A délelőtti váltóversenyre a felhívást már egy héttel korábban kifüggesztette a főszervező, Megyeri Zsolt törzsőrmester. Ennek, és a vállalkozó kedvű katonáknak köszönhetően összesen kilenc csapat sorakozott fel a megnyitón, hogy meghallgassa a szabályismertetést.
A verseny folyamán a katonáknak különböző távokat kellett lefutniuk 200 métertől 1000 méterig. A negyedik és az ötödik váltást nehezített körülmények között kellett teljesítenie a csapattagoknak, előbbiben egymást cipelve, utóbbiban repeszálló mellényt és sisakot viselve teljesítették a távot.
A végeredmény a következőképpen alakult:
A dobogó harmadik helyére állhatott fel a „Hosé Louis Torrente Híradók” csapata Szabados László főtörzsőrmester, Mészáros Edit törzsőrmester, Megyeri Zsolt törzsőrmester, Magera Angéla Tamara szakaszvezető, Kiss Román tizedes, Pribék Zoltán tizedes összeállításban.
Az ezüstérmet a „Golf Coy” csapata szerezte meg. A csapat tagjai voltak Virágos-Kis Sándor százados, Pasztercsák László zászlós, Tóth József törzsőrmester, Mátrai Zsuzsanna szakaszvezető, Csorba Erzsébet szakaszvezető és Gróf Péter tizedes.
A dobogó legfelső fokára a „Felicita” fantázianevű csapat állhatott fel a Magos Péter őrnagy, Kiss Gábor hadnagy, Szabó Tamás főtörzsőrmester, Ónódi Gábor törzsőrmester, Bukovenszki István törzsőrmester, Karámos László őrmester összeállításban. A további sorrend: „Királyok”, „The Family”, „Fáradt Olaj”, „Roham Logisztika”, „Szállítók”, „No Sport”.
Délután egy másik verseny következett, amelyen nem a futóteljesítmény játszotta a főszerepet, hanem az izomerő. Az erőemelő bajnokságot Kakulya Tamás főtörzsőrmester szervezte. Az erős emberek két súlycsoportban, 100 kilogramm alatt és felett mérhették össze erejüket. A versenyzők két versenyszámban, fekve nyomásban és guggolásban mérkőztek meg egymással és a súlyokkal. Az erő mellett a taktikának is komoly szerep jutott, nem volt mindegy, hogy ki mekkora súllyal szállt be a versenybe, mert csak három próbálkozása lehetett mindenkinek.
A 100 kilogramm alattiak versenyét Balogh Balázs szakaszvezető nyerte meg összesítésben 304 kilogrammal, megelőzve a második helyezett Horváth János tizedest (300 kilogramm) és a harmadik Kucsák József szakaszvezetőt (245 kilogramm). Negyedik helyen végzett Varga András János szakaszvezető.
A 100 kilogramm felettieknél Vidéki Roland őrmester győzött 320 kilogramm megmozgatásával, az ezüstérmet az egyetlen nem magyar induló, Bonura Salvatore őrmester (290 kilogramm) vehette át, a bronzérem pedig Orsós Endre szakaszvezető (270 kilogramm) nyakába került. További sorrend: Gyurkó Attila zászlós, Sztruhár Balázs százados.
