Hírek Háttér Missziók alakulatok Kiadványok galériák videók Zrínyi webáruház
2013-03-02 09:12, Szűcs László
A világtörténelem legvéresebb csatái
Címkék: hadtörténet
Az elmúlt évszázadok kegyetlen háborúi során számos olyan csata volt, amelyik az adott korszakban kiérdemelte a „legvéresebb”  jelzőt. Összeállításunkban ezek közül emeltünk most ki tízet – szokásunkhoz híven – szubjektív szempontok szerint, ugyanakkor időrendi sorrendben.
Marathóni csata

Az ókori harci események közül a Kr. e. 490. szeptember 12-én lezajlott marathóni csata pályázhatna a legnagyobb eséllyel a legvéresebb elnevezésre. A csata a görög−perzsa háborúk egyik legjelentősebb ütközete volt. Az I. Dareiosz perzsa nagykirály és Miltiadész athéni hadvezér seregei által megvívott ütközet a görög városállam világraszóló győzelmével ért véget – a görögök a perzsa had egy részét a tengerbe, más részét pedig a közeli mocsárba szorították. A Marathón melletti diadal eredményeként Hellász ideiglenesen felszabadult a Perzsa Birodalom nyomása alól és tízéves felkészülési időt nyert az újabb összecsapásra. A csatához fűződik a marathóni futás legendája is, amely szerint a győzelem hírét egy görög harcos, Pheidippidész teljes fegyverzettel futva vitte Athénba, ahova elérve csak ennyit mondott: „Nenikékamen”, azaz „Győztünk!”, majd holtan esett össze. Bár a csatáról részletesen beszámoló Hérodotosz leírásában nem szerepel a hírt futva vivő görög katona, a mai napig az ő emlékére futnak a világon mindenütt maratoni távokat. A korabeli források szerint a csatában – az ókori ütközetekhez viszonyítva – nagyon sokan vesztették életüket: a görögök 192 embert vesztettek, míg a perzsák 6400 katonája maradt holtan a csatamezőn.



Grünwaldi csata

A középkor legnagyobb és legvéresebb ütközeteként emlegetik a mai észak-lengyelországi Grünwald (Grunwald), Tannenberg (Stębark), Ludwigsdorf (Łodwigowo) és Faulen (Ułnowo) községek által körbefogott területen 1410. július 15-én lezajlott grünwaldi – más források szerint tannenbergi – csatát. Az ütközet az 1409 és 1411 közötti, Lengyelország és Litvánia egyesült erői, illetve a Német Lovagrend között lezajlott háború egyik döntő összecsapása volt, és a lengyel−litván szövetségesek győzelmével zárult. Bár a 15. század már a hadászat egy új korszakát jelentette – a tűzfegyverrel felfegyverzett gyalogosok hatékonyan tudták felvenni a harcot a lovasság ellen – a grünwaldi csatát még a régi idők harcmodora szerint, azaz kardokkal, íjakkal és számszeríjakkal vívták; semmilyen forrás nem maradt fenn azzal kapcsolatban, hogy a szemben álló felek tűzfegyvereket használtak volna egymás ellen. A források a hadak nagyságáról is eltérő számokat közölnek, az azonban valószínűsíthető, hogy az ütközetben a lovagrendi sereg teljesen megsemmisült: mintegy nyolcezer halottjuk maradt a csatatéren, 14 ezren pedig fogságba estek. A lengyel−litván szövetségesek vesztesége is meghaladta a húszezer embert. A csata megtörte a Német Lovagrend addigi terjeszkedését.



Azincourt-i csata

Mindössze öt esztendővel később zajlott le és a százéves háború legvéresebb ütközeteként került be a történelemkönyvekbe az azincourt-i csata, amit az angolok és a franciák vívtak egymással Calais mellett, Azincourt-nál 1415. október 25-én. Az angol győzelemmel véget ért ütközetben kulcsfontosságú szerepet kapott az angol hosszúíj. Kutatásaik során a brit és francia történészek, valamint a régészek bebizonyították, hogy a csatában több mint félmillió nyilat lőttek ki, és ez a szinte elképzelhetetlen méretű angol nyílfelhő hatalmas vérfürdőt okozott, gyakorlatilag kiirtotta a francia főnemességet. Mintegy hétezer francia gróf, báró és márki maradt holtan a csatatéren. Ezzel szemben az angolok vesztesége alig haladta meg a kétszáz főt.



Kenyérmezei csata

1479. október 13-a a törökök történelmének egyik leggyászosabb napja. A portyázó oszmán seregek a hónap elején nyomultak be Erdélybe, majd 13-án a Maros partján, Alkenyér mellett, a Kenyérmezőn táboroztak le, hogy bevárják és legyőzzék az ellenük induló Báthori István erdélyi vajda seregeit. Az Ali Kodzsa bég vezette török erők zömmel irreguláris egységek, főleg akindzsik, valamint szpáhik voltak. A történészek szerint nem nyílt csatába akartak bocsátkozni, hanem rajtaütéseket terveztek, mivel a képzettebb erdélyi gyalogos- és lovascsapatokkal szemben hamar alulmaradtak volna. Báthori azonban a nyílt ütközet mellett döntött, s bár a csata első óráiban úgy tűnt, hogy a törökök kerekednek felül, végül kifáradtak és elmenekültek. A magyarok üldözőbe vették őket és java részüket módszeresen lekaszabolták. A krónikák harmincezres török veszteségről írnak, ám a történészek szerint ennél jóval kisebb volt már maga a portyázó had is, így ma csak azt lehet biztosan feltételezni, hogy a török seregből mindössze néhányan élhették túl a csatát. A magyarok az ütközetben valószínűsíthetően háromezer embert vesztettek.



Mohácsi csata

A magyar hadtörténelem legtöbbet emlegetett ütközete 1526. augusztus 29-én Mohács határában zajlott le. I. Szulejmán hazánk ellen indított újabb, 1526-os támadásakor Magyarország csupán saját hadi erejére számíthatott, illetve – lévén az uralkodó, II. Lajos cseh király is volt – Csehország haderejének egy része jöhetett még számításba. A magyar udvar már 1526 elején értesült arról, hogy a szultán ismét Magyarország ellen készül, ám Tomori Pál kalocsai érsek hiába kért pénzt és hiába figyelmeztetett a veszélyre: kinevezték ugyan kincstartónak, ám ez puszta cím volt. A török közeledésének hírére Lajos segítséget kért az európai uralkodóktól, de csak VIII. Henrik angol király ajánlott fel segélyt, továbbá a pápa 50 ezer aranyat. Az augusztus 24-én Mohácsra érkező magyar haderő mindössze 24 800 emberből állt és 85 ágyúval rendelkezett. A gyalogság egy részét idegen zsoldosok tették ki, s a hazai erők tagjai közül sem volt mindenki magyar nemzetiségű. A velük szemben álló török haderőt 60 ezer reguláris szpáhira és janicsárra teszik, akiknek 400 ágyújuk volt. A csata lefolyása közismert: az alig több mint két órán keresztül tomboló véres ütközetben tizenötezer magyar vesztette életét, köztük az egész politikai és katonai elit, hét főpap, a magyar egyházi vezetés közel fele és a király, II. Lajos is, aki menekülés közben valószínűleg a Csele-patakba fulladt. A török veszteségről nem maradtak fenn beszámolók.



Lipcsei csata

A napóleoni háborúk utolsó, legvéresebb fejezete az 1813. október 16−19. között lezajlott lipcsei csata volt. Az ütközetet méltán hívják a népek csatájának is: a franciák közel 200 ezres erejével szemben ugyanis a svédek, a magyarok, az oroszok, az osztrákok és a poroszok által kiállított 340 ezer katona vette fel a küzdelmet. A négy napon keresztül tomboló ütközet során a két fél veszteségei szinte elképzelhetetlenül  magasak voltak, a becslések 80-110 ezer közé teszik az áldozatok számát. Napóleon hadseregéből mintegy 38 ezren haltak meg vagy szenvedtek valamilyen sebesülést. A szövetségesek a még hadra fogható francia katonák közül 15 ezer hadifoglyot ejtettek, a betegen az ellenség kezére jutottak száma 21 ezer fő körül volt. A szövetséges haderőből 54 ezren haltak meg. A csehek vesztesége volt a legnagyobb: 34 ezren maradtak a csatatéren. A sziléziai hadsereg mintegy 12 ezer katonája veszett oda, ám volt két olyan hadtest, amelynek minden egyes tagja meghalt. A véres csata végleg megtörte I. Napóleon hatalmát, miközben a német államok koalícióra léptek egymással. Ez a szövetség kényszerítette végül 1814-ben Napóleont száműzetésbe. Az első világháborúig a népek csatája volt a legnagyobb és a legvéresebb ütközet a világtörténelem során.



Solferinói csata

A solferinói csata a szárd–francia–osztrák háború döntő ütközete volt. 1859. június 24-én zajlott le Délkelet-Lombardiában, Solferino község környékén. A csapatokat az uralkodók, azaz III. Napóleon és Ferenc József személyesen irányították. Az ütközet az osztrák császári haderő vereségével és visszavonulásával végződött, és ez egyben az egész háború végét is jelentette. A véres csata veszteségadatai egész pontosan fennmaradtak: III. Napóleon seregéből 2492-en vesztették életüket, míg 15 512-en megsebesültek, 2922-en pedig fogságba estek. Az osztrák sereg háromezer halottat, 10 807 sebesültet, 8638 fogságba esett vagy eltűnt katonát könyvelhetett el. A solferinói csatának köszönhető a Nemzetközi Vöröskereszt megalakítása is: Henry Dunant svájci üzletember a sebesült katonák szenvedései láttán határozta el a mozgalom létrehozását. Ugyancsak e csatához kötődik az első, 1864-es genfi egyezmény megkötése is.



Verduni csata

Közel egymillió halott és sebesült, valamint több százezer eltűnt és hadifogoly. Számokban röviden így lehet összegezni az első világháború leghosszabb és második legvéresebb ütközetét, a verduni csatát. A francia és a német csapatok közötti összecsapás 1916. február 21-én kezdődött és majdnem tíz hónapig, december 19-ig tartott. Az áldozatok nagy száma miatt a köznyelv „verduni vérszivattyú”-nak nevezte el az ütközetet, amely a nyugati front legfontosabb fegyveres összecsapása volt. A csata a németek kilenc órán át tartó tüzérségi támadásával kezdődött; a tüzérségi előkészítésre 1200 (más források szerint 1400) ágyút használtak, amelyek a fronttól tíz kilométeres távolságból zúdították az össztüzet az erődre, összesen több mint egymillió lövedéket lőttek ki. Haditechnikai érdekesség, hogy a németek ebben a csatában használtak először lángszórókat a francia lövészárkok megtisztítására.



Somme-i csata

Ha már említettük az első világháború második legvéresebb ütközetét, akkor beszéljünk most arról a csatáról, ami még a verduni vérszivattyúnál is több emberéletet követelt. Ez volt a somme-i csata, amelyet 1916. július 1. és november 18. között vívtak a nyugati fronton. A legfrissebb kutatások szerint a két oldal veszteségei – halottban, sebesültben és hadifogolyban – meghaladták a másfél millió főt; csak halottban a németek 450 ezer katonát veszítettek, míg az antanterők 620 ezret. Érdekesség, hogy ebben a csatában harcolt és sebesült meg Adolf Hitler is. A somme-i csata közvetlen előzménye a verduni ütközet volt, amelynek során a németek igen nehéz helyzetbe hozták a franciákat, így a Somme folyó völgyében, 19 kilométeres arcvonalon indított angol−ausztrál−kanadai−új-zélandi−dél-afrikai támadás célja az volt, hogy elvonja a német erőket Verdun ostromától, lehetőséget biztosítva ezáltal a franciáknak megfogyatkozott csapataik feltöltésére. A somme-i csata haditechnikai érdekessége, hogy az angolok itt vetettek be először harckocsikat, amelyek feladata ekkor még az ellenséges lövészárkok leküzdése volt. Bár a történészek szerint a csatában egyik fél sem tekinthető győztesnek, úgy vélik, hogy a somme-i ütközet nélkül az antanterők nem lettek volna képesek győztesen befejezni a háborút 1918-ban.



Sztálingrádi csata

A világtörténelem legnagyobb folyamatos csatájának jegyzik a második világháborúban az 1942. augusztus 21. és 1943. február 2. között lezajlott sztálingrádi ütközetet. A csata kiérdemli a „legvéresebb” jelzőt is, hiszen a két oldalon összesen több mint kétmillió katona és több százezer lakos vesztette életét, tűnt el vagy sebesült meg súlyosan a harcokban. A szovjetek veszteségei állítólag akkorák voltak, hogy Sztálin egész egyszerűen megtagadta az adatok nyilvánosságra hozatalát. A történészek szerint kijelenthető, hogy mindkét oldal példátlan kegyetlenséggel, a katonai és polgári veszteségekre, szenvedésekre tekintet nélkül harcolt. A csata a város ostromával indult, majd a világháború legvéresebb városharcával folytatódott és szovjet ellentámadással zárult. Ez utóbbi teljesen bekerítette a német csapatokat, javarészt megsemmisítette, illetve foglyul ejtette a teljes 6. német hadsereget, annak parancsnokával, Friedrich Paulus tábornaggyal együtt. A sztálingrádi csatát az európai hadszíntéren a második világháború fordulópontjának is szokták nevezni. Sztálingrádnak egyébként nem igazán volt stratégiai jelentősége, inkább szimbolikus értéket képviselt, már csak a neve miatt is.



Fotó: archív
kapcsolódó tartalmak
A szerelem mellett alighanem egyetlen téma sem ihletett annyi dalt az utóbbi ötven évben, mint a háborúk vagy az ahhoz kapcsolódó egyéb történések. Szóljanak akár a békevágy hangján, buzdítsák kitartásra a katonákat vagy emeljenek szót az ártatlan áldozatokért,...
2013-02-23 12:40
A történészek szerint a második világháború befejezése óta nem telt el úgy nap, hogy valamelyik országban ne lett volna valamilyen fegyveres konfliktus. Sajnos a háborúskodás a korábbi évszázadokra is jellemző volt; a „legvéresebb”-nek, a „legkegyetlenebb”-nek...
2013-02-16 11:14
Február 14-én debütál a magyar mozikban a Die Hard sorozat ötödik része, a Drágább, mint az életed (A Good Day To Die Hard), amelynek elkészítéséhez a Magyar Honvédség is hozzájárult egy Mi−24-es helikopter rendelkezésre bocsátásával. Ennek alkalmából...
2013-02-02 09:12
A háborús filmek és a légierőkről szóló mozik saját válogatású Top 10-es listája után itt volt az idő, hogy elkészítsük az általunk legjobbnak tartott háborús könyvek jegyzékét is. A XX. századi írókra és műveikre korlátozott „tízes válogatás” – mint...
2013-01-19 09:19
A háborús filmek után ideje sorra venni néhány olyan mozit is, amelyek célirányosan csak a hadsereg kívülállók számára hagyományosan legizgalmasabb részével, a légierővel foglalkoznak. Meglepő módon nincs belőlük olyan sok, mint azt az ember gondolná −...
2013-01-06 09:14
Habár manapság nincs oly nagy divatja a háborús filmeknek, az elmúlt évtizedek rengeteg klasszikus darabot termeltek ki a műfajban. Mi most ezekből emeltünk ki − szigorúan szubjektív szempontok alapján és a teljesség igénye nélkül − tíz olyat, amelyet...
2012-11-04 07:04
legfrissebb
legolvasottabb
naptár
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat
galériák
2017-06-28 18:04
2017-06-28 16:11
2017-06-28 13:33
2017-06-28 06:53
VIDEO
2017-06-28 15:46
2017-06-28 14:32
2017-06-28 06:53
2017-06-27 18:44
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Katonai meteorológia
Legfrissebb RSS Összes RSS
Írjon nekünk!
szerkesztoseg@honvedelem.hu