Önkéntes Tartalékos Rendszer
Önkéntes Tartalékos Rendszer
2012. február 08.
Magyar katonák a ciprusi tatamin
Horváth László zls. / 2009-04-16 09:26:06
Magyar békefenntartók lelkes csoportja tartott közelharc kiképzést a résztvevő országok katonáinak. A parancsnoki tartalékerők (MFR) váltása három héttel ezelőtt befejeződött, ami nem azt jelenti, hogy az ott szolgálatot teljesítő angol, argentin, szlovák és magyar katonák hátradőlhetnek.

Ekkor vette ugyanis a kezdetét az az öt hetes intenzív kiképzés, melynek szerves része volt a katonai közelharc. A kiképzési program széleskörű és ezáltal biztosítja, hogy az ötödik hét végén, az UNFICYP katonai vezető (Force Commander) szemléjén a parancsnoki tartalékerők MEGFELELÕ minősítést kapjanak.

A kiképzés alatt részt vesznek naponta egyéni-, és csoportos testnevelés-, lőkiképzés-, aknaismeret-, valamint a leglátványosabb és egyben a legveszélyesebb tömegoszlató foglalkozáson. A közelharc, mint minden sporttevékenység ez is a bemelegítéssel kezdődött, aminek a keretén belül a fiúk lemosták a tatamikat. Majd hozzákezdtek néhány alaptechnika bemutatáshoz.

A foglalkozás gerincét képező ütés, rúgás,- és szabadulás technikákat, a magyar katonák látványos dobásokkal, és lekísérésekkel fűszerezték. Azután következett a fegyveres támadó lefegyverzése, a kés vagy esetleg a pisztoly megszerzése. Ennél a pontnál a nemzetközi katonai közönség láthatott néhány érdekes mozdulatot.

A foglalkozás végén önként jelentkezők is a tatamira léphettek, hogy saját bőrükön érezzék a feszítések, csavarások hatását. A magyar katonák előzékenyen segítettek, és ha kellett többször megmutatták a fogásokat, a maximális hatékonyság elérése érdekében. Az óra nagyobb sérülések nélkül ért véget, a katonák tapsviharral köszönték meg a magyarok fáradozását.

 

Média
tovább a galériákhoz
Linkajánló











Magazin
A Magyar Honvéd magazin januári számának tartalmából