Az Északi Regionális Parancsnokság (RC-N) október 6-án dél körül értesítette az MH Tartományi Újjáépítési Csoport ügyeletesi szolgálatát, hogy felelősségi területükön, Baghlan tartományban, egy az ISAF erőkhöz tartozó svéd katona, a külső körülmények hatására elszakadt a saját csapataitól. A segítségre szoruló szövetséges katona pozícióját nem lehetett pontosan meghatározni, több négyzetkilométeres területen belül bárhol lehetett.
Mivel a térségben uralkodó homokvihar lehetetlenné tette a légi úton történő felderítést és a helikopteres kiemelést, ezért a magyar PRT kapta a feladatot az elszigetelt személy helyzetének pontos meghatározására és kimenekítésére. Az elöljáró feladatszabását követően a PRT–11 készenléti erői – földi úton – két órán belül megérkeztek a kijelölt területre és megkezdték az eltűnt katona keresését.
A biztonsági körülményekre való tekintettel a bajba jutott egyenruhás addig egy rejtett helyen tartózkodott, amíg meg nem bizonyosodott arról, hogy a kimenekítésére érkező csapatok a közvetlen közelébe érkeztek.
A kiemelő csoport és az izolált személy kapcsolatfelvételét követően sor került az ISAF szabályzók által előírt azonosítására, majd egy gyors egészségügyi vizsgálatot követően a megkerült svéd katonát visszaszállították Camp Pannónia bázisra.
Szerencsére mindez nem a valóságban történt meg, a kimenekítést egy több napig tartó, úgynevezett Personnel Recovery (PR) kiképzés záró gyakorlataként hajtották végre a magyar katonák.
A gyakorlat során az Északi Regionális Parancsnokság egyik tisztje készítette fel a magyar katonákat az ilyen típusú feladatok teljesítésére.
A gyakorlat alatt az MH Tartományi Újjáépítési Csoport 11. váltásának specifikusan felkészített katonái bebizonyították, hogy képesek a felelősségi területen belül izolációba került szövetséges erőkhöz tartozó személyek biztonságos kimenekítésére és visszajuttatására a saját csapatokhoz.

Fotó: A szerzők felvételei