III. LUDOVIKA FESZTIVÁL
2012. május 22.
Új katonai főügyészt nevez ki a lengyel elnök
honvedelem.hu / MTI / 2012-02-02 08:21:00
Jóváhagyja az új lengyel katonai főügyész kinevezését Bronislaw Komorowski államfő; Jerzy Artymiak ezredes várhatóan napokon belül leváltja azt eddigi főügyészt, Krzysztof Parulski tábornokot – jelentette be január 31-én, kedden az elnöki hivatal szóvivője.

Parulski leváltását Andrzej Seremet főállamügyész kérvényezte, miután viszály tört ki a két főügyész között a katonai ügyészség munkájának felügyeletéről és esetleges felszámolásáról. Parulski egyebek közt beosztottja mellett állt ki, aki januári sajtótájékoztatóján visszautasította a poznani katonai ügyészség jogellenes eljárása elleni vádakat. A katonai főügyész leváltását a nemzetvédelmi miniszter és a miniszterelnök is támogatja. Az elnöki hivatal szóvivője hangsúlyozta, hogy Bronislaw Komorowski fontosnak tartja az ügyészség belső problémáinak megoldását, ami véleménye szerint kizárólag rendszerszintű megoldásokkal érhető el.

A konzervatív ellenzék (Jog és Igazságosság és a Szolidáris Lengyelország) kedvezőnek értékeli a váltást, mert „az elnök nem hunyhat szemet afelett, hogy a főállamügyész helyettese nyilvánosan megkérdőjelezi felettese eljárását és döntéseit”. Ezt a véleményt osztja a koalíciós Lengyel Parasztpárt is. A Balodali Demokratikus Szövetség szerint azonban mélyebb változásokra lenne szükség. Parulski beosztottja, egy poznani katonai ügyész öngyilkosságot kísérelt meg január 9-i sajtótájékoztatóján, miután visszautasította azokat a vádakat, hogy a katonai ügyészség jogellenesen figyeltetett meg újságírókat. A katonai ügyészség szerint Seremetet folyamatosan tájékoztatták az ügyészség munkájáról, de ezt a főállamügyész tagadja.

Média
tovább a galériákhoz
Linkajánló
Magazin
A Magyar Honvéd magazin májusi számának tartalmából