Január 27-én, a kora reggeli órákban Hajdúböszörményből Hajdúhadházra indultak el a XII. Doni Hősök Emléktúrán részt vevő tartalékos katonák és hagyományőrzők. A háromnapos rendezvényre már 26-án este megérkeztek a résztvevők, akik a német és osztrák tartalékos katonák kivételével – ők mai, modern uniformisukban vettek részt a túrán – mind nemzetük korhű egyenruháiban és felszereléseiben tisztelegtek a hősi halottak előtt a túra során.
Mint azt Jásdi Balázs hagyományőrző főhadnagy, főszervező a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta, a túra helyszíne és útiterve évről-évre változik. Tavaly például a Komárom-Esztergom megyei Bajna községből indultak, és Tatára érkeztek be.
A napi 20 kilométeres gyalogmenetek mellett koszorúzásokkal emlékeztek meg a háborúban elesett hősökre.
Az idei túrán elsőként − még csütörtökön − Hajdúböszörményben rótták le tiszteletüket, majd január 27-én, pénteken a település határában található román katonai temetőben helyezték el koszorúikat, díszlövések kíséretében. Végül Hajdúhadházon az esti órákban emlékeztek meg a II. világháború magyar hőseiről. A tervek szerint Debrecenben január 28-án, szombaton, a délutáni órákban helyezik el a megemlékezés koszorúit.
Pénteken a menet hosszú sorát a második világháborús magyar katonai hagyományőrzők vezették, előttük előőrsként derítette fel a terepet egy katonából álló kerékpáros alegység. A magyarok mögött meneteltek a román, az olasz, a német és az osztrák bajtársaik, akik után a Magyar Honvédség katonái és egy orvosi csapat zárta az alakzatot.
A menetvonal útkereszteződéseiben a hagyományőrzők egy-egy tagja állította le a forgalmat, áthaladást biztosítva a túra tagjainak. Az így megállított autók utasai csodálkozva figyelték a díszes menet átvonulását.
Hajdúböszörményben, a gyermekeknek tartott rendhagyó történelmi órát és a koszorúzást követően, a helyiek lelkes szervezői „két túrára is elegendő” lakomával fogadták az átfagyott résztvevőket, valamint a régió specialitásaiból összeállított kis batyuval ajándékozták meg az öt nemzet képviselőit útravaló gyanánt.
Hajdúhadházon is rendhagyó történelemórával igyekeztek közelebb hozni a helyi iskolásokhoz a háborús évek hangulatát és a korabeli eseményeket, valamint a magyar katonák történetét.
A nagy érdeklődésre számot tartó program során a fiatalok közelebbről is szemügyre vehették, megtapinthatták az eredeti, háborút megjárt felszereléseket, fegyvereket, történelmi relikviákat, s megcsodálhatták a különböző alakulatok bemutató lövéseit, fegyverforgatásait.
Ahogy tavaly, idén is Hende Csaba honvédelmi miniszter a túra fővédnöke, aki január 12-én a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán, a doni hősökért tartott emléknapon adta át dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnökének díszparancsát.
A résztvevők létszáma is bizonyítja, hogy a 12 éve még mindössze öt fővel elindult túra mára nemzetközi sikert és hírnevet érdemelt ki. 2004-ben csatlakozott először a túrához külföldi − elsőként az olasz − tartalékosszervezet, majd egy évre rá a román tartalékosok, 2009-től kezdve pedig már a németek is színesítették a menetet. Idén első alkalommal jöttek el osztrák tartalékosok is.
A megkérdezett külföldi hagyományőrzők mind hálával gondoltak a túrára, amely során barátokkal, bajtársakkal együtt emlékezhettek a háborúban elesettekre. Többen saját rokonuk, egy-egy nagyapa, nagybácsi emléke előtt tisztelegtek a túrán való részvétellel.
Ahogy Jásdi Balázs főhadnagy mondta: „…tisztelegni hőseink előtt csak valós teljesítmény felmutatásával lehet.”
Habár részleteket nem árult el, annyi sejthető, hogy jövőre, a doni katasztrófa 70. évfordulójának napjaiban egy hosszabb emléktúra keretén belül tisztelegnek az egykor élt hősök emléke előtt.
Fotó: Rácz Tünde
További képekért kattintson galériánkra!