Hírek Háttér Missziók alakulatok Kiadványok galériák videók Zrínyi webáruház
2016-09-05 06:08
Ahol a legnagyobb a szükség…, ott a segítség
Múltba néző

Havi sorozatunkban a katonai sajtó fotóriportereinek több évtizedes felvételeiből szemezgetünk. Egyfajta tisztelgés is ez elődeink – és most is aktív kollégáink −, valamint az egykori Magyar Néphadsereg és a Magyar Honvédség katonái előtt, akik ugyanúgy helytálltak beosztásaikban, mint napjaink szerződéses katonái – igaz, az előbbiek „kényszerből”, besorozva. Reméljük, hogy közülük még sokan velünk vannak, s magukra ismernek a képeken.

Jó nosztalgiázást!

* * *

Szeptemberben kicsit komolyabban „nosztalgiázunk”. Többek között azért, mert eddigi sorozataink főszereplőit a kiképzések, a gyakorlatok során mutattuk be – néha megmosolyogni való körülmények között -, de ha szólította őket a „szükség”, korszakoktól függetlenül azonnal a bajba kerültek segítségére siettek. Az aktuális „hóhelyzetek” során, amikor a sorkatona harcjárművezető arcára nemcsak a vigyor fagyott rá szolgálatának huszonötödik órájában; a rendre bekövetkező nagy árvizeknél, amelyek során életek ezreit, értékek milliárdjait mentették, sokszor saját életük kockáztatásával is; a szajoli vasúti katasztrófánál, ahol a harmincnégy halálos áldozat láttán is az életben maradottak mentésére kellett koncentrálniuk; vagy amikor a szolnoki Hetényi Kórházban kiütött tűzből mentették karjaikban a csecsemőket.

Mondhatnánk, hogy nem tettek mást, csak esküjük szellemében cselekedtek. De ne felejtsük el: fiatal, tizen-, huszonéves fiúkról, lányokról beszélünk, akik legtöbbje életében először találkozott testközelben e tragédiákkal. Mégsem gondolkodtak, mérlegeltek, csak cselekedtek. Köszönet és elismerés nekik.

Aki már átélt ilyen élményt, nem nosztalgiával fog visszaemlékezni, s reméljük, utódaiknak, a jelen katonáinak minél kevesebb ilyen esetben kell bizonyítaniuk. De azt is tudom az évtizedek tapasztalataiból, hogy rájuk is mindig és mindenhol számíthatnak majd a bajba kerültek.

Szöveg: Szabó Béla
Fotó: Katonai sajtó archív
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Katonai meteorológia
Legfrissebb RSS Összes RSS
Írjon nekünk!
szerkesztoseg@honvedelem.hu