|
|
|
Andor Tamás mk. õrnagy / 2009-11-25 10:14:52 |
|
|
Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke hivatalában fogadta a Honvéd Arrabona Sportegyesület futóit, akik a Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton legsikeresebb megyei résztvevői voltak. A versenyt egyébként az egyesület másik csapata is szép eredménnyel teljesítette.
Az elnök rövid beszédében méltatta a dr. Horváth István alezredes, Szakács Imre szakaszvezető, Maráczi Gergő tartalékos hadnagy, valamint Marcsa Dániel és dr. Szobonya Gergő alkotta csapatot. A csapat katona tagjai a 12. Arrabona légvédelmi rakétaezrednél teljesítenek szolgálatot. Az eseményen a csapat a közgyűlés elnökének elismerő oklevelét és ajándékát vehette át. A rendezvényen részt vett Varga László mk. dandártábornok, parancsnok, valamint Bozsóki Attila alezredes, a Honvéd Arrabona Sportegyesület elnöke is, aki tájékoztatta a közgyűlés elnökét a sportegyesület tevékenységéről és ez évi eredményeiről.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Honvéd magazin januári számának tartalmából
|
|
|
|
|
|
|