Önkéntes Tartalékos Rendszer
Önkéntes Tartalékos Rendszer
2012. február 23.
Védelmi igazgatási továbbképzés
V.Gy. / 2010-12-13 12:36:00
Az önkéntes tartalékos rendszer bevezetésének terveiről, a Honvédelmi Minisztérium átalakításáról, a jogi szabályzók változásáról is tájékoztatást kapott a HM Védelmi Hivatal állománya, valamint az együttműködő szervezetek képviselői, a hivatal éves továbbképzésén, december 9–10-én Gödön.

A rendezvényt dr. Tokovicz József mérnök dandártábornok, a HM Védelmi Hivatal főigazgatója nyitotta meg és köszöntötte a résztvevőket, majd a szakterületek vezetői tartottak előadásokat a 2010. év tapasztalataiból és a következő időszakban a HM Védelmi Hivatal előtt álló feladatokról, változásokról.

Dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az önkéntes tartalékos rendszer bevezetéséről beszélt. Kifejtette, hogy a kormány elkötelezett a haza védelmének ügyében, ebben az önkéntes tartalékos rendszer lehet a kapocs a megszűnt sorkatonaság után a lakosság és a Magyar Honvédség között, és ez ismét nemzeti üggyé teheti a honvédelem kérdését.

Az első lépésként – 2011-től – az objektumok őrzésével foglalkozók vállalhatnak önként védelmi tartalékos feladatokat, de a tervek szerint 2012 januárjától elindulhat a műveleti tartalékos rendszer is. A megfelelő jogi szabályozás és a munkáltató ösztönző program kialakításával 2014-re akár 6–8000 önkéntes tartalékos is a rendszer része lehet.

Szpisják József mérnök ezredes, a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály főosztályvezetője a Honvédelmi Minisztérium és HM háttérszervezetek átalakításának elveiről és következményeiről, valamint ezek végrehajtásáról, dr. Till Szabolcs, a HM Jogi Főosztály főosztályvezető-helyettese pedig a tárcát érintő jogszabályok változásairól tartott előadást. A HM Védelmi Hivatal központi- és területi állománya közösen, illetve igazgatóságonként áttekintette és egyeztette a közeljövő védelmi felkészítési feladatait, és konzultációs jelleggel egy-egy területet kiemelten érintő feladatokat pontosított.

A továbbképzés kiemelkedő eseménye volt a Katasztrófa-elhárításért Szolgálati Jel átadása a HM Védelmi Hivatal 15 munkatársának. Az elismerést a  Veszprém megyei Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyt érintő ipari katasztrófa okozta környezeti károk elhárítása során tanúsított kiemelkedő helytállás elismeréséül alapította honvédelmi miniszter. Az elismeréseket dr. Tokovicz József mérnök dandártábornok, főigazgató adta át. A felkészítés zárásaként a HM Védelmi Hivatal állományából a Megyei Védelmi Bizottságok szakreferensei és a központi állomány tagjai – összesen 20 fő – tett ünnepélyes kormánytisztviselői esküt a Parlamentben.

 

Fotó: a szerző felvételei

Média
tovább a galériákhoz
Linkajánló











Magazin
A Magyar Honvéd magazin februári számának tartalmából