Hírek Háttér Missziók alakulatok Kiadványok galériák videók Zrínyi webáruház
2013-08-22 17:12, Kálmánfi Gábor
Lérakosok a csúcson
Sikeres rakéta-éleslövészet Lengyelországban
A rakéta a másodperc tört része alatt hatalmas lángcsóva és füst kíséretében hagyja el az indítóállványt, s mire a jellegzetes hanghatások elérnek hozzánk, a légi cél már fekete füstpamaccsá változott az égen. Nagyon ritka látvány, de most az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred katonái a Balti-tenger partján élesben mutathatták meg, mit is tudnak valójában.
Hivatalos megfogalmazásban „közel valós körülmények között tesztelhették fegyverrendszereiket” a győri ezred katonái augusztus 21-én Ustkában, Lengyelország központi katonai lőterén. Épp itt volt az ideje, gondolhatnánk, hiszen a KUB rakétarendszerrel legutoljára 2005-ben nyílt erre lehetőség, de éles Mistral rakéták is 2010-ben indulhattak útjukra utoljára. Maradva még mindig a hivatalos katonai megnevezésnél, két csökkentett létszámú, Mistral- illetve KUB-üteg hajtott végre légvédelmirakéta-harcászati éleslövészetet, méghozzá sikerrel – és ez akkor is igaz, ha a NATO-ellenőrök cikkünk megírásának időpontjában még nem hozták nyilvánosságra jelentésüket.



Az már kevésbé hivatalos és szokványos, amikor az éleslövészet szünetében, váltáskor örömükben ugráló és a technika mellett, a homokos tengerparton cigánykereket vető katonákat látni – pedig mindez valóban megtörtént. Hiába: aki „lérakos” katonaként szolgál, annak az éleslövészet és a sikeres rakétaindítás a csúcsok csúcsa.

„Nagyon izgalmas és felemelő érzés. Hosszú felkészülés előzte meg mindezt, és a közös munkának az eredménye, amit végrehajtottunk. A lokátorállomáson csak a hanghatást lehetett hallani, a látványt kis képernyőn követtük, látszott, ahogy a rakéta megsemmisíti a célanyagot, és az a tengerbe hullik. Két rakétát is sikerült indítanom…” – mondta mosolyogva Puskás István százados, az első légvédelmi rakétaüteg rávezetőtisztje elégedetten, amolyan visszafogott-katonásan. (Valójában látszott rajta: majd szétveti az öröm.)

A hivatalos forgatókönyveket persze a véletlen (a sors?) erősen átírta – ezért beszélgethettünk a lövészet kényszerszünetében a feladatot végrehajtó állománnyal úgy, hogy még több éles rakéta is indításra várt. Merthogy a tervek szerint a lövészet nagyon komoly biztonsági rendszabályait betartva, az éleslövészet idejére a lengyel haditengerészet lezárt egy 22x44 kilométeres tengerszakaszt, amelynek határain folyamatosan hadihajók járőröztek. Kora reggel a végtelenbe vesző horizonton kis időre látni is lehetett a távoli szürke pontokat, aztán sokáig annak rendje és módja szerint semmit. Késő délután, amikor a „Mistralosok” is elindítottak már néhány rakétát, illetve végrehajtottak néhány szimulált célelfogást − Lermontov híres versének első sorát mintegy illusztrálandó − feltűnt a távolban egy fehér vitorla. Kiderült, hogy az óriási vitorlás valahogy mégiscsak behajózott a lezárt tengerszakaszra, és csak egy hadihajó erélyes fellépésének köszönhetően fordult vissza – addig pedig ugyebár lőni nem lehetett. (Később még egy ilyen incidens történt, úgyhogy a lövészet végül késő estig tartott.)



Mindenesetre addig Megyeri Tamás törzsőrmester, indítóállvány-rajparancsnok is nyilatkozott honlapunknak, arcán széles mosollyal. „Hat éve várok erre a pillanatra. Most elértünk a csúcsra. Amikor a rakéta elindul, ott benn látni egy kevés fénycsóvát, aztán pár percig érezni a piropatron illatát, és a találat után már csak a felhőtlen öröm járja át az embert…” – avatott be minket, kívülállókat a KUB-os életérzés legjavába.

Persze a várakozás, az állítólag nem kellemes. „Mistralos” katonák beszámolói alapján volt, aki reggel fél nyolctól kora délutánig várta, hogy felbukkanjon végre a saját célrepülőgépe – a magyar katonai fejlesztésű, Meteor fantázianevű drón. (Ezeket a lövészet előtt még egészben is volt alkalmunk megtekinteni, később pedig a folyamatosan hullámzó tenger időnként a partra vetette a szétlőtt célanyagok maradványait. Egy-egy szárnydarab, vagy hasonló, azt hiszem, örök emlék marad a győrieknek.) De aztán amikor végre megjelent a kis gép, a gépezet szinte követhetetlen gyorsasággal működésbe lépett. Mikor az indítóállványon a katonák látták, hogy a célanyag megsemmisült, csak akkor ért el hozzájuk a hang…



Fotó: a szerző felvételei
kapcsolódó tartalmak
Sikeres rakéta-éleslövészet Lengyelországban
„A győri katonák kiválóan motiváltak, felkészültségük nagyszerű, és kiváló szakmai munkát végeztek” – jelentette ki dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred éleslövészetének szünetében Lengyelország...
2013-08-22 17:12
legfrissebb
legolvasottabb
naptár
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat
galériák
2017-11-21 08:06
2017-11-20 13:31
2017-11-20 09:23
2017-11-20 07:18
VIDEO
2017-11-21 08:46
2017-11-20 19:51
2017-11-20 18:36
2017-11-20 15:01
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Katonai meteorológia
Legfrissebb RSS Összes RSS
Írjon nekünk!
szerkesztoseg@honvedelem.hu