Hírek Háttér Missziók alakulatok Kiadványok galériák videók Zrínyi webáruház
2015-06-09 09:07, Takács Vivien
A korszerűsítés érdekében minden szakmai támogatásra szükség van
Együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, valamint a Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatala Budapesten, a kamara épületében június 8-án, hétfőn.
Az aláírást megelőzően Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke köszöntőjében elmondta: a kamara munkatársai nagyon sok helyen találkoznak a hatósági hivatal szakembereivel. Példaként említette - egyebek mellett - a térinformatikai rendszerek, valamint a hírközlési és informatikai rendszerek területét.



Dr. Gulyás András ezredes, a HM Hatósági Hivatal főigazgatója nagy örömmel írta alá az együttműködési szerződést. Mint kiemelte, a „civil szférába” való kitekintésből csak profitálni lehet. „Az elkövetkezendő időszak jelentős feladata az MH Pápa Bázisrepülőtér fejlesztése az objektumban települő Nehéz Légiszállító Ezred C-17-es nehéz légi szállítási kapacitásának teljes kiépítése érdekében” – említette példaként az ezredes az első közös „akciót”.

A főigazgató a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: ez a sajátos építményfajta, a honvédelmi és katonai célú építmény, amelyek tervezésében, megvalósításában és fenntartásában közreműködő szakemberek különleges szabályok szerint végzik feladataikat, eléggé zárt. „Ez az együttműködés lehetőséget ad, hogy a mérnöki kamaránál dolgozó több tízezer mérnök szakmai tudását érvényesítsék a honvédelmi és katonai célú építményeknél is” - emelte ki Gulyás András, hozzátéve: mindkét félnek az a célja, hogy az építmények korszerűek, hatékonyak és jól működőek legyenek és ennek érdekében minden szakmai támogatást el kell fogadni.



Fotó: Dévényi Veronika
kapcsolódó tartalmak
Idén első alkalommal a Magyar Honvédség is részt vett az építők napja alkalmából rendezett ünnepségen, amit - a hagyományokhoz hűen - Budapesten, a Magdolna utcai Vasas Szakszervezetek Székházának dísztermében tartották június 5-én, pénteken. A központi...
2015-06-06 08:31
legfrissebb
legolvasottabb
naptár
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat
galériák
2017-06-24 13:15
2017-06-24 08:19
2017-06-24 07:02
2017-06-23 17:57
VIDEO
2017-06-23 17:09
2017-06-23 15:57
2017-06-22 06:43
2017-06-21 17:08
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Katonai meteorológia
Legfrissebb RSS Összes RSS
Írjon nekünk!
szerkesztoseg@honvedelem.hu