Hírek Háttér Missziók alakulatok Kiadványok galériák videók Zrínyi webáruház
2014-10-19 09:39, Draveczki-Ury Ádám
Arcok, amelyek feledhetetlen történeteket mesélnek
„Nagyon sokat tettél hozzá ahhoz, hogy ebben az országban legyenek emberek, akik hajlandók védelmezni és gazdagítani ezt a hazát. Az általad elénk állított példák emberségről és vitézségről sokáig visszhangozhatnak majd az emberekben” – írta Somogyi Győzőnek a honvédelmi miniszter abból az alkalomból, hogy Budapesten megnyílt a grafikus- és festőművész életmű-kiállítása.


A Pesti Vigadó ad otthont Somogyi Győző életmű-kiállításának. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar grafikus és festő tárlatát Hende Csaba köszöntőlevelének felolvasásával dr. Töll László ezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály vezetője nyitotta meg október 18-án este. „Ahol megjelentél, közösségek alakultak ki, amelyben az emberek megtalálták egymást: egy irányba tekintettek és azt keresték, amitől szebb és jobb lesz az élet”, írta a honvédelmi miniszter. „Hagyományőrző csapat szerveződött körülötted, amelynek tagjai felöltötték az egyenruhát, hogy megőrizze őket a hagyomány, megéljék és megjelenítsék azokat az erényeket, amelyet az előttünk járó vitézek éltek meg.”

Hende Csaba levelében kiemelte: Somogyi Győző életmű-kiállításának egyik legfontosabb része mindaz, amit a művész a katonákról festett. „Őseink mindig újra és újra elmondták hőseink tetteit, hogy az új és még újabb nemzedék felfedezhesse és megtanulhassa, megérthesse és megérezhesse mindannak a nagyszerűségét, és tettekkel kövesse mindazt, amit ők megtettek. Csak így maradhatott meg a magyar nemzet ebben a meglehetősen huzatos Kárpát-medencében ezer esztendőn át. Ezek a képek a maguk ikonszerűségével ugyanerre vállalkoznak: arcokat idéznek fel, és az arcok mindegyikéhez tartozik egy-egy derekasan megélt élet, egy-egy feledhetetlen történet.”



Mint a miniszter fogalmazott, mint mindannyian tudjuk, a vár ereje nem a falakban, hanem a védők lelkében van. „Fontos a jó kard, de még fontosabb, hogy ki forgatja. Nagyon sokat tettél hozzá ahhoz, hogy ebben az országban legyenek emberek, akik hajlandók védelmezni és gazdagítani ezt a hazát. Az általad elénk állított példák emberségről és vitézségről sokáig visszhangozhatnak majd az emberekben.”

Hende Csaba a jeles alkalomból szablyát adományozott Somogyi Győzőnek, amelyet Töll László nyújtott át a művésznek a megnyitón. „A kard a katonák hivatásának jelképe: azt a készséget jelenti, hogy az illető, aki felövezi magát vele, mindig készen áll a haza és a nemzet védelmére. Ahogy a régiek mondták: csak a haza védelmében szabad kirántanod, de addig nem teheted a hüvelyébe vissza, amíg el nem végezted a munkádat. Legyen mindig éles ez a szablya, és őrizd meg folt nélkül! Isten segítsen továbbra is azon az úton, amin jársz!”, zárta sorait a honvédelmi miniszter.



Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária
kapcsolódó tartalmak
Somogyi Győző grafikus- és festőművész életmű-kiállítása
legfrissebb
legolvasottabb
naptár
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat
galériák
2017-03-23 13:07
2017-03-23 07:03
2017-03-22 18:48
2017-03-22 13:45
VIDEO
2017-03-23 14:16
2017-03-23 13:07
2017-03-22 13:50
2017-03-22 09:14
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Katonai meteorológia
Legfrissebb RSS Összes RSS
Írjon nekünk!
szerkesztoseg@honvedelem.hu