2010. március 13. szombat
HAZAI HÍREK - KÜLFÖLDI HÍREK - SPORT - RIPORT - HADITECHNIKA - MÚLTIDÉZŐ
Búcsú Bese Laci bácsitól

Lyukas háló védi a világűr békéjét

Magyar Honvéd 2010/03.

A Magyar Honvéd magazin márciusi számának tartalmából
Átkelés a tűzakadálypályán az izbégi gyakorlótéren
Mi a véleménye arról, hogy a tervek szerint Romániába telepítik az amerikai rakétavédelmi rendszer egyes elemeit?
1.
2.
3.
4.
 Aktuális hazai hírek
Szahara a Zrínyin
2010.02.07. 06:02 / dr. Láda Mónika főhadnagy
Látogató nap volt a „SZAHARA 2010” gyakorlaton a héten a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem vezérkari tanfolyamán. A meghívottak között jelen volt Domján László dandártábornok, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnök-helyettese, Dr. Svéd László nyá. altábornagy és valamennyi alakulat parancsnoka vagy helyettese.

A vendégeket elsőként dr. Padányi József rektorhelyettes köszöntötte, aki elmondta, hogy a felsőfokú vezetői képzés első félévének zárásaként minden évben megrendezik a „SZAHARA 2010” gyakorlatot, és örömére szolgál, hogy mindig hozzá tudnak tenni valami újat. dr. Felházi Sándor mk. ezredes, a Kossuth Lajos Hadtudományi Kar dékánja tovább folytatva ezt a gondolatot, tájékoztatta a jelenlévőket, hogy idén milyen új elemekkel egészült ki a gyakorlat. Elmondta, hogy a régi területet két országra bontották, valamint szintén új elemként értékelhető a béke-kikényszerítés, a békefenntartó mozzanat CIMIC irányvonal részletes tervezése és az aszimetrikus-, terrorista hadviselés megjelenítése.

Ezt követően dr. Resperger István mk. ezredes, az KLHTK dékánhelyettese, a „SZAHARA 2010” gyakorlat vezetője és a vezérkari tanfolyam parancsnoka röviden ismertette a tavaly szeptemberben indult „a magyar nemzeti érdeknek leginkább megfelelő képzés” fő állomásait és célkitűzéseit. Előadásában kitért arra is, hogy 2005. óta, mióta átvette a tanfolyam parancsnoki beosztást, a legmagasabb katonai tanfolyamot elvégző 55 főből 49 fő még mindig a rendszerben van. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben több külföldi hallgatót lesz lehetőségük bevonni a képzésbe. dr. Resperger mk. ezredes elmondta azt is, hogy a „SZAHARA 2010” gyakorlat tárgya a válságkezelés, békekikényszerítés és békefenntartási feladatok tervezése, vezetése többnemzeti összhaderőnemi törzsben.

Farkas Imre ezredes, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettese és a „SZAHARA 2010” törzsfőnöke előadásában jelentette, hogy a konfliktus térsége kb. 3000 km-re Magyarországtól, az afrikai kontinensen található, egy nem létező országban: Szóbiában. Az ország északi-déli kiterjedése 2000 km, a keleti-nyugati: 1500 km. Ezeket a hatalmas távolságokat figyelembe kellett venni a gyakorlat tervezésénél, különösen a szállítási feladatoknál. Szóbia 1969-ig egységes állam volt, de a területen élő etnikumok belső viszálya miatt polgárháború tört ki és két önálló, független állam alakult meg Szóbia területén: Furlendia és Marlendia. Az etnikai feszültségek azonban tovább erősödtek, jellemzővé váltak a határincidensek, a terrorista szervezetek támogatása, ezért az ENSZ Biztonsági Tanácsa felszólította a feleket a békés rendezésre, ennek ellenére mindkét fél mozgósította csapatait. A ENSZ jóváhagyásával, a NATO államok konszenzusával megkezdődött a nemzetközi válságkezelés kidolgozása és a műveletek megkezdése. Rendkívül szegény országokról van szó, ahol még tiszta ivóvíz sincs.

Ezt követően dr. Padányi József ezredes ismertette a CIMIC csoport fő céljait, és meghatározta a munkacsoportok fő feladatait a CIMIC műveletek irányvonalainak megtervezésére. Az előadások után a meghívott vendégek megtekintették a munkacsoportok gyakorlati tevékenységét. Érdekesség volt, hogy a munkacsoportokban egyaránt aktívan közreműködtek az egyetem civil, biztonság- és védelempolitikai szakos hallgatói és a tapasztaltabb vezérkari tanfolyam ezredesi, alezredesi rendfokozatban lévő, felelős beosztású résztvevői. A 25 éves Szem Géza már a mesterképzést csinálja az egyetemen, kérdésemre elmondta, hogy korábban már négy évet hallgatott az ELTE politológia szakán. Örül ennek a gyakorlati lehetőségnek, mert össze tudja kapcsolni a politikai és katonai érdeklődését. A szintén biztonság- és védelempolitika szakos Felegyi Júlia viszont már 2. alkalommal vesz részt a vezérkari tanfolyam félévzáró gyakorlatán. Megtiszteltetésnek érzi, hogy a tapasztalt katonai vezetőkkel együtt dolgozhat és minden lehetősége kihasznál tanulhasson tőlük. Külön örömére szolgált, hogy egyenrangú partnerként kezelték őket, és úgy tapasztalta, hogy idén különösen jó az információáramlás az egyes munkacsoportok között. A jövőjét CIMIC munkahelyen képzeli el.

Csepregi László ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Hadműveleti és Kiképzési Főosztály, Felderítő Osztály vezetője, a vezérkari tanfolyam rangidős hallgatója elmondta, hogy kellemes tapasztalatokat szerzett a fiatal, civil hallgatókkal való közös munkában. Legjobb tudásuk és saját képzettségük területén profi módon tudták segíteni a munkacsoportokat. Ezek a hallgatók tanulni jöttek ide, remélem hozzá tudtunk járulni a sikeres felkészülésükhöz – mondta Csepregi ezredes. A gyakorlati munka megtekintése után jelentések és értékelések következtek. Az elöljáró parancsnokok elismerően nyilatkoztak a gyakorlatban résztvevők munkájáról, melyhez a továbbiakban is sok sikert kívántak.

Fotó: Lindmayer Judit





Aktuális hazai hírek
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére tartottak ünnepi állománygyűlést az 5. Bocskai István Lövészdandár Kossuth Laktanyájában, Debrecenben. A csapatzászló bevonulását...
  • Kiképzés hóban-fagyban
  • Pákozd harmadik győztes csatája
  • Március 15-ét ünnepelték a Zrínyin
  • Katonai attasék a tatai helyőrségben
  • Testnevelési foglalkozásokkal kezdődik a nap
  • Riport
    Véget ért Szolnokon, az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóaljnál rendezett Pegazus kézitusa tábor. Az alakulat katonái két héten keresztül napi két kőkemény edzésen gyakorolták a földharc...
  • Színes drótok és adrenalin: a háború drog
  • Kétszázhatvan kilométer oszlopmenetben
  • Hatvan méter a lángokon át
  • Amit a riporter látott a NATO légibázison
  • Kiképzési csúcsforgalom a hadházi prérin
  • Aktuális külföldi hírek
    Izraelben megváltoztatják a fontos kormányzati döntések meghozatalának és bejelentésének mechanizmusát, hogy megelőzhessék az olyan kínos helyzetek kialakulását, mint amilyen az amerikai...
  • Rasmussen igyekszik eloszlatni a félelmeket
  • WTC: százmilliós kártérítés a megbetegedésekért
  • Tálibok robbanthattak Lahorban
  • Rakétakísérletek az Arab-tengeren
  • Svédország elítélte az örmény népirtást
  • Oldaltérkép Belépési segédlet Adatvédelmi nyilatkozat Technikai információk Kapcsolat Impresszum
    LINKAJÁNLÓ

    hm.gov.hu (Új ablakban nyílik meg)







    HIRDETÉS





















    Hirlapom

    Hírek - Hírmutató