Hírek Háttér Missziók alakulatok Kiadványok galériák videók Zrínyi webáruház
2017-01-09 16:03, Takács Vivien
„A háború nem ismeri az emberi ént!”
„A háború nem ismeri az emberi ént! Énünknek el kell vesznie a harcban” – mondta Ernest Miller Hemingway a Nobel-díjas író, aki amellett, hogy bejárta az egész világot, részt vett az első és a második világháborúban is. 


Hemingway 1899. július 21-én született Illinois állambeli Oak Park nevű városban. Középiskolás évei alatt több sportot is kipróbált: vízilabdázott, amerikai focizott és atletizált is. Ezek mellett pedig kiváló tanulmányi eredményei voltak angol irodalomból. Természetkedvelő szenvedélyét apjától örökölte, akivel sokat járták a michigani erdőket, ahol táboroztak és horgásztak. Mindössze tizenhét éves volt, amikor otthagyta az iskolát és újságíróként próbált szerencsét, majd később úgy döntött katonának áll, azonban rövidlátása miatt nem sorozták be a seregbe, így az első világháborúban önkéntesként szolgált az olasz hadseregben 1918-ban. Tizenkilenc éves korában Fossalta di Piavénál súlyosan megsebesült a fején és a térdén az olaszok caporettói veresége és visszavonulása után. Ebből az „élményből” született egy évtizeddel később a világirodalom egyik legmaradandóbb háborús regénye: a Búcsú a fegyverektől. Sebesülése után az amerikai vöröskereszt vezetése alatt működő milánói kórházban dolgozott.



A háborút követően első feleségével Párizsba költözött, és innen küldött tudósításokat a görög és a török forradalomról. Hemingway lakhelye mellett szeretőit is gyakran váltogatta. 1928-ban már második feleségével a floridai Key Westen élt, ahol alkotásainak nagy része született. Nem csoda hiszen a lenyűgöző környezet, a gyönyörű tengerpart könnyen ihletésre bírta az írót. Műveinek hetven százalékát itt írta, többi között az Akiért a harang szól című is, melyet akkor vetett papírra, mikor megtudta, hogy édesapja öngyilkos lett.

Közben bejárta a világot: eljutott Kínába, vadászott Afrikában, és fegyvert ragadott a spanyol polgárháborúban is. 1940-ben Spanyolországban ismerte meg harmadik feleségét, aki egykori riportertársa volt. Amikor 1941-ben az Egyesült Államok belépett a második világháborúba, Hemingway éppen Kubában volt, ahol a haditengerészetet segítette a német tengeralattjárók felkutatásában. 1944-ben haditudósítóként Angliába költözött, majd hamarosan újra aktív szereplője lett a második világháborúnak, ugyanis részt vett a normandiai partraszállásban.



A háborús hős végül visszatért Kubába, ahol megírta Pulitzer-díjas regényét, Az öreg halász és a tengert. 1954-ben irodalmi Nobel-díjat is kapott érte, amelyet nem tudott személyesen átvenni, mert Afrikában repülőgép-balesetet szenvedett, azonban a szerencsének köszönhetően túlélte. A kubai évek alatt alkoholproblémája és depressziója egyre súlyosbodott, így Amerikában elektrosokk terápiára kényszerült. 1961. július 2-án idahói otthonában öngyilkos lett. A nagy író halálát először balesetnek állították be, felesége csak évekkel később mondta el, hogy Hemingway fejbe lőtte magát.

legfrissebb
legolvasottabb
naptár
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat
galériák
2017-10-22 22:27
2017-10-22 20:12
2017-10-21 11:03
2017-10-21 07:21
VIDEO
2017-10-21 15:45
2017-10-20 16:39
2017-10-20 16:18
2017-10-20 14:26
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Katonai meteorológia
Legfrissebb RSS Összes RSS
Írjon nekünk!
szerkesztoseg@honvedelem.hu