Hírek Háttér Missziók alakulatok Kiadványok galériák videók Zrínyi webáruház
2017-06-19 21:12, honvedelem.hu / MTI
Moszul óvárosában harcolnak
Az iraki erők megkezdték az előrenyomulást Moszul dzsihadisták kezén lévő óvárosában – közölte a hadsereg. Abdul-Amír Rasíd Jar Allah, a Ninive tartománybeli műveletek parancsnoka elmondta, hogy a hadsereg, a szövetségi rendőrség és az iraki különleges erők is részt vesznek az offenzívában.
Az óváros elleni hadműveletek megkezdését a terrorelhárítást vezető Abdel Vaháb asz-Szaadi tábornok is megerősítette. A légicsapások éjfél után, a szárazföldi hadműveletek pedig hajnalban indultak – pontosított egy műveleteket irányító tiszt. A Tigris nyugati partján fekvő történelmi belváros az Iszlám Állam dzsihadistáinak végső menedéke Irak második legnagyobb városában. A népes óváros szűk sikátorai miatt nehéz terepnek bizonyult az iraki erők számára.

A szélsőségesek uralta városrészben az ENSZ becslései szerint több mint 100 ezer civil él nyomorúságos körülmények között, kitéve annak, hogy a dzsihadisták élő pajzsként használják. A Washington vezette koalíciós erők által támogatott iraki hadsereg október 17-én indított hadműveletet Moszul visszafoglalására. Az Iszlám Állam utolsó iraki fellegvárának keleti részéből januárban sikerült kiűzni a dzsihadistákat, akik még 2014-ben futamították meg az iraki kormánycsapatokat, kiterjesztve ellenőrzésüket az ország északi és nyugati részére.
legfrissebb
legolvasottabb
naptár
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat
galériák
2017-12-14 07:14
2017-12-13 22:35
2017-12-13 21:54
2017-12-12 18:51
VIDEO
2017-12-14 07:14
2017-12-13 22:35
2017-12-13 21:45
2017-12-12 22:00
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Katonai meteorológia
Legfrissebb RSS Összes RSS
Írjon nekünk!
szerkesztoseg@honvedelem.hu