Hírek Háttér Missziók alakulatok Kiadványok galériák videók Zrínyi webáruház
2017-04-21 13:42, honvedelem.hu / MTI
Végeztek az Iszlám Állam egyik vezető vegyifegyver-szakértőjével
Az iraki szövetségi rendőrség alakulatai a Moszul nyugati részében végrehajtott támadásuk során végeztek az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik vezető vegyifegyver-szakértőjével - jelentette be április 20-án, csütörtökön Raid Saker Dzsavdat országos rendőrfőkapitány.
Dzsavdat szerint a kormányerőknek a nyugati városrészek egyes részeit még mindig ellenőrző iszlamisták lövészárkai ellen intézett támadása során vesztette életét a terroristák Abu Ahmed Gáz ragadványnevű harcosa, akit azzal gyanúsítanak, hogy vegyi fegyverek bevetéséért volt felelős az Iszlám Állam kötelékében.

A CBS News amerikai televízió szerdán jelentette, hogy a dzsihadista szervezet fegyveresei vasárnap mustárgázt vetettek be az észak-iraki Moszulban egy iraki egység, valamint ausztrál és amerikai katonai tanácsadóik ellen. Huszonöt iraki katonát kellett egészségügyi ellátásban részesíteni, a tanácsadóknak nem esett bajuk. Az Iszlám Állam ezzel néhány nap leforgása alatt már másodszor vetett be vegyi fegyvert. Egy névtelenséget kérő iraki katonai tisztségviselő szerint az iszlamisták klórgáztámadást hajtottak végre szombatra virradóra egy nemrég felszabadított nyugat-moszuli kerületben.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő elmondta: rendszeressé vált a vegyi fegyverek használata a terroristák által Moszulban, még a békés lakosság ellen is bevetik őket. A kormányerők és a velük szövetséges milíciák a terrorellenes koalíció légicsapásai mellett február 19-én kezdték meg a nyugati városrész ostromát, miután a Tigris folyó keleti oldalán lévő városrészt már visszafoglalták a dzsihadistáktól.
legfrissebb
legolvasottabb
naptár
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat
galériák
2017-04-28 23:20
2017-04-27 11:12
2017-04-26 15:37
2017-04-26 11:21
VIDEO
2017-04-27 16:15
2017-04-26 11:21
2017-04-25 13:21
2017-04-21 13:18
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Katonai meteorológia
Legfrissebb RSS Összes RSS
Írjon nekünk!
szerkesztoseg@honvedelem.hu