Hírek Háttér Missziók alakulatok Kiadványok galériák videók Zrínyi webáruház
2016-11-11 13:39, Révész Béla
Célra tarts!
Címkék: KatonaSuli
Két hónapja hirdette meg a középiskolások számára honvédelmi versenysorozatát a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár. A középdöntőt november 11-én, pénteken tartották a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.
A középiskolás diákokból álló csapatok részére kiírt verseny elsődleges célja az, hogy megismertessék a középiskolás diákokkal a Magyar Honvédség működését és feladatait, így népszerűsítve a fiatalok körében a szervezetet. A hagyományteremtő szándékkal elindított Célra tarts! vetélkedők előválogatójában az öt főből álló csapatoknak katonai vonatkozású kommunikációs anyagokat (plakátterveket, videókat, interjúkat, fiktív rendezvényterveket) kellett készíteni. A középdöntőbe huszonöt csapat jutott, ők a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban mérték össze tudásukat.



Az esemény megnyitóján, amelyen részt vett dr. Horváth Csaba ezredes, a HM HIM parancsnokhelyettese is, Baráth Ernő ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka köszöntötte a diákokat. Az ezredes örömét fejezte ki, hogy ennyi fiatalt sikerült megszólítani a versennyel. Hangsúlyozta: fontos, hogy mindig legyenek olyanok, akik a haza nemes védelmét felvállalják, a fiatalokat ezért kell megismertetni a Magyar Honvédség lehetőségeivel és mindennapjaival. „Bízom benne, hogy a jövő katonái, katonai vezetői ma itt vannak, részt vesznek ezen a vetélkedőn” - mondta Baráth ezredes.

Az első forduló pályamunkáit Vigh Mihály, a HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. kommunikációs ágazati igazgatója értékelte. Vigh Mihály elmondta, hogy a pályaműveket látva az első gondolata a köszönet volt. „Köszönöm nektek a munkátokat, mert nemes ügyet szolgáltatok egy nagyon fontos eszközzel. Egy társadalom sikere, biztonsága nagyrészt azon múlik, hogy tagjai mennyire készek a közösség javára cselekedni. A beérkezett filmek, plakátok, interjúk mindegyike a Magyar Honvédséget segíti, népszerűsíti, ezáltal a diákok a honvédelemért, biztonságos jövőnkért tettek és vállaltak feladatot” – hangsúlyozta az ágazati igazgató.



A középdöntő katonai tematikájú, interaktív vetélkedőjén elsősorban a haditechnika és a hadtörténelem állt a középpontban. A csapatok négy különböző helyszínen mérték össze tudásukat. Az 1. és 2. világháborús, valamint a 1848/49-es szabadságharccal foglalkozó kiállítás megtekintése után a diákoknak a tárlaton látott tematikus kérdésekre kellett jól válaszolniuk, míg a plenáris vetélkedőn a mai Magyar Honvédséggel kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk, amelyhez az információkat főleg a katonai alapismeretek tankönyvből, illetve a honvedelem.hu portálról szerezhették be előzetesen.

A vetélkedősorozat döntőjét december 9-én tartják a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központban.



Fotó: Rácz Tünde
kapcsolódó tartalmak
Célra tarts!
legfrissebb
legolvasottabb
naptár
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat
galériák
2017-10-22 22:27
2017-10-22 20:12
2017-10-21 11:03
2017-10-21 07:21
VIDEO
2017-10-21 15:45
2017-10-20 16:39
2017-10-20 16:18
2017-10-20 14:26
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Katonai meteorológia
Legfrissebb RSS Összes RSS
Írjon nekünk!
szerkesztoseg@honvedelem.hu