakosságának mintegy 6,35 százaléka, 580 ezer fő veszett oda.

Fotó: Archív

 

legfrissebb
legolvasottabb
naptár
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat
galériák
2018-01-21 18:56
2018-01-20 07:11
2018-01-20 07:05
2018-01-19 18:34
VIDEO
2018-01-20 07:43
2018-01-20 07:11
2018-01-20 07:00
2018-01-19 15:30
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Katonai meteorológia
Legfrissebb RSS Összes RSS
Írjon nekünk!
szerkesztoseg@honvedelem.hu