Hírek Háttér Missziók alakulatok Kiadványok galériák videók Zrínyi webáruház
2017-04-20 09:16, Takács Vivien
Csapatünnep és nyílt nap
Ünnepi állománygyűléssel, koszorúzással, koncerttel és statikus bemutatóval köszöntötték az MH Anyagellátó Raktárbázis (MH ARB) csapatünnepét április 19-én, szerdán Budapesten. A csapatünnep mellett a környező iskoláknak és óvodáknak nyílt napot is tartottak.
A jogelőd alakulat megalakulásának 72. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi állománygyűlésen Kolonics Attila ezredes beszédében felidézte a múltat. Elhangzott: a mátyásföldi központ helyén már az 1930-as évektől kezdve működött valamilyen katonai logisztikai alakulat, azonban maga a katonai jelenlét ennél sokkal korábbi időkre vezethető vissza. „Az MH Anyagellátó Raktárbázis Mátyásföldön települő parancsnokságának telephelye mellett egy 100 éves múltra visszatekintő, de ma már használaton kívüli, füves repülőtér található itt; ez olyan események helyszíne volt, melyek sok esetben meghatározó szerepet játszottak a katonai logisztika fejlődésében, és a magyar történelemben is” – hangsúlyozta az ezredes.



Az alakulat parancsnoka felelevenítette a két haderőnem, a szárazföld és a légierő múltját. Mint mondta, az 1930-as évek végétől a már nyíltan szerveződő Magyar Királyi Légierő különböző repülőalakulatai jelentek meg a bázison. A második világháború után itt működött az első honvéd repülőtér-gondnokság, és honvéd repülőjavító műhely, valamint itt alakult meg az újjászerveződő katonai repülés első alakulata, az első önálló század is. „Nagyot ugorva az időben fontos megemlékeznünk a hadtápellátásról is, mely a 2007-es integrációt követően létrejött Logisztikai Ellátó Központ pillére lett. A kor követelményeinek és a katonalogisztikai törekvéseknek megfelelően, a Veszélyesanyag Ellátó Központ bevonásával vált teljessé az integráció, melynek nyomán 2013-ban létrejött szervezetünk, az MH Anyagellátó Raktárbázis” – részletezte az ezredes.



A beszédet követően elismeréseket adtak át, majd megkoszorúzták a haditechnikai parkban álló kopjafát. A rendezvény a kékhangárban folytatódott, ahol már óvodás és iskolás csoportok várták az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Budapest Helyőrség Zenekarának színvonalas előadását, melynek tagjai a hóesés és a hideg miatt különböző indulókat játszottak. A diákok, akik kilátogattak az alakulat nyílt napjára, megismerkedhettek a rendszeresített fegyverekkel, felszerelésekkel, rádiótechnikai eszközökkel, valamint részt vehetettek egészségügyi bemutatókon és kipróbálhatták, milyen a felhők fölé repülni a HM Zrínyi Nonprofit Kft. kamionján üzemeltetett repülőgép-szimulátorral.



Fotó: Füzes Judith
kapcsolódó tartalmak
Az MH ARB csapatünnepe
legfrissebb
legolvasottabb
naptár
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat
galériák
2017-10-17 19:42
2017-10-17 13:27
2017-10-17 08:31
2017-10-17 07:17
VIDEO
2017-10-17 13:27
2017-10-17 07:17
2017-10-14 06:54
2017-10-13 15:57
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Katonai meteorológia
Legfrissebb RSS Összes RSS
Írjon nekünk!
szerkesztoseg@honvedelem.hu