A 16 évvel ezelőtt, 1994. március 18.-án megalakult civil szervezet pártpolitikától független, honvédelmünk ügye iránt elkötelezett mozgalomként célul tűzte ki a polgári lakosság és a katonák kapcsolatának erősítését, a fiatalok hazafiságra nevelését, valamint a Kárpát- medence népei közötti bizalom megszilárdítását.
Az elmúlt idő alatt a HTBK országos szervezetté vált, tagszervezetei az ország minden megyéjében szervezik a szövetség céljainak megvalósítását.
Az országos találkozónak otthont adó nyíregyházi HTBK tevékenységének egyik sajátossága, hogy erős szervezeti kapcsolatokat épített ki az erdélyi magyar önkormányzatokkal és ifjúsági szervezetekkel, s jelentős szerepük van a magyar nyelvi oktatás anyagi-technikai feltételeinek javításában, hazafias-honvédelmi ismeretek fejlesztésében, nemzeti emlékhelyek, emlékművek gondozásában. Ennek jegyében az erdélyi együttműködő szervezetek képviselői is megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt és vetített képe bemutató keretében számoltak be a közös eredményekről.
Az országos találkozót Berencsi Attila, mint házigazda, a nyíregyházi HTBK elnöke nyitotta meg, majd Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő köszöntötte a résztvevőket.
Üdvözlő beszédében nagyra értékelte a HTBK tevékenységét és kifejezte, hogy ennek az elismerésnek jegyében biztosították a helyszínt és a programokat. Kedves színfoltja volt a kétnapos eseményeknek, hogy részt vett a tanácskozáson Farkas Bertalan nyá. dandártábornok, az első magyar űrhajós is.
Szombaton a szakmai tanácskozás keretében Dr.Lakatos László mk. vezérőrnagy, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) főtitkára nagy érdeklődést kiváltó előadásában tájékoztatta a jelenlévőket a ZMNE szervezeti átalakításának terveiről, tiszt- és tiszthelyettes képzés fejlesztéséről, illetve a társadalmi szervezetekkel való együttműködés lehetőségeiről.
Farkas Bertalan, mint a megye szülöttje, volt tiszttársaival is találkozott mikor a 30 évvel ezelőtti űrhajózása előkészítéséről,
annak lezajlásáról osztotta meg élményeit.
Berencsi Attila az erdélyi szervezetek képviselőivel közösen számolt be az Erdélyben végzett munkáról, közöttük a lemhényi I.-II. Világháború magyar hősei emlékművének, valamint a Gábor Áron vashámorának helyreállításról és a Házsongárdi temető magyar sírjai megmentésének programjáról, eredményiről.
Az országos találkozó idején megtartott választmányi ülés döntéseket hozott a soron következő tisztújító közgyűlés előkészítéséről is.
A találkozó természetesen lehetőséget adott Nyíregyháza nevezetességeinek megismerésére, a házigazdák erre igazán színvonalas programot szerveztek. A városnéző séta során a Kossuth szobor előtt a baráti kör tagjai elénekelték a közismert Kossuth nótát, az arra járók legnagyobb elismerésére.
Fotó: Dr.Varga József nyá. ezredes,
a HTBK OSZ alelnöke